Korábbi cikkeink
Kékszalag: Racing Django nyerte az 51. versenyt
Négykilónyi drogot hozatott magának Hollandiából egy mindszenti férfi
Kishajókikötőt alakítanak ki a Tiszán Szegednél
A legszebb és legerősebb kamionok gyűlnek össze Szegeden a hétvégén
Kékszalag: elrajtolt a mezőny Balatonfüredről
BL-selejtező - A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább
Késő esti programokkal várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban
Csongrád megyére is kiterjesztették a munkaerőpiaci reformprogramot
Július végétől felélénkül az albérletpiac
A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden
A magyar és a cseh szuperlézerközpont közös kutatási konzorciumot hoz létre
Vizes vb - Könnyed győzelemmel rajtolt a férfi vízilabda-válogatott
A női témák kerülnek az idei szegedi Thealter fesztivál középpontjába
Kezdődik a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpia Szegeden
Hamilton hatodszor nyert Silverstone-ban
Vizes vb - Történelmi kiütéssel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott
Universiade - Aranyérmes a női vízilabda-válogatott
Vizes vb - Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren
Elfogadta a parlament a 2020-as költségvetést
Megszavazták a kormány jövő évi adócsomagját
Három magyar képviselőt választottak szakbizottsági alelnöknek az Európai Parlamentben
Gulyás István lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
Férfi kézilabda NB I - Decemberben és áprilisban lesznek a Veszprém-Szeged rangadók
Emelkedik a benzin ára pénteken
Mérséklődött a szúnyoginvázió: eltűnt a vérszívók többsége Szegeden
Véget ért a 2019-es Balaton Sound: Rekordnagyságú fesztiválozó volt - képgaléria
Önkormányzat 2019 - A Demokratikus Koalíció is csatlakozott a szegedi ellenzéki összefogáshoz
Copa América: a házigazda Brazília nyerte meg a tornát!
Női kosárlabda Eb - Spanyol címvédés Belgrádban
A Balaton Sound a végéhez közeledik! Ilyen volt az 1. és 2. nap - képgaléria
Heves zivatarokkal érkezik vasárnap a hidegfront
Kampány a meggyfogyasztás ösztönzésére
Országos fotópályázat a madarak és a víz kapcsolatáról
Kőművesek és burkolók pályázatait várja a Mapei
Van lehetőség a szarvasmarhák metánkibocsátásának csökkentésére tudósok szerint
Tiëstoval startolt el a Balaton Sound! - képgaléria
Függetlenként indul a szegedi polgármesteri posztért Nemesi Pál
Éveken át kábító hatású anyagokkal kereskedő makói házaspárt ítéltek el Szegeden
Két magyar alelnöke is lesz az Európa Parlamentnek
Indul a Balaton Sound, a legjobb vízparti buli!
Bíróság előtt a szegedi pedofil
A szegedi csapat sikeresen vette a Shell Eco-maraton első akadályait
Mezőgazdasági gépgyűjteménnyel gyarapodott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Ivo Dimcsev tartja a szegedi Thealter fesztivál idei workshopját
Négyszáz lézerfizikus részvételével kezdődött konferencia Szegeden
A száraz szem betegség gyógyítását segíti a Szegedi Tudományegyetemen folyó kutatás
hírek innen, onnan
Magyar Péter döntött, Rétvári Bencének mennie kellett
Felmentette Rétvári Bencét az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program...
Ellenzékből fordult a kocka: A Fidesz most Orbán Viktorral védené meg az önkormányzatokat a kivéreztetéstől
Az előző kormányzati ciklus alatt az önkormányzatok kivéreztetése szinte naponta sajtótéma volt. Elsősorban a szolidaritási...
„Kikukáztak egy igazi profit” – Ókovács Szilveszter kiakadt: azonnali hatállyal kirúgták a jobbkezét is
Azonnali hatállyal megszüntették dr. Főző Virág munkaviszonyát a Magyar Állami Operaháznál, Ókovács Szilveszter perrel és kemény...
Édesség bűntudat nélkül: ezzel a 4 trükkel, megszelídítheted a vércukrodat
Imádod az édességeket, de rettegsz attól a hirtelen levertségtől, ami egy kiadós sütemény elfogyasztása után tör rád? Néhány...
Váratlan gyógyszermellékhatást tapasztaltál? Ez a teendőd
Elindult a #MedSafetyWeek nevű kampány, amely a biztonságos gyógyszerhasználatra fókuszál: arra hívja fel a figyelmet, hogy bármilyen...
Így tér vissza A Tenkes kapitánya és a János vitéz a köztévében
A köztévé filmes akciója. Irodalmi adaptációk november 8-tól december 20-ig vasárnaponként 21 órakor a Dunán.
Hangok követelték tőle Trump halálát – az utolsó pillanatban kapcsolták le a Fehér Háznál
Lopott autóban ült, egy AR-15-ös típusú puska és két pisztoly volt nála. Összesen tizennégy rendbeli bűncselekménnyel vádolják. A...
Három őszi könyvújdonság, ami garantáltan beszippant – Titkok, érzelmek és váratlan fordulatok
Friss, ropogós őszi megjelenéseket hoztunk, amikre érdemes odafigyelni!
Te is rosszul vágod fel a szendvicset? Így kellene a tudományos megközelítés szerint
A szendvics elfogyasztásakor hasznunkra válhat a geometria. Egészen pontosan a háromszögek.
Ügynöklistára került az Orosházi Rock Klub vezetője is, íme a megrendítő vallomása.
Mihály Zoltán, az Orosházi Rock Klub vezetője,is felkerült a nyitottaktak.hu adatbázisára, aki a Facebook-on részletesen ismertette a...
Itt vannak a friss számok: lesújtóan kevés a medián nyugdíj
Idén szeptemberben az öregségi nyugdíj átlagos összege 264 900 forint, a mediánösszege ennek a 88%-a (233 200 forint) volt - közölte a KSH.
Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
Bíztató eredményei lettek egy kutatásnak, amely azt vizsgálta, hogy egy vitamin napi szintű fogyasztása milyen hatással lehet a...
Sport
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Nem Szoboszlai, nem Sallai: sztárcsapat figyeli a magyar válogatott játékosát
Már a nyáron is próbálták megszerezni.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Vinícius Júnior nem jelenik meg a Real Madrid edzésein, Dubajban lesz dolga
Úgysem léphet pályára eltiltása miatt, így van ideje.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Rodri után megint a Manchester Cityből igazolna az FC Barcelona
Nem Haaland, nem Gvardiol.
Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
Skribek Alen harmadszor volt eredményes új csapatában.
Rúben Amorim teljesen kiakadt a Ferencváros elleni vereség után
Kínos kudarcba szaladt bele az AC Milan.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Bulvár
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarországon november 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáb
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.
Gajdos László bejelentette, leállították a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Elszíneződött a közelben lévő patak vize.
60 felett kulcsfontosságú ez az étel: a benne lévő fehérje megállítja az izomvesztést
A cottage cheese-ben lévő fehérje fogyasztása egy bizonyos életkor után kifejezetten előnyös.
Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett
Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.
Török Gábor: Több olyan képviselője is van a Tiszának, aki képesnek látszik meghaladni a mameluk-modellt
Az elemző szerint ők a Tisza erőforrásai.
Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank
Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a
„Kirúgták a munkahelyéről, de nem árulta el” – a búcsúleveléből tudtam meg
Egy véletlenül megtalált cetli olyan titkot fedett fel a férjemről, amely mindent megváltoztatott, amit addig a közös életünkről gondoltam.
Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén
Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

- Gulyás István lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
- Férfi kézilabda NB I - Decemberben és áprilisban lesznek a Veszprém-Szeged rangadók
- Emelkedik a benzin ára pénteken
- Megdőlt a hidegrekord
- Mérséklődött a szúnyoginvázió: eltűnt a vérszívók többsége Szegeden
- Véget ért a 2019-es Balaton Sound: Rekordnagyságú fesztiválozó volt - képgaléria
- Önkormányzat 2019 - A Demokratikus Koalíció is csatlakozott a szegedi ellenzéki összefogáshoz
- Copa América: a házigazda Brazília nyerte meg a tornát!
- Női kosárlabda Eb - Spanyol címvédés Belgrádban
- A Balaton Sound a végéhez közeledik! Ilyen volt az 1. és 2. nap - képgaléria
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

