Ezt olvasta már?


15 éves diáklányokat zaklatott a budapesti iskolaigazgató - döntöttek a sorsáról

Budapest - Kiskorú veszélyeztetése miatt két év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék kedden egy budapesti médiaiskola volt vezetőjét, aki két 15 éves lánytanulóval is intim viszonyba került - tájékoztatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-t.

-A másodfokú ítélet, amely egy évvel enyhítette a férfira első fokon kiszabott három év börtönbüntetést, jogerős. A szakértői vélemények egyértelműen megállapították, hogy a két diáklány erkölcsi és pszichoszexuális fejlődése sérült a vádlottal a tanár-diák viszonyon túl kialakult intim kapcsolatuk miatt - közölték.

Sz. Mihály Zoltán - akit az elsőfokú bíróság három év börtönbüntetésre ítélt, továbbá öt évre eltiltotta a tanári foglalkozástól - 2007-től 2012-ig igazgatóként irányított egy közhasznú egyesület által üzemeltetett budapesti médiaiskolát, ahol előadói, tanári és foglalkozásvezetői feladatokat is ellátott.

A férfi nem vitatta a történteket, védője arra hivatkozott, hogy az ügyben szereplő médiaiskola nem oktatási intézmény, hanem mindig szakkör jellegű gyakorlati képzési hely volt. Ezért a lányok nem álltak Zoltán felügyelete alatt, a férfi nem oktatási, hanem csak foglalkozásvezetői tevékenységet végzett. Így a vádlott nem követhette el a kiskorú veszélyeztetésének súlyosabban minősülő bűntettét, hanem legfeljebb az enyhébb büntetést jelentő szexuális visszaélést - érvelt a védő.

A másodfokú bíróság a szabadságvesztést enyhítette, ám érvényben hagyta az eltiltást a tanári foglalkozástól. A bíróság nem értett egyet a védővel, álláspontja szerint az érintett médiaiskola oktatási intézményként működik, függetlenül attól, hogy nem állami, hanem egy egyesület üzemelteti. Az intézmény a működési szabályzatában is így határozza meg magát, továbbá saját pedagógiai programja van, a diákoknak felvételizniük kell, elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek részt, félévente vizsgáznak, amely alapján érdemjegyet és bizonyítványt is kapnak.

A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy egy pedagógusnak pedig ismernie kell a "határokat". A pedagógus és diák közötti viszony nem ér véget a 45 perces tanóra befejeztével, egy tanárnak az iskolai szünetekben és az iskolai programokon is ennek megfelelően kell foglalkoznia a felügyeletére bízott gyerekekkel.

A fotó illusztráció

blikk







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elképesztő szerencse: 47 milliárd forintot nyert a lottón egy baráti társaság

Belgiumban egy 21 fős baráti társaság nyerte meg az EuroMillions lottó 123,5 millió eurós főnyereményét: fejenként közel 5,9 millió...

Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben

Miközben az autóipar lassulása óvatosságra intette a piacot, több ágazatban súlyos munkaerőhiány alakult ki 2025-ben. A logisztika, a...

Egy kanálnyi elég: ezért dobnak egyre többen kávézaccot a vécébe

Kávé után a zacc általában megy a kukába, pedig rengetegen „házi csodaszerként” használják – még a fürdőben is. Az új őrület...

Lelki armageddonon ment keresztül Harsányi Levente

Harsányi Levente az elmúlt hónapokban olyan veszteségekkel szembesült, amelyek sokakat padlóra küldtek volna. A rádiós és televíziós...

Óriási túlerő söpörte el a maroknyi magyar sereget Vízaknánál

A kiegyensúlyozatlan erőviszonyok mellett Bem József baklövése is szerepet játszott a vereségben.

Globális lavinát indíthat egy új kínai szabály az autóknál

Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a személygépkocsiknál – derült...

A tévéje levágja a kép széleit? Így oldhatja meg a bosszantó problémát

Észrevette valaha, hogy a tévéjén a kép furcsán hiányosnak tűnik, mintha a szélek egyszerűen eltűnnének? Nos, ezt a rejtélyes...

Állítólag kiszivárgott a Fidesz saját mérése, náluk is vezet a Tisza?

Több kormányzati forrás szerint valóban hátrányban lehet a Fidesz-KDNP. Közben az elemző úgy látja, ha a Tisza csak szorosan nyerné meg...

Több éve stagnál a magyarok lakásfelújítási kedve, ez rejti a legnagyobb kockázatot

A GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a megkérdezettek 6%-a biztosan, 18%-a valószínűleg nagyobb összeget fog költeni...

Nem aprózta el – fél év alatt 10 bűncselekményt követett el a fiatal fiú

A dabasi rendőrök elfogták azt a fiatalkorú elkövetőt, aki 2025 októbere és 2026 januárja között Tatárszentgyörgyön és környékén...

Az 5 egészségesnek hitt szokás, amivel észrevétlenül ártasz a karrierednek 2026-ban

Bár sokan tudatosan építik karrierjüket jónak hitt munkaszokásokkal, az új, gyorsan változó munkakörnyezetben néhány klasszikus...

Ez egy bohóctréfa, Gyárfás sem hihette, hogy szabadulhat a börtönből

A neves büntető ügyvéd csak csóválta a fejét, szerinte Gyárfás Tamás egy percig sem gondolhatta komolyan, hogy ügyében esély van a...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

0
0

Bulvár

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt

A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető

Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

0