Ezt olvasta már?


266 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie majd le is adnia a Momentumnak

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az elmúlt harminc nap a budapesti demokrácia kiemelkedő időszaka volt. - Budapesti Napilap -

A mozgalom 266 151 aláírást adott le.

Most az Fővárosi Választási Irodának 45 napja van arra, hogy megszámolja az aláírásokat és megmondja, hány darab érvényes aláírást talált, 138 ezer kell ahhoz, hogy kiírják a népszavazást. De lehet, hogy a végén nem is lesz népszavazás, mert a Fidesz és a főváros is visszakozni tűnik.

Amíg az iroda számol, a Momentum országjárásba kezd, minden megyeszékhelyre ellátogatnak.

Sikerült kezünkbe venni a sorsunkat, mondta Fekete-Győr, aminek már itt volt az ideje.

Sokan szerinte félelemből nem írtak alá, de az elnök szerint nem szabad félni.

Fotó: Neményi Márton

A Fidesznek, Orbánnak és Tarlósnak ugyanakkor azt üzente, hogy hatalmas mulasztás volt nem megkérdezni az embereket arról, akarnak-e olimpiát.

"Óriási gyávaság lenne, ha megpróbálnák ellehetetleníteni vagy visszavonni a pályázatot."

Üzent a Jobbiknak is, szerinte a pártnak is magába kell néznie, mert szavazóik nem akarnak olimpiát, a párt azonban eddig nem állt be az olimpiaellenesek táborába.

"Folytatnunk kell a kemény munkát."

Innentől arra koncentrálnak, hogy ne csak budapesti, hanem országos témákat is felkaroljanak. Fekete-Győr arra kért mindenkit, csatlakozzanak hozzájuk.

 

Érvénytelenek

Fekete-Győr kizártnak tartja, hogy ennyi aláírásból ne legyen meg a 138 ezer aláírás, azt pedig a népharag söpörné el, ha mégis a szeptemberi NOB-döntés utánra, októberre írnák ki a referendumot.

Általában 20-25 százalék szokott lenni az érvénytelen aláírások száma, a Momentum 10-15 százalékkal számol, Fekete-Győr szerint nekik megvan a szükséges aláírás.

Az LMP 33 ezer, az Együtt és a PM 10-10 ezer, a kétfarkúak 4 ezer, az MSZP pedig Fekete-Győr szerint ismeretlen mennyiségű aláírással támogatta őket.

 

Jövő

Alternatív víziót kínálnak 2018-ra, elindulnak az akkori országgyűlési választásokon. A többi párttal való együttműködésről nem beszélt a mozgalom elnöke, szerinte ez nem aktuális kérdés.




Forrás: 24.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Évekig tartó viszony a tanárnővel: Ricsi könnyek között tálalt ki a manipulációról és a kihasználásról

Egy ártatlannak tűnő öleléssel kezdődött minden, ami aztán nyolc évig tartó titkos viszonyba torkollott. Horváth Richárd a Partizánnak...

Az állampárti attitűdök szétesése súlyos zavart jelez

Az állampárt legmagasabb szintjein állók magatartásának zavarodottsága, megnyilatkozásaik esetlegessége és megszokott viselkedésük...

Ötvenmilliós céges buli, ötmilliárd Márai-filmre: választások előtt is égették a pénzt a minisztériumok

A kormány által gründolt Hauszmann Alapítvány és Orbán Ráhel barátnőjének ügynöksége sem maradhatott forrás nélkül.

Magyar Péter ajánlata a rendszerváltásért visszalépőknek a jogállam és a plurális demokrácia, a fékek és ellensúlyok visszaállítása

A Tisza Párt elnöke szerint győzelmük esetén a jövőben konszenzussal fogadnák el a választójogi és pártfinanszírozási...

Folyamatosan frissül a lista: ezekbe az országokba nem ajánlják az utazást

Különösen fontos most az utazási szezon kezdetén figyelni a hivatalos ajánlásokat. A Külügyminisztérium folyamatosan frissíti azon...

Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek

A belügyminiszter mély megrendüléssel értesült a halálhírről.

Javier Milei lesz a budapesti CPAC sztárfellépője

Az argentin elnök az államfővel is találkozik, és díszdoktori címet kap majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Saját okostelefont dobhat piacra az Amazon

A 2014-es kudarc után ismét okostelefon kiadásával próbálkozhat az Amazon. A készüléken jelentős szerephez jutna az Alexa asszisztens, az...

„Szeretlek” – írták a nők a pasijaiknak: a válaszok pusztítóak

Mi történik, ha egy többéves kapcsolat rutinjába váratlanul bedobunk egy érzelmi bombát? Egy friss internetes kihívás során nők ezrei...

Telefont dobhat piacra az Amazon

Több mint egy évtizeddel a látványos bukás után újra próbálkozhat az Amazon az okostelefonpiacon. A cég egy új készüléken dolgozik,...

Meddig eshet még a tej ára? Tartós nyomás alá került a magyar tejágazat

A globális túlkínálat és a hazai felvásárlás visszaesése satuba fogta a tehenészeteket, és a rövid távú kilátások sem kecsegtetnek...

Dr. Gyuricza Csaba: Beérett a stratégia, a MATE a jövő egyeteme lett

Megérkeztek az idei felvételi statisztikák, és a számok a rektort igazolják: az elsőhelyes jelentkezések száma közel 14%-kal emelkedett a...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó

Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

0