Ezt olvasta már?

Ítélkezési szünet a Szegedi Ítélőtáblán

A nyári szabadságolások miatt július 16-a és augusztus 17-e között ítélkezési szünet lesz a Szegedi Ítélőtáblán.

0

3...2…1! Elstartolt az EFOTT

Kedden délután kinyíltak a 43. EFOTT kapui, és bár ezen a napon még csak hetijegyesek léphettek a Velencén tartott fesztivál területére, azonnal több ezer fiatallal gazdagodott a tóparti helyszín.


hirdetés

Ki vonattal, ki autóval, más fuvarral érkezett a Velencei-tó partjára, de akadtak bőven sportosabb fiatalok is, akik Budapestről vagy Székesfehérvárról bringáztak a fesztiválra. A kánikula ellenére sokan már órákkal a nyitás előtt letáboroztak a főbejáratnál, ahol kamionból szóló zene segített a hangulat megalapozásában. Az üdvrivalgást és sátorverést egy óriási egyetemi összejövetel követte, ahol az évközbeni versengés helyét a közösségi szellem vette át. Az első este akusztikus koncertezői között színpadra állt a Blahalouisiana és a Magashegyi Underground, aztán közös, óriáskijelzős VB-nézés következett. Az este előbb egy hatalmas tábortűznél tetőzött Gyurácz Tamás zenélése mellett, amelyet a Best of EFOTT welcome party koronázott meg.

– A tavalyi évben vezettük be a -1., úgynevezett beköltözős napot, amely már akkor is nagy sikert aratott. Szerettünk volna kedveskedni azoknak, akik végigélik velünk az egész hetet és szívesen tartanának egy felkészülő napot az igazi buli előtt – nyilatkozta Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója. – A rendezvényre mindig is jellemző volt a nagy közösség és összetartozás érzése, és szeretjük a fellépőinket is közel engedni a fesztiválozókhoz, ennek jegyében idén több olyan programot biztosítunk, ahol a rajongók kötetlen körülmények között találkozhatnak kedvenceikkel.

Így lehet lovaskocsis bortúrára menni például a Kozmix-szal, a Hősökkel vagy ByeAlex-szel, vitorlázni Dub FX-szel vagy a Punnany Massif tagjaival, vizibiciklizni a Cloud9+-szal vagy éppen limózni Jumodadyvel és a Depresszióval. A Wellhello, a Honeybeast, a Margaret Island és a The Biebers tagjai koncert előtt, kötetlen informatív bemelegítő beszélgetésre várják az érdeklődőket. A vízparton óriás papírmasé formájában jelenik meg az Anna & the Barbies, a 30Y, a The Biebers és a Kelemen Kabátban, akikkel a szerencsés fotózkodók személyesen is találkozhatnak.

A szervezők szerdán a legtöbb érdeklődőt a Kozmix koncertre és a Necc Partyra várják. Csütörtökre az összes színpad megkezdi működését, és ezen a napon többek között olyan előadók és együttesek szerepelnek a palettán, mint Dub FX, Jessie J, Szabó Balázs Bandája, a Brains, az Anna & the Barbies, a Honeybeast, az Irie Maffia, a Belga és az Animal Cannibals.







0

hírek innen, onnan

Jószomszédi iszony - Van, akivel lehetetlen együtt élni

Valószínűleg neked is volt már balhés a szomszédod. De ilyen problémásat még te sem láttál. Hiába sikerült legyőzni, végül csak a...

Egy tanulmány kimutatta: az intelligens emberek többet alkoholizálnak

Brit tudósok (de tényleg!) megvizsgálták az alkoholfogyasztás és az intelligencia összefüggéseit. A felfedezésükre érdemes lenne...

Az Anna bál prímása címért versenyeznek a muzsikusok

Július 17-én 15 órakor kezdődik a 193. Anna-bál Prímásversenye a balatonfüredi Kisfaludy Galériában. Az idei versenyre tíz fiatal...

Még családbarátabbá vált az egri újszülött részleg

Párával, hővel és a koramama közelségével a legPICibbekért: a KORE és a NaturAqua új eszközeivel vált még családbarátabbá az egri...

Folytatódik a beruházási láz a mezőgazdaságban

A magyar agrárvállalkozók kétharmada támogatások nélkül is fejlesztette gazdaságát az elmúlt évben, egyharmaduk pedig idén tovább...

Lovász László: a büdzsé elfogadása után folytatódhatnak a tárgyalások

A 2019-es költségvetési törvény elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs...

Ez történt, miután egymillió voltos áramütés ért egy Nokia 3310-et - videó

Az eredeti Nokia 3310-es elpusztíthatatlansága immáron legendás. Egy újabb (őrült) kísérlet további adalékkal szolgál ehhez.

Siklósi Beatrixet most az M5 élére nevezték ki

Pár éve kemény rasszizmusváddal az egyházi vezetők nyomásra hívták vissza a vallási műsorok éléről, ám az MTVA kiemelt programok,...

Villanyoszlopnak hajtott egy autó Óbudán

A Mátyás király úton egy sávot lezártak a baleset miatt.

Meghalt a rendőri intézkedés során megsérült férfi

A boncolás során derülhet ki, mi okozta a mesterséges kómában tartott fiatalember halálát.

Muszáj volt visszatérnünk a jelenbe

Mutatjuk a Bánkitó Fesztivál legjobb pillanatait.

0

Sport

A horvátok lenyűgözőek voltak, az argentin bíró belenyúlt a meccsbe

Ezt nem mi mondjuk, hanem Alan Shearer volt angol válogatott. Van benne valami. A franciákat ez persze nem érdekli.

Putyin vigyorgott, mint a vadalma - Fotókon, ahogy az orosz elnök Orbán Viktort fogadta

Hatalmas mosollyal az arcán, jókedvűen köszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktort.

Orbán üzent a magyaroknak a vb-döntő első percében - mutatjuk

Orbán Viktor nagy futballrajongó, ő maga a helyszínen, Moszkvában nézi a 2018-as Labdarúgó-világbajnokság döntőjét, a francia-horvát meccset.

Rablás, fosztogatás, zavargás, bűnözés Párizsban a győzelem után - videó

Az elődöntő után a finálé megnyerése is elszabadította az indulatokat.

Modric kapta a világbajnokság Aranylabdáját

Kiosztották a különdíjakat is a vb-döntő után.

Michelisz megnyerte a WTCR szlovákiai főfutamát

Elképesztő versenyzéssel rukkolt ki a magyar pilóta. Zúgott a Norbi-Norbi Dunaszerdahelyen.

Semjén Zsolt is bejelentkezett a foci-vb miatt - nem találja ki, hol nézi a döntőt

Semjén Zsolt, bár ő inkább a vadászat rajongója, mégis nézi a labdarúgó-világbajnokság döntőjét.

Féltékeny CR, csalódott Messi, hős horvátok és verhetetlen franciák

Egy kicsit mindenki szurkolt a horvátoknak, akik az életükért, hatalmas szívvel játszva lettek ezüstérmesek.

Rémes hír: súlyos a sérülése a világbajnok magyar kézislányok csapatkapitányának

Budapest - Súlyosnak bizonyult a kézilabdázó Lakatos Rita szájsérülése, a világbajnok magyar juniorválogatott csapatkapitányának jelenleg a beszéd is nehezére esik.

Bede Ferenc: Nagy bírói hibákat hozott a vb-döntő

A volt FIFA-bíró a kétes szituációkat elemezte, az argentin játékvezető kétszer is nagyot tévedett.

Húsz év után ismét világbajnok Franciaország.

A franciák 4-2-re verték a horvátokat a döntőben.

0

Bulvár

Felismerhetetlenre öregedett Bruce Willis

A színészt a lányaival fotózták le, a sármos sztárt azonban alig lehet felismerni ősz szakállától és ráncaitól.

Nagyon elromlik az idő - OMSZ-előrejelzés

A jövő hét közepén igen zord időben lehet részünk, kedd délutántól megerősödik a szél és egyre több helyen esik is. Szerdára már figyelmeztetést is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Arra ébredt a kórházban, hogy levágták a lábát

Folyamatosan álltak le a 64 éves nő szervei, ezért kellett csonkolni a végtagját.

Videó: Ők lehetnek a pilisi erdőben meggyilkolt házaspár

Nem kizárt, hogy egy Tárnokról eltűnt család maradványait találhatták meg a pilisi erdőben. A Pesti Srácok úgy tudja, hogy Portik Tamás egykori bizalmasának, Radics Attilának és feleségének holttestét találták meg a rendőrök, akik 2002-ben tűntek el. Az Origo ugyanakkor úgy tudja, nem róluk van szó, csak annyi biztos, hogy egy vádalkus ügy vezette nyomra a rendőröket. További részletek a videóban.

A hortobágyi pásztorok titkos kincse: a sinka

A sinka egy rövid, sima szőrű, hegyes, felálló fülű kutyafajta kunkorodó farokkal. A fajta neve küllemére utal, a sinka szó simát jelent a hortobágyi tájnyelvben. Bár a fajtának kialakultak a meghatározó külső jegyei, a sinkatenyésztés és szelekció elsődleges szempontja napjainkban is a terelőképesség.

15 gondolat orálozás közben, amit minden nő ismer

Amikor a nő az aktív fél orális szex közben, számos gondolat átsuhan az elméjén, amelyeknek többsége csak utólag tudatosodik. A BuzzFeed ezek közül a leggyakoribbakat szedte most össze.

A horvátok lenyűgözőek voltak, az argentin bíró belenyúlt a meccsbe

Ezt nem mi mondjuk, hanem Alan Shearer volt angol válogatott. Van benne valami. A franciákat ez persze nem érdekli.

Elpusztíthatatlan balkonnövények tűzforró erkélyekre

A meleg napok alatt elviselhetetlen forrósággá válik, amit nem csak az ember, a növények is képtelenek elviselni. Ha mégis szeretnéd, hogy a hűvösebb esti órákban egy kevés zöld is körbevegyen a balkonon, akkor válassz olyan növényt, ami a forró levegőt is jól viseli. Az alábbi fajták pontosan ilyenek.

Állandóan puffad a hasam. Miért? - Az orvos válaszol

Tisztelt Doktor Úr! Egy idő óta állandóan felpuffadt a hasam. Szeretném tudni, mitől? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

blogmorzsák

18 lenyűgöző fotó a történelemből

III. Sándor orosz cár családjával, a legelegánsabban dohányzó nők versenye, hadihajók támadás alatt és még sok más.

10 érdekesség a horvát válogatottról

Ilyen kis országként a döntőbe jutni már siker.

A Stradivarik titka

Bár gondosan tanulmányozták anyagukat, formájukat, az Amati és a Stradivari hangzása még sok szempontból ma is rejtély.

Az okosóra korszak vége

Maga az Apple okosóra irány téves, de nagyon.

Csernus Imre lelepleződik

Csernus életrajzi könyvének kritikája, avagy a suszter fiának lyukas a cipője?

Ez egy irgalmatlanul jó film!

Pedig nem volt alacsonyan a léc, amit Brad Bird-nek meg kellett ugrania, hiszen A hihetetlen család első része hatalmas siker volt.

Nem a Beckham feneke miatt nézem a focit

Milyen nőként rajongani a fociért?

A „Szél-kormány” politikai blöff volt

Ha ez a Fidesz ellenzéke, rendezkedjünk be egy hosszabb diktatúrára.

1987-es európai Lego katalógus

Ez még tényleg az az időszak, amikor a 3 klasszikus témán volt a fő hangsúly.

Új a laptopod? Ezeket a programokat kell telepítened!

Operációs rendszer, böngésző, szövegszerkesztő, képszerkesztő - ezekre mindenképpen szükséged lesz.

A bárányvér-terápiától a plazmaferezisig

Egyiptomi vérfürdő, haldokló gladiátorok vére, bárányvér-terápia.

8 nyomós ok, amiért imádjuk a franciákat

Szürrealisztikus nagyköveti fogadás a francia nemzeti ünnep alkalmából.

0