Ezt olvasta már?


46 méter széles árkot vágna az ország közepén

Írtak levelet Gyurcsány Ferencnek, jártak Matolcsy Györgynél, most pedig helyi önkormányzatoknál házalnak annak a cégnek a képviselői, amelyik 46 méter széles, hajózható csatornát építene az ország közepén. A közel 300 éves tervet egy nyugdíjas mérnök elevenítette fel.

Egy majdnem 300 éve tervezett, de soha meg nem valósított terv, a Duna-Tisza csatorna neve bukkant fel a parlament honlapján, amikor szerdán Balogh József, Bács-Kiskun megyei fideszes képviselő kérdést nyújtott be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez. A képviselő azt kérdezi, tud-e arról a kormány, hogy egy Duna-Tisza Csatorna Zrt. nevű cég meg szeretné építeni a két folyót összekötő csatornát, illetve szerepet vállal-e ebben az állam.

A képviselő azért fordult a miniszterhez, mert eljutott hozzá a hír, hogy a Duna-Tisza Csatorna Zrt. képviselője megjelent a választókerületéhez tartozó Tass község képviselőtestületi ülésén, hogy egy 46 méter széles, hajózható csatorna tervéről tájékoztassa a helyieket. Csík Józsefné polgármester az [origo]-nak azt mondta: a cég képviselője tájékoztatta őket a tervezett nyomvonalról, és arról érdeklődött, van-e fogadókészség az önkormányzatban a csatornára, amely Tassnál ágazna ki a Dunából.

"2002-ben, már nyugdíjasként unatkoztam, és húztam egy vonalat Tass és Szolnok közt, hogy ide kellene csinálni egy csatornát" - mondta az [origo]-nak Csizmadia Pál nyugalmazott mérnök, a Duna-Tisza Csatorna Zrt. projektvezetője, hogyan kezdett el foglalkozni a folyók összekötésének tervével. Bár ő eredetileg elsősorban hajózási útvonalként gondolt a csatornára, hamarosan találkozott olyan szakértőkkel, akikkel egyeztetve inkább az öntözés, a Homokhátság vízpótlása lett a csatorna elsődleges célja.

A sivatagosodás ellen

Csizmadia és a vele együtt dolgozó mérnökök a mérnök állítása szerint megnyerték a csatorna ügyének Pákh Lászlót, akinek jelentős gépgyártó vállalkozása van, és aki a csatorna előkészítésének céljaira tavaly megalapította a Duna-Tisza Csatorna Zrt.-t (a társaságnak a cégnyilvántartás szerint tavaly egyáltalán nem volt bevétele). A mérnökök pedig elkészítettek egy megvalósíthatósági tanulmányt: e szerint a csatorna Tassnál ágazna ki a Dunából, átvágná a Homokhátságot, majd Szolnoknál érné el a Tiszát. Tatárszentgyörgy térségében a fő csatornából egy öntözőcsatorna ágazna ki, amelynek két ága dél felé, majdnem a szerb határig vezetne.

A nyugalmazott mérnök szerint könnyen lehet, hogy az elsivatagosodás miatt jelentős népességet kell majd átköltöztetni a Kiskunságból az ország más területére. A csatorna segítségével viszont másodpercenként 50 köbméternyi vizet lehetne a száraz területekre vezetni, amivel "Európa éléskamrájává" lehetne tenni a vidéket. Emellett jelentős hajóforgalmat lehetne lebonyolítani, a 46 méter széles csatornán két teljes hajókonvoj is elférne egymás mellett. Csizmadia szerint csak a kecskeméti Mercedes gyár - amelynek "a kerítéséig" vinnék a csatornát - 600 ezer tonna árut jelentene.

"A megvalósításhoz két dolog kell: az állam szerepvállalása és az emberek támogatása" - mondta Csizmadia, aki azért járja a falvakat, hogy az önkormányzatokon keresztül meggyőzze az embereket. Az állam jóindulatának megnyeréséért pedig évek óta ír leveleket, a második nemzeti fejlesztési terv tervezése idején például írt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek és Bajnai Gordon fejlesztési miniszternek is. A csatornát meg is említik az Új Magyarország fejlesztési terv Dél-Alföldi Regionális Operatív Programjában, sőt, a tavaszi választási kampányban az MSZP és a Jobbik is felvette a választási ígéretei közé a megépítését.

Magasabb elméleti tudás

Csizmadia szerint a csatorna megépítésének költsége 350 milliárd forintra tehető. Első körben azonban mintegy 400 millió forintra lenne szükség, hogy "magasabb elméleti tudású" szakemberek elkészítsenek egy végleges tanulmányt, amely igazolná, hogy hasznos lenne a beruházás. A végleges tervekkel Csizmadia szerint már meg lehetne keresni az Európai Uniót, hogy a következő költségvetési ciklusban (2013-tól 2020-ig) adjon támogatást a beruházásra.

Csík Józsefné az [origo]-nak azt mondta, a tassi önkormányzat még nem döntött a tervről, és lehet, hogy az önkormányzati választásokig már nem is fog, de szerinte a község valószínűleg támogatja az ötletet. A Tisza partján, a tervezett csatorna másik végpontján fekvő Tószeg polgármestere, Gyuricza Miklós pedig azt mondta: tudnak ugyan a tervről, voltak egyeztetéseken, de egyelőre olyan kevés a konkrét információ, hogy se ellene, se mellette nem tudna állást foglalni.

Csizmadia azt szeretné, hogy a csatorna bekerüljön az úgynevezett Duna-stratégiába, ami a kormány szándékai szerint egyik kiemelt témája lesz 2011-ben a magyar EU-elnökségnek. A Duna-Tisza Csatorna Zrt. tulajdonos vezérigazgatója, Pákh László - Csizmadia szerint - a kormányváltás óta egyszer már találkozott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel, aki a rövid megbeszélésen azt mondta, támogatják az ötletet.

Az [origo] erről a tárgyalásról szerette volna megkérdezni Matolcsyt is, de a Nemzetgazdasági Minisztériumtól egyelőre nem kaptunk választ csütörtök reggel feltett kérdéseinkre (telefonon annyit jeleztek, szerdán minden sajtóreferensnek felmondtak, így nem ígérnek gyors választ). A vidékfejlesztési miniszternek 15 napja van arra, hogy választ adjon Balogh József kérdéseire, így legkésőbb szeptember közepén kiderül, mi a kormány álláspontja a Duna-Tisza csatornáról.

Dillher báró kezdte

Duna-Tisza csatorna terve nem új ötlet. Dillher báró, Szolnok parancsnoka 1715-ben terjesztette a bécsi udvar elé egy Pesttől Szolnokig vezető, a Dunát a Tiszával összekapcsoló, hajózható csatorna tervét. A báró szerint a csatornát "minden nehézség nélkül és csekély költséggel" meg lehetett volna építeni, segítségével pedig az erdélyi só és fa, illetve a tiszai hal is eljuthatott volna Budára, majd a Dunán a birodalom nyugati tartományaiba.

A báró terve azonban annak ellenére sem valósult meg, hogy az ötletet időről időre újra elővették: az 1840-es Országgyűlés törvényt is alkotott "a Dunát a Tiszával összekötő csatornáról", és egy évszázaddal később, 1943-ban is benyújtottak egy törvényjavaslatot a csatornáról. Az építkezés a II. világháború után, 1947-ben meg is indult: az öntözőcsatorna Dunaharasztinál ágazott ki a Ráckevei-Duna-ágból, de csak a 22 kilométerre fekvő Dabasig jutottak, amikor az építkezést leállították.

Egy másik Duna-Tisza csatorna meg is valósult: a valaha Ferenc-csatornának, ma szerbül Veliki kanalnak hívott mesterséges vízfolyás 118 kilométer hosszan húzódik a mai Szerbiában Bezdán és Óbecse között. Van egy leágazása - korábban Ferenc József-csatorna, ma Mali kanal néven -, amely Sztapárnál indul, és Újvidéknél éri el a Dunát. A Ferenc-csatornát még 1793-ban kezdték építeni, 1802-ben adták át. Bár azóta többször modernizálták, mára elvesztette a jelentőségét.

origo.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0