7 napos időjárás-előrejelzés: Végre tényleg jön az eső!
Mutatjuk, melyik nap várható a legtöbb csapadék.
Hétfő
Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A déli, délnyugati szelet napközben több helyen élénk, néhol időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között alakul.
Kedd
Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, többórás, szűrt napsütés az ország délkeleti felében lehet. A nap második felében főként az északi megyékben kisebb eső, zápor előfordulhat. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban általában 1 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, de a fagyzugos részeken ettől több fokkal hidegebb, vízpartokon, illetve a magasabban fekvő tájakon enyhébb lehet a reggel. A csúcsérték 20 és 25 fok között várható.
Szerda
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Eleinte az északkeleti országrészben fordulhatnak elő záporok, majd délutántól délnyugat felől egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szél napközben nagy területen megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 1 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk. Délutánra 16 és 21 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtök
Borult lesz az ég, országszerte valószínű eső, zápor. A kezdetben déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten északiasra fordulhat és arrafelé erős lökések is lehetnek. A hajnali 6, 12 fokról délutánra 12 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.
Péntek
Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős lökések. Hajnalban 4 és 12 fok között alakul a hőmérséklet, majd délutánra 10 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északon az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel.
Szombat
Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé valószínű csapadék. Az északnyugati, északi irányú szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A minimum-hőmérséklet 2 és 10, a maximum 7 és 16 fok között várható, nyugaton lehet hidegebb, délkeleten a legenyhébb a nappal.
Vasárnap
Vasárnap is felhős idő valószínű, de hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Elszórtan valószínű csapadék. Néhol még megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 0 és plusz 7 fok közötti értékek várhatók. Kora délutánra 4 és 13 fok közé melegszik a levegő, északkeleten lesz a hidegebb, míg a déli megyékben a melegebb.
hírek innen, onnan
Direkt36: egyre több kortárs bántalmazási esetet jelentenek a gyermekotthonokból
A túlzsúfoltság, a szakemberhiány és a pszichiátriai ellátás összeomlása miatt a rendszer képtelen biztonságot nyújtani az állami...
Csúcstechnológiás traffipaxokat vet be a rendőrség: így működnek
A ködös-esős idő ellenére is figyelik a gyorshajtókat a rendőrök, nem is akármilyen traffipaxszal.
Ez a Top 3 Netflix krimi-thriller több napra odaláncol a képernyő elé, nem fogsz tudni szabadulni tőlük, 10/10-es csavarral támadnak
Három krimi-thriller, ahol a bizonytalanság az alapállapot. Nem lesz kapaszkodó, nem lesz megnyugvás, csak egyre mélyebb kétely és izgalom...
Választás: nagyon fontos dátum a mai a pártoknak
Február 3-ától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) azok a pártok és országos nemzetiségi...
Boráros Gábor barátnője autóbalesetet szenvedett: kórházba szállították a helyszínről
Boráros Gábor életében csapás csapást követ, most barátnője miatt is aggódhat.
Súlyosan bántalmazhatta a fóti gyermekotthon igazgatója az egyik neveltet
A gyermeket kórházba szállították, ekkor mondta azt, hogy a férfi megverte.
Egy pár örökbe fogadott egy „tökéletes” kislányt, de ami ezután történt, szétszakította a családot
A család nem tudta, hogy a kislány problémákkal küzd.
Tömegbaleset, 10 kilométeres dugó az M0-áson
Az M0-s autóút keleti szektorában, a M5-ös autópálya felé tartó oldalon több gépkocsi ütközött egy kamionnal. A 33-as km-nél, Gyál...
Szerdától folytatódnak a béketárgyalások Abu-Dzabiban
Kérdéses, mikor lehet a békefolyamatban áttörés.
Tömegbaleset az M0-án, röbb mint 10 kilométeres a dugó
Az M0-s autóút keleti szektorában, a M5-ös autópálya felé tartó oldalon több gépkocsi ütközött egy kamionnal. A 33-as km-nél, Gyál...
Több millió ember telefonját használta titokban a hálózat, amit most sikerült lekapcsolni
Gyanútlan felhasználók millióinak készülékei váltak a kiberbűnözés eszközeivé az internet egyik legaggasztóbb infrastruktúrájában....
21 Kutatóközpont: nem sokat dolgozott le a hátrányából a Fidesz
A közvélemény-kutatás szerint három párt ugorja meg az 5 százalékos küszöböt, a DK és az MKKP népszerűsége 2-3 százalék körül...
Sport
Szoboszlai Dominik szeretne Liverpoolban maradni, de egyelőre nem kapott hosszabbítási ajánlatot
A Liverpool alapembere a jövőjéről beszélt.
Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál
A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.
Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában
A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.
Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat
A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.
Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.
Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.
Úgy igazol 70 millióért a Liverpool, hogy egyelőre nem kapja meg az új játékosát
Az egyik legnagyobb tehetség a Liverpoolban folytatja a karrierjét.
Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt
Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.
Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence
Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.
Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.
Botrány lett a barcelonai igazolás tetoválásából, az AI is Hitlernek nézte a mikrofonos alakot
Pedig a „rejtély” megoldás ott volt az orruk előtt.
Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője
Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.
Vége a liverpooli karrierjének? Szoboszlai Dominik szavai felrobbantották a netet
A magyar válogatott sztárjának nem tetszik az új posztja, de az is kiderült, miért nem hosszabbított eddig szerződést.
Bulvár
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.
Fontos nyomtatványt kap a napokban több millió magyar: ráfizethetsz, ha nem őrzöd meg
Semmiképp nem szabad kidobni ezt a dokumentumot!
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.
Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető
Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.
Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!
A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.
Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet
Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.
Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.
Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát
Miután bukott a Matolcsy-klán, a hatóságok is észlelték a problémát.
Budapesti ingatlan és az EU-s kripto-valuta-szabályozások kapcsán Orbán Viktor neve is előkerült az Epstein-aktákban
Az Epstein-akták hárommillió oldalát hozták nyilvánosságra pénteken, azóta sorra potyognak ki a csontvázak a szekrényből.
Ezt érezzük a halálunk előtt a tapasztalt orvosok szerint
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?
Ha 250 604 forintnál alacsonyabb a nyugdíjad, van egy rossz hírünk
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 decemberében az öregségi átlagnyugdíj 250 604 forint volt. Bár ez némi emelkedést mutat, a nyugdíjasok fele még mindig 200 ezer forint alatti összegből kényte
blogmorzsák
A világ új legnagyobb városa
Jakarta története és szerepe a 21. században.
"Sosem volt ilyen mélyponton az egészségügy"
Az egészségügyet mindenki csak szidja. Tényleg ilyen a helyzet?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


