A Generalinál 1 milliárdos a viharkárok értéke
Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A Generali Biztosítóhoz ebben az időszakban közel 6000 esetről érkezett bejelentés, megközelítőleg 1 milliárd forint értékben.
A leginkább érintett település Pécs, ahonnan közel 200 alkalommal jelentettek kárt. De Makót és Szegedet is sújtotta a vihar, hasonló mennyiségű kárbejelentéssel.
A nyár sajnos nemcsak a kikapcsolódásról szól, sokaknak okoz komoly fejfájást az ilyenkor jellemző kiszámíthatatlan időjárás: leginkább május elejétől augusztus végéig fordulnak elő a hirtelen lecsapó, viszonylag rövid ideig tartó, nagy mennyiségű csapadékkal és erős széllökésekkel járó viharok.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyébként a kora nyári, illetve nyári hónapokban 100 ezer körüli káreseményt jelentenek. Az elmúlt napok viharai kapcsán a Generali Biztosító az alábbiak szerint kapott kárbejelentés ügyfeleitől (2018. június 1-14.)
- közel 6000 kárbejelentés érkezett a viharok kapcsán
- értékük elérheti az 1 milliárd forintot
- a legtöbb kár úgynevezett lakossági vagyonkár (közel 5000 db), de a vállalati és a mezőgazdasági szektort is érintették a viharok
- a legtöbb kár úgynevezett viharkár, de a jég és a villámlás is számos káresetet okozott
- leginkább érintett megyék: Pest megye, Bács-Kiskun és Csongrád megye
- leginkább érintett települések: Pécs, Makó, Szeged
Hogyan előzhetjük meg a károkat?
A legfontosabb, hogy rendszeresen tájékozódjunk az aktuális időjárásról: a hagyományos időjárás-előrejelzés mellett ma már személyre szabott eszközöket, applikációkat is segítségül hívhatunk. (Ilyen például a Generali kifejezetten erre a célra kifejlesztett alkalmazása, amely a lakást esetlegesen érintő vihar előtt értesíti a felhasználót.)
Ha nagy mennyiségű csapadék várható erős széllel, az első dolgunk az legyen, hogy bezárjuk az ablakokat, és védett helyre visszük a szabadban lévő vagyontárgyainkat, autóval pedig, ha lehet, ne parkoljunk fa alá. Emellett érdemes áramtalanítanunk elektromos eszközeinket: a villámvédelemmel ellátott elosztók is megoldást jelenthetnek, de tartsuk szem előtt, hogy egy közeli villámlás még így is kárt tehet az eszközeinkben a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozáson keresztül. A közvetlenül a házba csapó villám ellen csak a villámhárító nyújthat védelmet. Az utóbbi állapotának ellenőrzése is fontos, hiszen ha nincs megfelelően földelve, már nem nyújt kielégítő védelmet.
Ha mégis becsapna a villám, a ház teljes elektromos hálózatát érdemes átnézetni. Ha kertes házban lakunk, mindig tartsuk tisztán az épület ereszeit és csatornáit, hogy a lezúduló csapadékot megfelelően el tudják vezetni. Nem árt a tető folyamatos karbantartása sem, mivel a beázás is ott van a leggyakoribb káresetek között. A kertben lévő fákat is rendszeresen ellenőrizzük, és vágjuk le az elhalt ágakat, amelyek vihar esetén akár kárt is tehetnek az épületben, illetve az ott parkoló autókban.
Akár már a kárfelmérés napján a pénzünkhöz juthatunk
Gyakran előfordul, hogy a elővigyázatosság ellenére is bekövetkezik, amitől tartottunk: ebben az esetben az észlelést követő 2 napon belül jelentsük be a biztosítónál a károkat. A Generali kárszakértői például már 1 munkanapon belül felveszik a kapcsolatot a károsulttal, majd a kárszakértő legkésőbb 5 munkanapon belül a helyszínre érkezik. A reális kárfelmérés érdekében ne kezdjük el az élet- és vagyonbiztonságot nem veszélyeztető további károk helyreállítását, és a sérült vagyontárgyakat is őrizzük meg, amíg megérkezik!
Egyszerűbb esetekben a vagyonkárok nagy részét átlagosan 2 napon belül rendezi a társaság. Emellett arra is lehetőség van, hogy „real time kárrendezés” keretében akár rögtön, a helyszínről elindítsák a kárkifizetést, ebben az esetben a károsult még a kárfelmérés napján a pénzéhez juthat. De összetettebb esetekben is 2 héten belül utalhatják a kártérítési összeget.
Nagy erőkkel dolgozunk a károk mielőbbi rendezésén
Egy-egy nagyobb vihar esetén a nagyszámú bejelentéseknek megfelelően összpontosítjuk kapacitásukat, hogy a jelentősen megnövekedett kárbejelentéseket is fennakadás nélkül tudják fogadni és kezelni kárszakértőink. Azon településekre, megyékbe csoportosítjuk át erőforrásainkat, ahol a vihar a legnagyobb, legtöbb kárt okozta. Ezzel együtt természetesen az ország többi részén is folyamatosan kezeljük a bejelentéseket. Emellett a gördülékeny ügyintézés érdekében a Generali ügyfelei élhetnek az online kárbejelentés lehetőségével is.
hírek innen, onnan
11 nappal az apja szívműtétje után 3 hetes utazásra megy egy nő
Egy nő a Reddit közösségéhez fordult, miután komoly lelkiismereti válságba került: vajon önzőnek számít-e, ha elutazik egy régóta...
Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül
Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági...
Kevin Costner western nélkül is nagyot megy a streamingen
Úgy tűnik, Kevin Costner ismét magára talált a streaming világában.
Verstappen nem érzi úgy, hogy elvesztette az idei bajnokságot
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után neki sem sikerült beállítania Michael Schumacher rekordját: Max Verstappen is megrekedt a sorozatban...
Nem felesleges flanc az intelligens összkerékhajtás
Biztonságosan autózni, hollarihó, akkor is, ha nem esik hó? Szerintünk sokan örülnének, ha ez lenne az alap. Még most is gyakori az a...
Botrány az easyJetnél: Halott nagymamát ültettek a repülőre?
A család úgy tett, mintha az idős nő még életben lenne.
Megvan a Csillag Születik 2025 győztese, elkelt a 24 millió
Advent utolsó vasárnapján minden tekintet Csillag Születik 12 döntősére szegeződött. A december 21-i fináléban egy tucat fellépő...
Itt a jó hír a nyugdíj előtt állóknak: 25 éve nem történt ilyen változás a nyugdíjaknál
Sokan fognak örülni ennek.
Feketébe borultak a szívek, fiatalon elhunyt a sorozatsztár
A színész csupán 46 éves volt. A sorozatsztárt rengetegen gyászolják.
A legszebb ajándék: Demjén Ferenc szerelmes csókra ébredt ma reggel – Így telt a legenda születésnapja
Demjén Ferenc feleségével és egy nagy koncerttel ünnepelt.
Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?
Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni...
Itt a darts-vb szenzációja: egy ismeretlen holland kivégezte a világbajnokot
A Jégember rendesen leolvadt, egyetlen szettet sem tudott nyerni.
Sport
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket
A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.
Viníciust kifütyülték a Real Madrid szurkolói, a reakciója még nagyobb felháborodást okozott
A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.
"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi
Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.
A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban
Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
A Szoboszlait meglökő brazil fojtogatott és könyökölt is – miért nem járt piros lap?
Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.
Szoboszlaitól egyetlen dolgot hiányoltak, Kerkeztől pontosan ezt várták Liverpoolban
A Liverpool magyar válogatott sztárjai végigjátszották a Tottenham elleni rangadót.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
2025 legzseniálisabb góljai – A szabadrúgás, amelynél a világ legjobb kapusa is esélytelen volt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Erősen indítunk, jöjjön az év egyik legemlékezetesebb gólja!
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Bulvár
Gyászol a magyar város, elhunyt dr. Bay Éva
Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva orvos, műgyűjtő, Kiskunhalas díszpolgára, a Thorma János Múzeum egyik legjelentősebb adományozója.
Meghalt Kemenes Fanni
Minden műfajban és stílusban dolgozott.
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa
A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le a régi módsz
Iszonyatos ami kiderült a Szőlő utcai ügyről, eddig senki nem merte ezt kimondani, a szakértő kőkemény kijelentést tett
Ez lehet valójában a Szőlő utcai ügy hatása.
ByeAlex bejelentésétől hangos az ország, az RTL sem találja a szavakat
Az RTL rosszfiúja váratlanul írt egy üzenetet, ezzel minden megváltozott.
„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése
„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk
A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
blogmorzsák
Magyar vakáció pechszériával – Vakáción a Mézga család
Ingyenjeggyel nem jut messze a Mézga család, csak furfanggal.
A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?
Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.
Bibó Lajos: A könyv lelke
"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


