A SZTE Klebelsberg Könyvtár ősnyomtatványaiból nyílt kiállítás
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtárának ősnyomtatványaiból nyílt kiállítás, a német nyomdászmesterek által készített kötetek közül több szerzője magyar, az egyikben szereplő lapszéli jegyzetek pedig a "szögedi" írásbeliség legrégebbi emlékei.
Keveházi Katalin, a könyvtár főigazgatója a tárlat megnyitóján elmondta, a kiállított kötetek Európa korabeli nagy nyomdáiban készültek, és közülük tizenegy könyv egészen hamar elkerült Szegedre, az alsóvárosi ferencesek középkori alapítású bibliotékájába.
A szakember kitért arra, a kutatásokból kiderül, hogy a 15. század végén Magyarországon mindent olvastak, amit a kor Európájában lehetett és érdemes volt.
A kiállítás katalógusa szerint bár a szegedi egyetem könyvtára nincs még százesztendős - az elődintézmény, a kolozsvári universitas gazdag bibliotékája az első világháborút lezáró békekötést követően Erdélyben maradt - régikönyv-állománya országosan is jelentős. A legtöbb muzeális kötet 1949 és 1952 között a főúri és egyházi gyűjtemények államosítása során került a könyvtárba.
A tárlat látogatói megismerhetik az egyetemi könyvtár legrégebbi nyomtatványát, egy 1476-ban Velencében megjelent Bibliát, két német mester Franz Renner és Nicolaus von Frankfurt munkáját. A klasszikus szerzők művei és a ferences barátok munkáját segítő bibliamagyarázatok mellett a kiállított kötetek között szerepel Thuróczy János Chronica Hungarorum cím műve, amely első kiadása 1488-ban készült Brünnben.
Az egyik legérdekesebb kötet pedig Bartholomaeus Anglicus De proprietatibus rerum címet viselő műve, amely még a 15. században, nem sokkal a nyomtatott változat 1483-as nürnbergi megjelenése után érkezhetett Szegedre. Az 1230-1240 között összeállított könyv a teológia, a filozófia, az orvostudomány, az asztronómia, a kronológia, az állat- és növénytan, a földrajz és ásványtan alapjait foglalja össze 19 fejezetben. Ez a középkor első nagyszabású tudományos enciklopédiája, amely elsőként összegzi a kevéssel korábban latinra fordított görög, arab és zsidó természettudósok, orvosok munkáit. A kötetben a lapszéleken a szegedi ferencesek magyar nyelvű - az ö-ző tájszólást tükröző - jegyzetei olvashatók. Ezek többnyire a latin szövegek fordításai, a növények és ásványok gyógyító hatásaival foglalkoznak. A feljegyzések a barátok természettudományos és orvosi érdeklődéséről vallanak, mivel a török által meghódított területeken a ferencesek a hívek orvosi ellátását is biztosították.
hírek innen, onnan
Súlyos sztrádabalesettel, mentőkkel és teljes útzárral búcsúzott a szerda
Az 59-60-as kilométer között történt balesetnél a jármű sofőrje kizuhant az autóból. A személykocsi feltépte a szalagkorlátot,...
A karakter, akit egy sorozat emelt a Star Wars élvonalába
A Klónok háborúja sorozat tette igazán emlékezetessé Grievous tábornokot a Star Wars univerzumban.
Kezdőként is lehet szép kerted - ha ezt a pár dolgot betartod
Kezdő vagy a kertészkedésben? Ne aggódj, néhány alaplépéssel és némi odafigyeléssel gyorsan élvezheted a saját, gyönyörű kertedet!
A tökéletes társ: Ilyen kutya illik hozzád a csillagjegyed alapján!
Ismerd meg az univerzum-választotta hű társadat!
Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen...
A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el
Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53...
Súlyos milliókat bukhatsz az örökölt lakáson: így csap le a NAV, ha nem figyelsz.
Örököltél egy ingatlant és azonnal túladnál rajta? Óvatosan dönts, mert könnyen ráfizethetsz, ha nem vagy tisztában a pontos...
Tedd ezt a samponodba, és a hajad napokig illatozni fog: még a fejbőrödnek is jót teszel vele
Sokan vágynak arra, hogy a hajuk ne csak közvetlenül hajmosás után, hanem napokkal később is kellemes illatot árasszon. A megoldás nem...
Sokan gondolnák, hogy a só vagy az ecet, de nem! Ordítja a szakértő: ezt tedd a krumpli főzővizébe, hogy a burgonya hamarabb megpuhuljon
A krumpli szinte minden konyhában alapélelmiszer, mégis sok időt vesz igénybe az elkészítése. A megszokott módszer – pucolás,...
Változik a kamionstop „időbeosztása” a hosszú hétvégén
Szakmai szervezetek kezdeményezésére a hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom főszabály szerinti korlátozásán, hogy a...
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Ennyivel kapnál többet, ha 2026-ban mennél nyugdíjba
A várható nyugdíjemelésről szóló számolgatás, a 2026-os új nyugdíjak előnyéről szóló hírek és a szabályváltozások körüli...
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától
A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.
Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et
Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.
NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített
Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz
Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.
Az emberi teljesítőképesség új korszakába lépett a maratonfutás, és ez még csak a kezdet
Megtörtént az, amit sokáig lehetetlennek hitt az emberiség, két órán belül futották le Londonban a maratoni távot, rögtön ketten is. Mennyit fejlődött az emberi test az elmúlt közel egy évszázadban, mekkora szere
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera
Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


