Ezt olvasta már?


A Szegedet kapta a Pécs a kupában

Győr ad otthont a férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjének február 16. és 18. között.

A szövetségben tartott keddi sorsoláson eldőlt, hogy a címvédő Körmend a Szombathellyel csap össze a negyeddöntőben, míg a bajnok Szolnok a Kaposvárral találkozik.

A tavalyi fináléban a Körmend 68-55-re legyőzte az akkor címvédő Szolnokot a budapesti Syma Carnokban, ezzel fennállása során hetedszer hódította el az MK-trófeát.

A 2014-ben bevezetett lebonyolítási rendszer szerint az NB I első nyolc helyén álló csapat került be az MK-ba, amelynek győztese idén is egymillió, az ezüstérmes 500 ezer, a bronzérmes pedig 300 ezer forint jutalmat kap. Az első napon a negyeddöntőkre, a másodikon az elődöntőkre, a harmadikon pedig a bronzmérkőzésre és a döntőre kerül sor.

Ami a Magyar Kupa névadóját illeti, a 2013-ban 82 évesen elhunyt Zsíros Tibor 116-szoros válogatott volt, 1955-ben Európa-bajnok lett a nemzeti csapattal Budapesten, és játékosként három, edzőként pedig egy olimpián vett részt.

A Zsíros Tibor Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása:

--------------------------------------------------------

Zalakerámia ZTE KK-Alba Fehérvár

Falco KC Szombathely-Egis Körmend

Naturtex-SZTE-Szedeák - Pécsi VSK-PANNONPOWER

Szolnoki Olaj KK-Kaposvári KK

 

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:

-----------------------------

2007: Szolnoki Olaj

2008: Atomerőmű SE

2009: PVSK-PANNONPOWER

2010: Zalakerámia-ZTE

2011: Szolnoki Olaj

2012: Szolnoki Olaj

2013: Alba Fehérvár

2014: Szolnoki Olaj

2015: Szolnoki Olaj

2016: Egis Körmend







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megdőlt az országos napi szélrekord: brutális lökéseket mértek Győrben

Megdőlt az országos napi szélrekord június 13-án - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. A korábbi, óránkénti 97,6...

Perceken múlt az életük – sokkoló színpadi összeomlások és tragédiák a magyar sztárvilágból

Döbbent csend ült a Budapest Park több ezres közönségére, amikor a Loophia mindössze 25 éves énekesnője váratlanul összeesett a...

Kiadták a figyelmeztetést: heves zivatarok és jégeső csap le Magyarországra

Heves zivatarok alakultak ki vasárnap a délnyugati országrészben, ahol a napsugárzás hatására jelentősen labilizálódott a légkör. A...

Azta, rengeteget fogyott Pataki Zita: elárulta, mi áll a változás mögött

Nagy átalakuláson megy keresztül Pataki Zita: az RTL időjósa nemcsak otthonát újítja fel férjével, hanem saját életmódját is teljesen...

Úgy tűnik, Trump most már nagyjából mindent megtenne a békéért Iránnal

Ha tényleg ez lenne a megállapodás, akkor Irán szinte mindent, Amerika szinte semmit nem ért el a háborúval.

Ferencz Orsolya: Érdemi vitára nem volt lehetőség a Fidesz kongresszusán, a fontos gondolatok is válaszok nélkül maradtak

Az Orbán-kormány egykori űrkutatási biztosa szerint az Orbán Viktor által a kongresszus napján kiküldött röpirat messze nem azokat a...

Ez a népszerű edzés utáni szokás többet árthat, mint használ

Az edzés utáni fehérjeturmix sokak napi rutinja, de a túlzott fehérje- és aminosav-bevitel érzékenyeknél felesleges veseterhelést is...

Lábujjtörés esetén mit lehet tenni? Az orvos válaszol

Nagyot reccsent a nő lábujja, amikor beütötte a kád szélébe.

Luxusfeleségek csapnak össze egymással? Ő lehetnek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban következő évadának szereplői

A tévénézők nagy örömére idén is visszatér az RTL egyik legsikeresebb realityje, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban.

Hivatalos lista készült arról, hogy milyen Magyarországon élni, ezt gondolják a külföldiek

Top 5: ezek most a világ legbiztonságosabb országai – sokakat meglep Magyarország pozíciója.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

0