A Szegedi Törvényszék visszautasítja Toroczkai László állításait
A Szegedi Törvényszék – mint a Csongrád Megyei Bíróság jogutódja – a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) bírósági nyilvántartásának módosítása iránti ügyében bármikor, bármilyen politikai megrendelésre, illetve politikai elfogultsággal járt volna el
A Szegedi Törvényszék elnökhelyettese, Toroczkai László és Zagyva György Gyula szerdai sajtótájékoztatójára reagált. A két jobbikos politikus - az ügyészség megállapításaira hivatkozva - azt mondta, a Csongrád Megyei Bíróság éveken át szabálytalanul járt el a HVIM ügyében.
A Szegedi Törvényszék közleménye szerint a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezése folytán eljárt Szegedi Ítélőtábla másodfokú határozatát a törvényszék szerdán kapta meg, annak tanulmányozása folyamatban van. A szükséges intézkedések megtételére ezt követően haladéktalanul sor kerül.
A sajtótájékoztatón elhangzott további, politikai tartalmú kijelentésekre a törvényszék nem kíván reagálni - írta Cseh Attila.
Toroczkai László, a HVIM elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, a Csongrád Megyei Főügyészség hivatalból eljárva megállapította, hogy a megyei bíróság 2007 októbere óta a szervezettel szemben sorozatosan jogszabálysértően járt el.
A Jobbik megyei közgyűlési képviselőjeként is dolgozó politikus közölte, 2007-ben az akkor már hat éve egyesületi formában működő szervezet nyilvántartott adataiban bekövetkezett változások bevezetését kérte. Erre azért volt szükség, mert megváltozott az elnökség összetétele, illetve Zagyva György Gyulát választották a HVIM elnökévé. Toroczkai László ezt követően a tiszteletbeli elnöki posztot töltötte be.
A bíróság az adatváltozások átvezetése helyett folyamatosan hiánypótlásra szólította föl a szervezetet, és azt kérte, módosítsák az egyesület alapszabályát. Az ügyészség megállapítása szerint a bíróság eljárása során a kérelemhez kötöttség elvét többször is megsértve, a kérelem keretein túlterjeszkedve járt el, a már korábban jogerősen nyilvántartásba vett egyesület alapszabályának törvényességét hatáskörét túllépve, törvényességi felügyeletet gyakorolva vizsgálta - tudatta az elnök.
Toroczkai László hangsúlyozta, a bíróság jogszerűtlen eljárása gyakorlatilag ellehetetlenítette a HVIM működését.
A politikus szerint az ügyészség megállapításai is bizonyítják, hogy "évek óta politikai jellegű, elfogult és törvénysértő eljárásokat folytatnak a különböző hatalmi szervek a HVIM-mel mint egyesülettel és a tagságával szemben is".
Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, a szervezet jelenlegi tiszteletbeli elnöke kifejtette, a hatóságok igyekeznek a nemzeti radikális szervezeteket folyamatosan ellehetetleníteni és háttérbe szorítani. A politikus példaként többek között a rendezvények bejelentésével kapcsolatos rendőrségi eljárásokat említette. Míg a nemzeti radikális szervezetek bejelentéseit a hatóságok a közlekedés aránytalan akadályozására hivatkozva rendre elutasítják, ugyanarra a helyszínre bejelentett más demonstrációkat engedélyeznek - mondta.
mti

- Befalazták a Csontváry-festményt
- Megtalálta a rendőrség a márciusban ellopott nagy értékű Csontváry-festményt
- Cozma-gyilkosság - Enyhítették a főbüntetéseket
- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

