A budai bikafejek nyomában
Néhány napja a pécsi Zsolnay-kúton látható bikafejekről jelentettünk meg cikket, vagyis inkább a valaha létezett budapesti testvéreikről. Most egy újabb fényképet osztunk meg olvasóinkkal, amelyen a fővárosi bikafejek szebben látszanak. Kár értük.
|
Írásunk kapcsán Merényi György hívta fel a figyelmemet Mattyasovszky Zsolnay Tamás: Zsolnay épületkerámiák Budapesten című könyvére, amelyben a Hungária forrás ivókútja egy korabeli fényképen szerepel. A kép a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárából származik, ahonnan engedélyt kaptuk a közlésére. |
A korábbi képeinken csak messziről látszó bikafejek itt tökéletesen megfigyelhetők. Sőt olyan részletek is feltűnnek, amelyek korábban elkerülték a figyelmemet.
A forrás lejáratánál két oldalt a Nagyszentmiklósi kincs bikafejes ivócsanakja virágtartóként szolgált. Be is karikáztuk azt, amelyik látszik, hogy mindenki megtalálja. Érdekes a mellette álló idős, pipázó, cilinderes úr is, aki szép eredményt ért volna el egy Abraham Lincoln hasonmásversenyen. (Így nézett volna ki az elnök, ha nem lövik le és megőszülhet a szakálla.)
A másik bekarikázott részlet a kút oldalán látható és szintén a Nagyszentmiklósi kincs motívumvilágából táplálkozik. A hátrafelé nyilazó harcost mutatja, aki egy oroszlánra céloz, miközben emberfejű táltosán vágtat a mitológiai térben. Feltehetően a kút többi oldala is a kincs ábráit viselte díszítésként.
| Az eredeti jelenet és a kút oldaláról vett nagyítás |
A szigorúan vett témánktól eltérve érdemes a kút körül állók ruházatát is szemügyre venni. A fürdő dolgozói helyes munkaruhában, a vendég hölgyek könnyű nyári ruhában és kalapban állnak a gyógyító víz körül. A kép a feltételezések szerint az 1930-as években készülhetett, és ahogyan a kút, úgy már az azt körülvevők sincsenek a mi világunkban. Ha a copfos kislány él még, már ő is közelíthet a kilencvenhez.
A Zsolnay termékek szépsége azonban örök.
Nácsa János

- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- Húsvéti barka- és tojásvadászat Szegeden
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Albert Flórián-emlékkiállítás nyílik Szegeden
- Középiskolákban mutatják be az Antigonét a Szegedi Nemzeti Színház művészei
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Egy érzelmes dal az Eurovíziós Dalfesztiválon
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

