Ezt olvasta már?


A cukorbetegek fele méri naponta vércukorszintjét

A cukorbetegek kétharmada gondolja úgy, hogy egészségesebben étkezik, mióta kiderült betegsége, az orvos javasolta szénhidrát-diétát azonban csak a betegek fele tartja, és ugyancsak a betegek fele méri naponta vércukorszintjét.

Mindez a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. reprezentatív felméréséből derül ki, amelyet a cukorbetegek világnapján, szerdán ismertettek Budapesten sajtótájékoztatón.

A Magyar Diabetes Társaság, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) és a 77 Elektronika Kft. megbízásából készült felmérés szerint a cukorbetegek fele méri naponta vércukorszintjét, rendszeres testmozgást minden negyedik cukorbeteg végez, és korábbi életmódján a diagnosztizált betegek hét százaléka egyáltalán nem változtatott.

A betegek, orvosok, dietetikusok megkérdezésével végzett kutatás többek között azt vizsgálta, hogy a betegek hogyan élik meg a betegségükkel kapcsolatos életmódváltást, miként vélekednek az egészségügyi szakemberektől kapott tájékoztatásról, és hogyan, honnan tájékozódnak betegségükkel kapcsolatban.

A megkérdezettek 27 százaléka csupán hetente egyszer mér vércukorszintet, holott az inzulinnal kezelt betegek esetében naponta többször, akár négyszer-hatszor is javasolt a mérés - ismertette a kutatási eredményeket Kun Eszter kutatási igazgató.

Mint elmondta, a megkérdezett betegek az átlagosnál is jobb és részletesebb tájékoztatást kaptak az orvosuktól. Ezzel szemben - a betegek érzete szerint - magáról a cukorbetegségről, kezelési lehetőségekről, a mellékhatásokról és a szövődményekről, valamint a betegszervezetek, illetve az online információk elérhetőségéről kevesebb szó esett a beszélgetéseken.

Összességében a válaszadók 50-60 százaléka érzi úgy, alapos tájékoztatásban részesült, amikor megtudta, hogy cukorbeteg, míg 15-25 százalékuk szerint a kapott információk "mélysége" elmaradt a várakozásaiktól.

Az ismertetés szerint a betegek csaknem kétharmada nyilatkozott úgy, hogy megfelelően megértette a kezelőorvostól kapott tájékoztatást, míg több mint 30 százalékuk csak részben vagy egyáltalán nem. A válaszokból kiderült az is, hogy a szakemberek után az internet az elsődleges információforrás, a betegek 64 százaléka diabetológushoz vagy a háziorvosához (58 százalék) fordul kérdéseivel. Ez után közvetlenül az online forrásokra támaszkodnak.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a diabétesz egy feltételekhez kötött egészségügyi állapot, amellyel 700 ezer ember él jelenleg Magyarországon, vagyis a magyar családok többsége valamilyen módon érintett ebben a betegségben, ezért is fontos a diabétesz megismerése és betegséggel való együttélés megtanulása.

Kiemelte: a betegséget az egészséges életmóddal, a testmozgással nagy többségben el lehet kerülni, ezért döntött a kormány a gyermekek mindennapos testnevelésének bevezetése és a közétkeztetés megreformálása mellett.

Füzesi Brigitta, a CEOSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a betegségben nem elhanyagolható a család szerepe, hiszen a közvetlen környezet nagyban tudja segíteni az életmódváltást, a betegséggel való együttélést.

Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke elmondta: Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben 70 százalékkal nőtt a cukorbetegek száma, jelenleg megközelítőleg 772 ezren szenvednek diabéteszben, és mintegy félmillióan vannak azok, akik nem is tudják magukról, hogy betegek. A betegek közül nagyjából 45 ezren az 1-es típusú cukorbetegségben szenvednek és 3600 gyerek él ezzel a krónikus állapottal.

A professzor kiemelte, szeretnék elérni, hogy az inzulinkezelésben részesülők kéthavonta, az egyéb gyógyszeres kezelést igénylők pedig háromhavonta kaphassanak ingyen tesztcsíkot.

Bayer Gábor, a 77 Elektronika Kft. fejlesztési igazgatója elmondta, a cég egy online telemedicina rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely ingyenes távfelügyeleti rendszert biztosítana a betegeknek a vércukorszint-adatok online rögzítésére, továbbítására a kezelőorvosig.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Már most megkongatták a vészharangokat Brazília miatt a vb-n – ez nagyon kevés

Vinícius Jr látványos góllal egyenlített Marokkó ellen, ám Brazília játéka csalódást keltett.

„Élete utolsó perceiben meghalt” – érettségi aranyköpések Jocó bácsi gyűjtésében

A szóbeli érettségik izgalmában, és a tanév végéhez közeledve tanárokra, diákokra, szülőkre, mindannyiunkra ránk fér egy kis nevetés.

Ez a zöldség védi a hasnyálmirigyet, és annyi vasat tartalmaz, mint a hú - Rendszeresen kell fogyasztani

A kelkáposzta valójában egy igazi szuperélelmiszer, amelyet méltatlanul mellőznek a konyhákban. Pedig ez a káposztafélék családjába...

Ősi DNS kutatás fedte fel, kik éltek együtt Pannóniában a magyar honfoglalás előtt

Jóval a magyar honfoglalás előtt is mozgalmas és sokszínű terület volt a Kárpát-medence. Egy frissen megjelent kutatás több mint 300...

A válságálló cégek lettek a befektetők új kedvencei

A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe.

Három év alatt harmadszor rongálták meg a dunavecsei Mária-szobrot

Harmadik alkalommal rongálták meg a dunavecsei településen található Mária-szobrot.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Hét autós dolog, ami örökre eltűnhet: Önnek is hiányozni fognak?

Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hagyományos slusszkulcs, a kézifékkar vagy akár a sebességváltó kar...

Last minute Balaton - hajmeresztő manőver az autópályán

Az utolsó pillanatban gondolta meg magát a sofőr.

Óriási hazugságot terjesztenek Donald Trumpról, méghozzá a füle kapcsán

Hamisnak bizonyult az a közösségi médiában terjedő képernyőkép, amely szerint Donald Trump amerikai elnök azért szakította félbe...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

0