Ezt olvasta már?


A diákolimpia legsikeresebb iskoláit díjazta a Magyar Diáksport Szövetség

A 2015/16-os tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szerepelt köznevelési intézményeket és testnevelő tanáraikat díjazta hétfőn a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ). - Pécsi Napilap -

A Magyar Tudományos Akadémia épületében megtartott ünnepségen Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az utánpótlássport legfontosabb alappillére a diáksport.

"Tavaly 270 ezren indultak a szövetség versenyein, a mindennapos testnevelésnek köszönhetően pedig több mint egymillió gyermek mozog naponta" - emlékeztetett Sárfalvi Péter, külön üdvözölve az idén 30 éves diákolimpiai mozgalmat.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke felidézte, hogy szeptemberben a húsz EU-tagállamot érintő Európai Diáksport Nap programjain másfél millió gyermek vett részt.

"Idén állami segítséggel készülünk a jubileumi, 30. diákolimpiára, az országos döntőnek Debrecen ad otthont júniusban, hat sportágban mintegy 1500 gyerek részvételével" - jelentette ki az MDSZ vezetője.

Ezután Sárfalvi Péter és Balogh Gábor elismerő okleveleket és plaketteket adott át a diákolimpiákon legsikeresebben szerepelt iskolák képviselőinek. Az MDSZ összesen 5 millió forintot osztott szét, megjutalmazva 15 iskolát, 20 testnevelő tanárt és három rendezvényszervezőt.

Az általános iskolák között a tavaly második Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola volt a legeredményesebb, megelőzve a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskolát, valamint a Budapest XVII. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskolát.

A középiskolák versenyében a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium lett az első, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium a második, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium pedig a harmadik.

Ismét külön értékelték azokat az iskolákat, amelyekben kétszáznál kevesebb diákot oktatnak. Ebben a kategóriában a szügyi Madách Imre Általános Iskola bizonyult a legjobbnak.

Szintén elismerésben részesítették a 19 megye, valamint Budapest legeredményesebb testnevelő tanárát, valamint díjat kaptak a legjobb diákolimpiai rendezvények szervezői is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megnőtt és hadat üzent a gomboknak az új Mazda CX-5

Az új Mazda meglepően tágas, elég nagy a csomagtartója, és várhatóan nagyon tartós lesz, de nem ártott volna eleve hibátlan fedélzeti...

Nem is a kegyelmi botrány roppantotta meg a Fideszt?

Mire Magyar Péter feltűnt, már elvesztettek sok szavazót.

Peter Pellegrini sérelmezte Magyar Péter kijelentését, miszerint Magyarország saját magával szomszédos

A szlovák államfő szerint ez a retorika nem olyan, ami jószomszédi kapcsolatokhoz vezetne.

A Budapestre visszatérő Esterházy-kincsek miatt új kiállítóteret kaphat az Iparművészeti Múzeum, a Karmelitáról egyelőre csak álmodni mernek

Visszatérhetnek a fővárosba az Esterházy-kincsek – többek között erről beszélt a Népszavának az intézmény főigazgatója, Cselovszki...

Izrael a libanoni főváros déli külvárosát támadta, válaszul a Hezbollah csapásaira

Irán szerint nem maradhatnak válasz nélkül a csapások.

Részletes elemzés mutatja: már 2023-ra elvesztett 800 ezer szavazót a Fidesz

Koltai Mihály kutató a Medián adataira építve kimutatta, hogy a Fidesz bázisa már a Tisza Párt megjelenése előtt megroppant. A...

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető...

A szlovák államfő is bírálta Magyar Péter kijelentését

A magyar miniszterelnök korábban arról beszélt ugyanis, hogy Magyarország saját magával szomszédos.

Jászberényi Sándor: A béke pénzbe kerül

A Nincs tanulság legfrissebb epizódjában szerzőnk arról ír, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió a humanitárius segélyt, a...

Megdőlt az országos napi szélrekord: brutális lökéseket mértek Győrben

Megdőlt az országos napi szélrekord június 13-án - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. A korábbi, óránkénti 97,6...

Perceken múlt az életük – sokkoló színpadi összeomlások és tragédiák a magyar sztárvilágból

Döbbent csend ült a Budapest Park több ezres közönségére, amikor a Loophia mindössze 25 éves énekesnője váratlanul összeesett a...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

0