Ezt olvasta már?


A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a hétvégén

A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg határokon belül és kívül mintegy hatvan helyszínen.

"Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai európai nemzetközi rendezvényhez kapcsolódunk ezzel a programmal azért, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra a népművészettel foglalkozó alkotóházakra, nyitott műhelyekre, műhelygalériákra, ahol a magyar nép hagyományos tárgyi kultúrájának megőrzését, továbbadását, valamint továbbfejlesztését célzó tevékenység folyik" - fejtette ki az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének az elnöke.

Hozzáfűzte: "szeretnénk kicsit hálózatban gondolkodni ezekről a helyekről, ezért szervezzük meg most már hatodik alkalommal ezt a hétvégét".

Az elnök kiemelte, hogy a kézműves társadalom célul tűzte ki azt is, hogy olyan tárgyakat hozzanak létre, amelyek a mai viseletkultúrába, vagy a modern lakberendezésbe is beilleszthetők, a mindennapokban használhatók. "Ez egy nagyon fontos cél, amit ha nem lépünk meg, úgy vélem, hogy nem sok jövője marad a kézművességnek" - emelte ki.

Prokné Tirner Gyöngyi kifejtette, hogy az olyan hagyományos szakmákat, mint a bőrművesség, a kékfestés, a hímzés, szövés vagy nemezelés, egyre kevesebben ismerik, hiszen a gyerekek nem találkoznak velük az oktatásban, csupán a civil szervezeteken vagy művelődési házak által szervezett programokon keresztül.

A hétvége programjai közül kiemelte Zircet, ahol a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban műhelyt avatnak, a régebbi műhelyekben pedig fazekas, szövő, kovács vagy mézeskalácssütő foglalkozásokat tartanak. Kecskeméten nemezeléssel várják a látogatókat, Székesfehérváron a fiúk a kötélverés, a lányok a tojásfestés hagyományait sajátíthatják el. Táján kisgyerekeknek lesz kis népműves konferencia, amelyen a paraszti élethez kapcsolódó olyan tevékenységeket tanulhatják meg, mint a meszelés vagy a zoknistoppolás. Karádon, Csátalján vagy Zalaegerszegen nyitott szakkörfoglalkozások lesznek, Békéscsabán a közösségeknek lesz konferencia és sok helyszínen lehet majd a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokkal megismerkedni.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Trump: "Nem akarok tűzszünetet kötni Iránnal."

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Ház előtt nyilatkozott az újságíróknak, mielőtt floridai rezidenciájára indult....

Történelmi tiltás Jeruzsálemben: lezárták az Al-Aksza mecsetet az ünnepen

Izrael biztonsági okokra hivatkozva lezárta az Al-Aksza mecsetet az Eid al-Fitr idején, ami példátlan lépés 1967 óta.

Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben

Chuck Norris 86 éves korában elhunyt, életpályája pedig a tatamitól a vietnámi dzsungelen keresztül a poros texasi kisvárosokig ívelt,...

A terrorelhárítás lemondott igazgatója: Információs buborékot hoztak létre Trump körül, hogy rávegyék a háborúra

Netanjahu szövetségeseivel így meg tudta győzni az elnököt, hogy az akció gyorsan és könnyen lezajlik – állítja Joe Kent, az amerikai...

A mobiltelefonok már titkos felvételeket küldenek rólad. A színes pont a felső sávban azonnal felfedi a digitális kémet

A telefon képernyőjén falbukkanó halvány zöld vagy narancssárga pont fontos biztonsági jelzésként szolgál, amely figyelmeztet a mikrofon...

Többet kokózik Európa

Az EU kábítószerügyi ügynöksége megvizsgálta a kontinens szennyvízét. Magyarországét is.

„Jó, de lehet rá alkoholt inni?” – Rendkívüli titok derült ki erről a gyógyszerről, azonnal dobd a kukába

Hazai slágergyógyszerek buktak le, óriási a kockázat a fogyasztásukkal.

Hiába a tiltás, még mindig rengetegen terjesztik illegálisan ezt a cuccot: brutális mennyiséget foglalt le belőle a NAV

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a két férfi közül az egyik svéd, a másik szíriai állampolgár, illetve mindkét jármű kulcsát a...

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig...

Lekerült az amerikai szankciós listáról Laszlóczki Imre, a Nemzetközi Beruházási Bank volt alelnöke

Három éve annak, hogy az orosz kémbankként is emlegetett intézmény vezetőit szankcionálták.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Kilencgólos olasz dráma, ám a Fradinál senki sem bukott nagyobbat

Az Európa-liga egyik nyolcaddöntője egyoldalú tizenegyespárbajt hozott.

0
0

Bulvár

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

0