A huszonötezredik látogatót köszöntötték a szegedi pillangótárlaton
A május 13-i nyitás óta már huszonötezren látták a szegedi Móra Ferenc Múzeum A pillangók zöld szigete – Tajvan című, élő trópusi lepkéket bemutató kiállítását.
A szeptember 5-ig látogatható tárlat huszonötezredik vendégét – a nyolcadik osztályos Kiss Zsuzsát, aki három unokatestvérével érkezett a kiállításra - csütörtökön köszöntötték a múzeumban. A szerencsés érdeklődő egy a kiállításon elpusztult, majd kipreparált pillangót kapott ajándékba Zombori István megyei múzeumigazgatótól.
A pillangók bábok formájában a tajpeji állatkertből érkeztek a szegedi Kultúrpalotába, ahol az egyik teremben igyekeztek a rovarok élőhelyéhez, a tajvani klímához hasonló körülményeket kialakítani. A kiállítótérben így 25-30 fok van, a levegő relatív páratartalma pedig 60 százalék fölötti. A vékony hálóval borított lepkeházban – ahova a látogatók is bemehetnek, hogy testközelből ismerkedjenek meg a tíz-tizenöt különféle fajhoz tartozó trópusi rovarral - pedig olyan, a szegedi egyetemi füvészkertből érkezett növények kaptak helyet, melyek hasonlítanak a tajvani flórára.
A pillangók a bábból történő kikelésük után csupán három hétig élnek – az elmúlt három hónapban csaknem hatszáz rovar pusztult már el -, így a tárlatra kéthetente új szállítmány érkezik. Eddig hat „lepkebábtranszportot” küldtek repülővel Tajpejből Szegedre, és a szervezők reményei szerint a szeptember 5-i zárásig még további egy vagy két küldemény lesz.
Bár a lepkeház a tárlat legtöbb látogatót vonzó része, a múzeum számos más érdekességgel is várja a vendégeket. Az érdeklődők megismerhetik a Magyar Természettudományi Múzeumnak a rovarvilágot rendszertani kategóriák szerint bemutató vándorkiállítását, és egy rovarokat ábrázoló természetfotó-tárlatot is láthatnak.
forrás:mti
hírek innen, onnan
Újra lehetnek légi járatok Pécs és München között
Az Irány Pécs Kft., a Skyhub PAD GmbH és légitársasági partnere, a Danish Air Transport szándéknyilatkozatot írt alá, amely megteremti a...
Karácsonyra beköszönt az igazi tél: lesz, ahol 10 centinél is több hó várható
Mutatjuk a hótérképet!
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes
Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.
Az Arsenal kis híján elszórakozta a továbbjutást az angol Ligakupában
Drámai tizenegyespárbaj döntött a londoni találkozón.
Óriási meglepetés: kiesett a kétszeres világbajnok a darts-vb-n
Az újonc Arno Merk el sem akarta hinni, hogy legyőzte a skót legendát.
Ez a házi mosópor sokkal hatékonyabb, mint a bolti változat: rengeteg pénzt spórolhatsz vele
A mosószerek ára évről évre nő, miközben egyre több háztartásban érzik úgy, hogy a ruhák mégsem lesznek igazán tiszták. Létezik...
"A regeneráció nem luxus, hanem szükséglet" - Lélegzetelállítóan szexi fotót osztott meg Dávid Petra
Dávid Petra egy hasznos tanáccsal is előállt.
Ahogyan nyilvánosságra hozták az Epstein-aktákat, az csak még tovább szította az indulatokat
Pénteken sokakban csalódást keltett, amikor a Trump-kormány közzétette a Jeffrey Epstein ügyében indított nyomozás iratait. A...
Örökös szerződést kaphat a PSG sikeredzője, kés alá került a Liverpool sztárja és Neymar is - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Szakértők szerint ez az egyik legjobb étel a koleszterinszint csökkentésére
Ez az élelmiszer segíthet a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében.
Kilőtt az amerikai gazdaság
Európa évek óta szenved, az Egyesült Államok viszont rálépett a gázra.
Gwyneth Paltrow új értelmet adott a bő farmernak – így viseli a mindennapokban
Gwyneth Paltrow bő farmernadrágja a melegítőnadrág kényelmes, mégis elegáns alternatívája.
Sport
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen
Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné
Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.
Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása
A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.
Cristiano Ronaldo és szerelme olyan luxusvillát vett, hogy nem hiszünk a szemünknek
Még továbbiakat is tervez megvásárolni.
Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését
Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
Dárdai Pál korábbi válogatott csapattársát vinné edzőnek Újpestre
A 44 éves szakember jelenleg az U21-es nemzeti együttest irányítja.
2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.
Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket
Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.
A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása
A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
Újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat a világklasszis futballista
Kérdése a jövője a klubjánál.
A Liverpool vezetőedzője Kerkez problémáiról beszélt, kérdéses a hétvégi játéka
Szoboszlai Dominik viszont biztosan nem lép pályára a sereghajtó ellen.
Bulvár
Így néz ki valójában Mészáros Lőrinc otthona belülről, ilyen pompát elképzelni sem lehet
Nem mindennapi fotó került fel az internetre, bepillantást nyerhetünk Mészáros Lőrinc otthonába
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
David és Victoria Beckham összetörtek: fiuk fájdalmas csapást mért rájuk
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei lelkivilágába.
Molnár Áronról beszél az egész ország, hihetetlen mit tett
Szándékosan időzítette mostanra a legújabb akcióját?
Atombombával fenyegeti Magyarország miniszterelnöke a Tiszát: valami durva kerülhetett a Fidesz birtokába
A miniszterelnök idei utolsó Digitális Polgári Körök-gyűlésén nyíltan beszélt arról, hogy a kampány végéhez közeledve támadólag léphetnek fel politikai ellenfelükkel szemben. A szóbeszéd szerint kompromittál
Ebben a 4 vármegyében esik a legtöbb hó karácsonykor, brutális dolgot mutattak már most az ünnepek előtt a meteorológusok?
Egyre közeledünk karácsony felé, mindenkit ez a kérdés érdekel.
Most érkezett: szirénáktól hangos Budapest, baj van
Budapesten, a Rákosi út és a János utca kereszteződésében forgalmi akadályra kell számítani.
Megjelent a figyelmeztetés a visszaváltó automatákon, ezt szigorúan tilos beledobni, fel is robbanhat
Kiírták a visszaváltó automatákra, vegyük komolyan a figyelmeztetést, nehogy baj legyen belőle!
Csak a teraszt akarta megmutatni az ingatlanos nő a vevőnek: oltári bakit vétett - Videó
Magabiztosságot próbált sugározni, de - mint ahogyan azt az ilyen helyzetekben gyakran mondják - az ördög soha nem alszik.
Bayer Zsolt őt utálja most a legjobban: "Istenem, micsoda egy beteg állat ez."
Ismét Magyar Péter találta meg véleménycikkével Bayer Zsolt fideszes publicista. A korábban "jótollú újságíró" címmel is kitüntetett propagandista arra igyekszik rámutatni, hogy amikor a Tisza Párt elnökének nem
Mit jelez, ha valaki éhesen ébred?
A címben szereplő kérdésre rendkívül sok, sokszor megalapozatlan válasz található az interneten. A Medscape Medical News portál két szakértőt kérdezett meg, hogy mi a valós helyzet ezzel a témával kapcsolatban.
Gyakorlatilag ingyenpénzt adnak, de sokan már le sem hajolnak érte
Még karácsonykor sem.
blogmorzsák
A „legvígszínházibb igazgató”: Jób Dániel
146 éve született a Vígszínház legendás főrendezője, igazgatója.
Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!
Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.
Legyen már vége a banki csalásoknak
Az okozott kár meghaladta a 6 milliárd forintot, egy-egy ügyfél átlagosan 1.7 millió forintot vesztett.
Kézművesség és emlékezet a Selyemút mentén
Reem Acra legújabb gyűjteménye a múltat és a modern nőiességet egyesíti, miközben a ruhái uralkodói erővel hatnak.
Az utolsó közös pofonosztás
Moses a vadnyugat egyik legtehetségesebb fejvadásza, öccse, Travis a pisztolypárbajok verhetetlen mestere.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


