A kereszteződésben aludt el egy ittas sofőr Szegeden
Részegre itta magát egy férfi csütörtökön délután Szegeden, majd egy kereszteződés közepén elaludt az autójában - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Az esetet betegszállítók jelentették a rendőrség ügyeletének - mondta el Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A helyszínre irányított járőröknek elmondták, hogy a férfit az autójában találták meg a József Attila sugárút és a Csorba utca kereszteződésében. Először azt hitték, hogy rosszul lett, de csakhamar kiderült, hogy azért aludt el, mert részegre itta magát. A betegszállítók feltolták az autót a járdára, majd kivették a jármű indítókulcsát és értesítették a rendőrséget.
A járőrök megpróbáltak kommunikálni a férfival, aki erre csak annyit mondott, hogy egy kocsmában nagyon beivott, majd autóba ült és elaludt.
Mivel a 66 éves szegedi lakos képtelen volt mozogni, mentők hívtak hozzá, akik kórházba vitték. A férfi ellen ittas járművezetés vétsége miatt indult büntetőeljárás, a rendőrség pedig elvette a vezetői engedélyét.
forrás:mti

- Több mint tíz éve történt ingatlancsalási ügyekben született ítélet Szegeden
- Több mint 350 kilogramm kábítószert találtak Röszkénél
- Etiópiai merénylet - Tizenhárom órán át küzdöttek sebesült társuk életéért a magyar túlélők
- Háza verandáján hűlt ki egy férfi Magyarcsanádon
- Etiópiai merénylet - Szegedi geográfus és kutatóorvos a két magyar áldozat
- Óceánjáró balesete - A kapitány "véletlenül zuhant" a mentőcsónakba?
- Tíz kiló marihuánát találtak egy autóban Röszkénél
- Határsértőket fogtak el Szegednél
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért

