A kkv-k optimizmusa erősödik, de beruházásokat még óvatosan terveznek
A járvány negatív hatása lassan enyhülni látszik a hazai kis- és középvállalkozások körében, ugyanis a második hullámhoz képest
Mérséklődött azok száma, akiknek csökkent az árbevétele, valamint azok aránya is, akiket kedvezőtlenül érintett a pandémia kapcsán
kialakult gazdasági helyzet. Ennek ellenére csak visszafogottan terveznek fejlesztéseket: a K&H kkv
bizalmi index első negyedéves kutatása alapján a cégek beruházási hajlandósága folyamatosan
csökkenő tendenciát mutat, melyet a járványhelyzet tovább erősített. A kkv-k óvatosságát a gyorsan
változó árfolyam is indokolhatja, ami a cégek harmadának üzleti tevékenységét akadályozza.
A harmadik hullámra enyhén, a tavaly év végi 90-ről 84 százalékra mérséklődött azon cégek aránya, akiket
valamilyen módon kedvezőtlenül érint a járvány. Ez annak köszönhető, hogy a súlyos vagy visszafordíthatatlan
veszteségeket szenvedők aránya csökkenést mutat (33-ról 26 százalékra) – derült ki a K&H kkv bizalmi index
kutatás legfrissebb, 2021. első negyedéves eredményeiből. Ez a javulás az iparnál és a kereskedelemnél
érezhető leginkább: az ipari cégek esetében 12 százalékponttal esett vissza azok aránya, akiket komoly károk
értek, míg a kereskedelemben ennél is több, 16 százalékpontos javulás történt, ami arra utalhat, hogy a
vásárlási kedv is erősödőben van.
2
mérséklődő pénzügyi nehézségek
A járvány kitörése óta eltelt egy évben a hullámok egyre gyengébb hatást gyakorolnak a kkv-k pénzügyeire is,
ugyanis a kezdeti 57-ről mostanra 48 százalékra mérséklődött azon válaszadók aránya, akiknek a
járványhelyzet miatt visszaesett a 2020-as bevétele a 2019-es évihez képest. Sőt, a cégek 49 százaléka már
emelkedésről számolt be vagy nem tapasztalt csökkenést. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem
minden szektort érintett egyformán kedvezőtlenül a válság: amíg a szolgáltató szektorban – vélhetően a
korlátozások miatt – 57 százaléknak lett kevesebb a bevétele, addig a mezőgazdaságban ugyanez a cégek
közel harmadáról (29 százalék) mondható csak el.
A javuló kilátások ellenére azonban még óvatosan terveznek beruházásokat a hazai kkv-k. „A felmérés
eredményeiből az látszik, hogy a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága – a korábbi, eddigi egyik
legmagasabb 2019. harmadik negyedéves értékhez képest (78 százalék) – jelenleg 68 százalékon áll.
Ugyanakkor a beruházási kedv már a járvány előtt is, 2018 harmadik negyedévétől kezdődően csökkenő
tendenciát mutatott, amire a pandémiás helyzet csak ráerősített. Ez a felgyorsult csökkenés többek között
azzal is magyarázható, hogy az értékesítési folyamatok digitalizálására, illetve az otthoni munkavégzés
kialakítására fordított beszerzések mellett már nem maradt keret a további fejlesztésekre” – összegezte az
eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
hírek innen, onnan
Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat
A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap...
A legnagyobb energiavámpírok csillagjegyek szerint – Te hol állsz a rangsorban?
A csillagjegyek befolyásolják még azt is, hogy milyen energiát tudunk adni, és milyen energiát tudunk elvenni másoktól. Nézd meg, hol...
3 nem nyilvánvaló dolog, ami alapján az emberek már az első találkozáskor megítélnek
Az első benyomás pillanatok alatt megszületik. és gyakran olyan apró részletek alapján, amikről nem is gondolnánk.
A Melania Trumpról szóló film rendezőjével, a szexuális zaklatással vádolt Brett Ratnerrel szelfizett Ráthonyi-Palácsik Tímea
„A kedvenc magyar családom” – írta a közös fotóhoz a rendező, akinek a neve az Epstein-aktákban is felbukkant.
Webshopból jött, de mi van benne? Óvatosan a hamis termékekkel!
Több százszoros határérték-túllépést, hormonrendszert károsító vegyszereket és jelentős ólomtartalmat is találtak már nehezen...
Donald Trump és a NOB is reagált a 19 éves bajnok nyilvános kivégzésére
Az elmúlt napokban sokkoló hír rázta meg a sportvilágot: nyilvános akasztással kivégezték a mindössze 19 éves iráni birkózót, Szaleh...
Lebuktak a szlovákok, kiderült a történelmük legnagyobb hazugsága, cáfolhatatlan bizonyíték érkezett?
A szlovák történelem alapköve hazugság lenne?
Beindult a láncreakció az agráriumban: így drágulhat minden a tavaszi munkáktól a bolti áruig
A háborús helyzet világszerte hat a mezőgazdaságra, az árak emelkedése Európában is egyre inkább napirenden van. De ki fizeti végül a...
Nagy Ervin és Borbély Alexandra 3 éves ikreiből ilyen sokat még sose láttunk: Elza és Franciska ultra édesek
Nagy Ervin és Borbély Alexandra 3 éves ikrei iszonyat édesek a friss fotókon.
Sokan nem tudják: ez volt Kulcsár Edina eredeti szakmája – teljesen más pályára készült
Ma már influenszerként, üzletasszonyként és médiaszemélyiségként ismerjük Kulcsár Edinát, de az életének volt egy olyan szakasza,...
Legalább 64-en meghaltak Szudánban egy kórházat ért támadásban
Lassan három éve tart az afrikai országban a polgárháború.
Egy évtizede nem volt ennyire gyenge szezonja a Liverpoolnak
Már tíz bajnokit bukott el az idei szezonban a Liverpool.
Sport
Borzalmas körülmények Zalaegerszegen, elbántak az Újpesttel
A ZTE feljött a tabellán a negyedik helyre, két pontra megközelítette a Debrecent.
Aljas támadás indult Szoboszlai Dominik ellen egy szombati mozdulata miatt + videó
A Liverpool magyar középpályása a Brighton ellen nem tudott csapata vezére lenni.
Kerkez Milos látványos gólja, Szoboszlai Dominik pazar játéka ment a levesbe
Két magyar fecske nem csinál nyarat.
Elek Gáborék ellenállhatatlan játéka kiütéses győzelmet ért Győrben
Gyakorlatilag eldőlt, melyik magyar csapat jut az Európa-liga négyes döntőjébe.
A Liverpool edzője Marco Rossinak is üzent Szoboszlaival kapcsolatban
Arne Slot komoly kéréssel fordult a szövetségi kapitányokhoz.
Molnár Attila második lett a vb-döntős futamában, mégsem kaphatott érmet
Európa-bajnokunk majdnem ugyanazon a helyen végzett, mint a tavalyi világbajnokságon.
Összevetették a világ két legjobb 8-asát, tippeljen, ki a jobb: Szoboszlai Dominik vagy Federico Valverde
Műfajt teremtettek sokoldalúságukkal.
Horror a bringaversenyen: az olasz lány belezuhant a szakadékba, csoda, hogy túlélte
Azonnal kórházba szállították az olasz kerékpárost.
Hiába Kerkez egyenlítő gólja, a Liverpool ismét hátrányba került a Brighton otthonában
Hamar vezetést szereztek a hazaiak.
Megint Szoboszlai a „jolly joker”? Íme, a Liverpool kezdőcsapata a Brighton elleni PL-meccsre
Nem lesz könnyű dolga a címvédőnek.
Ősi riválisa tett hatalmas szívességet a Liverpoolnak, pont nélkül távozik a Chelsea a Mersey-partról
A londoni kékek nem tudták kihasználni Szoboszlaiék botlását.
Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbja, Kerkez Milosnak a futballintelligenciáját dicsérték
A Liverpool újabb veresége ellenére remek értékeléseket kaptak a csapat magyar futballistái.
Bulvár
Véletlenül a feleségét pillantotta meg a Google Maps műholdképén: elborzadt a látványtól, majd be is adta a válópert
A mit sem sejtő férj hosszú autóútra indult, melynek megtervezéséhez a Google Maps segítségét is igénybe akarta venni. Ekkor még nem is gyanította, hogy vészesen közeleg élete legdrámaibb pillanata.
Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
Nem engedi el az újabb fideszes hibát a Tisza Párt elnöke.
Orbán Viktor szövetségese söpörheti el a botrányról botrányra bukdácsoló kormányt
Az ellenzék, ha ügyes, akkor kihasználhatja a szlovén Szabadság Mozgalom gyengülését.
Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városába
Sokan megsebesültek – többen életveszélyesen – Izraelben egy Arad városában becsapódott újabb iráni ballisztikus rakéta miatt szombat este – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
Nem mehettek haza, nem kapták meg a bérüket – botrány a szegedi BYD-nél
A szegedi BYD-gyár építkezésén dolgozó kínai munkások körülményeiről súlyos megállapításokat tett egy nemzetközi szervezet: beszámolók szerint visszatartott bérek, extrém túlórák és a hazautazás korlátoz
Chuck Norris halála után megszólalt a testőre, végre valaki elárulta az igazságot
Barátja és védelmezője kimondta azt, amit mások nem mertek a Hawaiin történtekről.
„Örülök, hogy halott” – reagálta Donald Trump arra, hogy meghalt az ügyész, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
Robert Mueller 81 éves volt.
Putyin meglepő alkuajánlata: Ukrajnáért Iránt
Moszkva lepaktálna Washingtonnal, Putyin szándékáról a már bejáratott csatornákon, összekötője útján értesítette Trumpot. Különös ajánlatot tett Oroszország az Egyesült Államoknak: Moszkva felvetette, hogy le
Magyar Péter mögé beszálltak az oroszok, a neves szakértő elárulta az igazságot Szoboszlairól és a Liverpoolról is
A Tisza vezéréről és miniszterelnökéről azt állítják, hogy az oroszok támogatását élvezte, ezért tudta lenyomni még Donald Trumpot is.
Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény
Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5,899 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk, hogy mely számokkal lehetett megnyerni az xxx forintot.
Versenyfutás az idővel: Azonnali gázfeltöltésre szólította fel a tagállamokat az Európai Unió
Brüsszel szerint még azelőtt kell cselekedni, hogy a nyári árverseny padlóra küldi a gazdaságot.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


