Ezt olvasta már?


A kompetenciaméréseken több szegedi iskola is évek óta átlag felett szerepel

Több szegedi intézmény is felkerült a legkiemelkedőbb teljesítményű általános iskolák listájára. A kompetenciafelmérések alapján nézték meg, melyek azok, ahol az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik a diákok képességeit, ahol a leghatékonyabban kompenzálják a családi háttérből eredő hátrányokat.

Az Oktatási Hivatal évek óta közli azoknak az általános iskoláknak a listáját, ahol a kompetenciamérés eredményei alapján az átlagosnál nagyobb a pedagógiai munka fejlesztő, illetve hátránykiegyenlítő hatása. Hatodik évfolyamon azt mérik, hogy az esetleges hátráltató vagy nem támogató családi hátteret hol tudja az iskola hatékonyan ellensúlyozni, a nyolcadikos eredményekből pedig, összehasonlítva a két évvel korábbiakkal, azt mérik le, mennyit fejlesztett az intézmény a diákokon.

A kompetenciamérésekből minden évben kiderül, melyek azok az iskolák, ahol a diákok az országos átlag felett teljesítettek. Több szegedi iskola évek óta stabilan szerepel ezek között. Matematikafejlesztésben az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola 5, a Tisza-parti Általános Iskola 4, a Béke Utcai Általános Iskola 3 éve nyújt kiemelkedő teljesítményt. Szövegértésből a Juhász Gyula szintén minden vizsgált évben hasonlóan kiválóan szerepelt, a Tisza-parti 4, a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola pedig 2 alkalommal. Hátránykiegyenlítésben 6. évfolyamon matematikából a Weöres Sándor, az Alsóvárosi, az Arany János és a Fekete István, szövegértésből az Alsóvárosi és az Arany János szerepel ezeken a listákon, 8. évfolyamon pedig matematikából a Béke utcai, a Zoltánfy István Móra Ferenc Utcai Telephelye, az Alsóvárosi, a Bonifert Domonkos, a Dózsa György és a Petőfi Sándor iskolák, szövegértésből az Alsóvárosi, Bonifert-, Dózsa- és Petőfi-iskola.

Az egyik legsikeresebb iskolában, a Tisza-partiban azt vallják, az eredmények hátterében a diákok, pedagógusok és szülők együttes munkája áll. – A hozzánk járó gyerekek többsége rendezett háttérrel rendelkezik és jó képességű, ami fontos kiindulópont – mondta el Balázsné Szelezsán Mária, a humán munkaközösség vezetője. – Alsó tagozatban szilárd alapokat kapnak a tanítóktól, így nekünk is könnyebb a munkánk.

Ebben az iskolában magyarból már ötödik osztályban készítenek egy iskolai felmérést, hogy megnézzék, mi okoz a diákoknak problémát, hiszen a szövegértés minden tantárgy esetében fontos. Hetedik és nyolcadik évfolyamon pedig már nívócsoportos oktatás zajlik, ami azt jelenti, hogy magyarból, matematikából és angolból képesség szerint elkülönítve oktatják őket.

– Azt tapasztaltuk, hogy ha mindenkit a saját tempója szerint foglalkoztatunk, javulnak az eredményeik – beszélt a bevált programról Udvarhelyiné Béres Irma, a reál munkaközösség vezetője. – A tehetséggondozás és a felzárkóztatás így párhuzamosan futhat, és ennek köszönhetően kevés a szint alatti teljesítmény is.

Az Alsóvárosi iskolában 2010 óta folyik kompetenciaalapú oktatás, az igazgató szerint ennek eredményét látják évek óta. – A mi diákjaink többsége családi helyzete miatt hátrányból indul, ezért a kiemelkedő teljesítmény mindenképpen a hozzáadott pedagógiai értéket mutatja, és a tanáraink munkáját dicséri – fogalmazott Tibai József. Ebben az intézményben az együttműködésen alapuló tanítási módszerekben és a differenciált oktatásban hisznek, a tanulói tabletprogram pedig éppen azt a két tantárgyat, a matematikát és a magyar nyelvet támogatja, melyben az átlagosnál nagyobb hátránykompenzációt tudják biztosítani diákjaiknak.

Az idei kompetenciamérést május 23-án tartják a 6., 8. és 10. osztályosoknak. A tesztek célja annak felmérése, hogy a tanulók milyen mértékben képesek matematikai eszköztudásukat és szövegértési képességeiket a tanulmányaik során és a hétköznapjaikban alkalmazni. A diákok a két teszt mellett kapnak egy tanulói kérdőívet, szüleikkel együtt válaszolhatnak a szociokulturális hátterükre vonatkozó kérdésekre. Ennek kitöltése önkéntes.

forrás: delmagyar.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Lábápolás nyáron: pedikűröstől hoztunk profi tippeket

Nyáron, a szandálszezonban kiemelten fontos, hogy a lábaink ápoltak legyenek. Pedikűrös mondja el a profi tippeket a babatalpak érdekében.

Öt forgatókönyvből ötször elverték a NATO-t – így válik hadiipari exportőrré a háborúban edződő Ukrajna

Az oroszok ellen védekező Ukrajna olyan háborús tapasztalatokra tett szert az évek során, hogy azokat a NATO, illetve a nyugati hadiipar is...

„Hergelni és Facebookozni könnyű, de a munkahelyeket megőrizni és esetleg újakat teremteni sokkal nehezebb” - Németh Balázs szerint a Tisza-kormány elüldözi a kínai beruházásokat

A fideszes képviselő a közösségi oldalán sorolta fel, szerinte miben rombol az új kormány a gazdaságpolitika terén. A politikus konkrét...

Megszólalt a TV2: ezért nem látható még Jáksó László új műsora

A nagy várakozással beharangozott Jáksó László műsor, A szemfényvesztő továbbra sem került képernyőre, a nézők pedig egyre...

Váratlan bejelentés: napokon belül bezár az Okaïdi három magyarországi boltja

Várhatóan június 17-ig lesznek nyitva az Okaïdi francia gyermekruhamárka magyarországi üzletei a budapesti Mamut és Árkád...

Hadházy Ákos két „állatorvosi” megjegyzést fűzött a szombati Fidesz-kongresszushoz

A választás után újra állatorvosként dolgozó egykori politikus Orbán Viktort is értékelte bejegyzésében.

Nem kis meglepetésre Ausztrália két góllal legyőzte Törökországot

Hiába próbálkoztak a törökök közel harmincszor, nem tudtak kifogni az ausztrál védelmen és bravúrosan védő Patrick Beach kapuson.

Orosz árnyékflottát fogtak el a britek a La Manche csatornánál

Oroszország így próbálja kijátszani az olajszankciókat.

Telex: Feldarabolják a TEK-et

A lap forrásai szerint ha meg is marad a hivatal, nem így fogják hívni.

Azonnali átalakításokról döntött a kormány

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Az Integritás Hatóság elnöke szerint 1230 milliárd forint tűnhetett el Orbán Viktor haverjai zsebében

Biró Ferenc kommunikációs cégeket említett, köztük a Balásyhoz tartozó Lounge-csoportot is.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

0