Ezt olvasta már?


A következő évadban pótolja több külföldi fellépését a Szegedi Kortárs Balett

A következő évadban pótolja több külföldi fellépését, köztük egy 14 várost érintő orosz turnét és egy három fellépéses brüsszeli vendégszereplését a Szegedi Kortárs Balett - tájékoztatta a társulat csütörtökön az MTI-t.

Pataki András balettigazgató közölte, a tavaszi kényszerű leállás miatt az együttes több külföldi fellépése is elmaradt, de sikerült újrafoglalni az előadások időpontjait, és a Magyar Kulturális Központ meghívására a terveik között szerepel egy New York-i vendégjáték is. Bartók Béla halálának 75. évfordulója alkalmából háromszor áll színpadra az együttes, fókuszban Juronics Tamás koreográfiájával, A fából faragott királyfival, amelyet Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok felkérésére 2012-ben nagy sikerrel játszottak a Müpa Bartók Béla Hangversenytermében.

Az igazgató kitért arra, a járvány miatt jelentősek az együttes kiesései, támogatásaik is szűkültek, de bízik benne, legalább a tavalyival azonos nagyságú forrás rendelkezésükre áll majd, mert csak így tudják garantálni a táncosok foglalkoztatását és a tervezett programok megvalósítását.

Juronics Tamás művészeti vezető a csonka évadból romantikus mesebalett-sorozatának újabb bemutatóját, a Hamupipőkét emelte ki, melyet 34 alkalommal láthatott a szegedi közönség, összesen 17 ezren, és ezzel a szegedi színház idei legsikeresebb produkciója volt.

A társulat a közelmúltban elkezdte a munkát, felkészülnek a következő évadra. Szeptember elején a májusról őszre csúszott Veszprémi Táncfesztivál a Bernarda Alba háza című darabbal nyílik, majd a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón lépnek fel.

Az első bemutató a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában lesz novemberben, Blue címen. Juronics Tamás a darabban a csoportok és egyének közti színbeli, formai különbségekkel készteti majd asszociációra a nézőket. Az előadás másik felvonásának alkotója a tervek szerint Nanine Linning holland koreográfus lesz.

A társulat második premierje jövő februárban a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedi Szimfonikus Zenekarral együtt valósul meg. Juronics Tamás Bartók Béla Concerto című művére készít koreográfiát a zeneszerző színpadi műveiből álló sorozatának következő állomásaként. Az est második felében újból Enrico Morelli állít színpadra egy produkciót egy kortárs zeneszerző művére.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter szerint a leköszönő kormány nem terjeszti ki a gyanús átutalások felfüggesztésének időtartamát

A leendő miniszterelnök azt is állítja, hogy a kormány eltörölte azt a szabályt, ami szerint a minisztériumok csak a pénzügyminiszter...

51 bankszámláját szüntette meg pénteken az egyik, MNB-botrányhoz köthető cég

A Raw Development Kft. azután növelte néhány év alatt százszorosára bevételeit, hogy Matolcsy Ádám barátjának, Somlai Bálintnak az...

Nyolcszor kellett műteni Esztergályos Cecíliát

Kevesen tudják, hogy Esztergályos Cecília és Fonyódi Péter házassága immár több mint 40 éve tart, kapcsolatuk pedig az évek során...

Rendkívüli és azonnali bejelentést tettek a londoni támadást követően

Terrorcselekményként kezeli a rendőrség azt a késeléses támadást, ami szerda folyamán történt London északi részén, a jórészt...

Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsították meg Sára Botond főispánt, mert borokat fogadott el

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Budapest főispánját egy hivatali vesztegetési ügyben. A gyanú szerint...

Épp végeztek, amikor megérkeztek a rendőrök: a sofőr menekült volna, de súlyos titok derült ki róla

Elsőre „csak” tiltott hulladéklerakásnak tűnt az ügy, ám a helyszínen hamar kiderült: a sofőrnek jó oka volt a menekülésre

Százmilliárdok foroghatnak kockán: Magyar Péter szerint a leköszönő Orbán-kormány nem engedi, hogy a gyanús átutalásokat tovább lehessen befagyasztani

A Brüsszelben tartózkodó Magyar Péter friss videóban jelentette be, hogy a távozó kormány nem állt kötélnek, avagy nem terjeszti ki a...

„Egy fillért sem kaptam” – Keserű vallomás a Sissi-filmek sikere kapcsán

Kevés európai filmsorozat vált akkora kulturális jelenséggé, mint az 1955-ben indult Sissi-trilógia, amely generációk kedvencévé vált,...

Sikeres volt Magyar Péter Brüsszelben, kiderült, mikor írhatják alá a politikai megállapodást az uniós forrásokról

Hamarosan megérkezhetnek az uniós források Magyarországra. Magyar Péter szerdán Brüsszelben ugyanis sikeresen egyeztetett Ursula von der...

Bejelentette Európa egyik legerősebb hatalma: hajókat küldenének a Hormuzi-szorosra - Egyetlen feltételük van

Olaszország csak feltételekkel kész részt venni a Hormuzi-szoroson keresztül vezető hajózási útvonal biztosítását szolgáló esetleges...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

0
0

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Ez a betegség csendben gyilkol: sokan túl későn veszik észre a jeleit

Az egyik tünete például az lehet, hogy légszomjat érez a cipő felvétele során.

0