Ezt olvasta már?


A laborokban oktatnak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és konzorciumi partnerei – a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem – skill laborhálózatot hoznak létre a három egyetemi klinikán és országszerte 16 oktatókórházban 8 milliárd forintos fejlesztéssel.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló kiemelt projekt fő fókusza a skill laborok infrastrukturális feltételeinek és a klinikai-technikai jártasságot elősegítő eszközparkok kialakítása a gyakorlati oktatás minőségének emelése érdekében. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös projektje, a „Skill laborok fejlesztése” program keretében ezért klinikai demonstrációs bázishálózatot hoz létre a három egyetemi klinikán és 16 oktatókórházban országszerte. Az egészségügyi jártasságokat korszerű oktatási módszerekkel, a gyakorlatorientált tudást demonstrációs és szimulációs környezetben lehet megszerezni a skill központokban és laborokban. Az orvosképzés és az egészségügyi szakdolgozók képzése, továbbképzése folyamán így megteremthető az elmélet és gyakorlat egysége, és lehetővé válik a magas szakmai színvonalú gyakorlati készségek elsajátítása. Az oktatókórházak eszközparkjának egy része mobilizálható lesz, így a kihelyezett elméleti képzések gyakorlati demonstrációval is kiegészíthetőek. A projekt végső célja a skill képzés gyakorlatának általánossá tétele a hazai egyetemi orvos- és szakdolgozó képzésben.

Nemzetközi színtéren is óriási ütemben zajló folyamat a szimulációs oktatás szerepének növekedése. Ma már csaknem minden, a betegellátáshoz szükséges beavatkozás modellezhető és elsajátítható demonstrációs és szimulációs környezetben. A projekt módszertani útmutatót és egységes skill oktatási és képzési programot is kidolgoz az ellenőrzés és minőségbiztosítás módszereinek megteremtése érdekében.

Az Egészséges Magyarország 2014-2020 Egészségügyi Ágazati stratégia kiemelt hangsúlyt helyez az egészségügy területén – különösen a hiányszakmákban – dolgozók számának növelésére, a pályaválasztás előtt állók motiválására. Különösen fontos az egészségügyi felső- és középfokú képzés gyakorlati képzési részének fejlesztése, figyelembe véve, hogy az orvosi és a szakdolgozói pályán elengedhetetlen a gyakorlati és elméleti tudás ötvözése, a tapasztalaton alapuló, élethosszig tartó tanulás. A projekt az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP-4.2.2-16-2017-00001 „Skill laborok fejlesztése” kiemelt projekt) keretében, az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben

Csökkent a terminálok száma – de miért?

Megdöbbentő dologgal szembesülhetünk a boltokban

Csökkent a kártyaelfogadó terminálok száma.

Azonnali bejelentést tett a magyar kormány hétfő kora reggel

Fontos nap a mai a magyar kormány számára, amiről a kormányfő számolt be.

Megbukott a törésteszten a hibrid Suzuki

Az adható öt csillagból mindössze egyet szerzett az ausztrál NCAP átfogó biztonsági vizsgálatán a Suzuki négyméteres SUV-ja, a Fronx.

Ne könnyezz az ünnepek alatt

Nem mutat jól a kisírt szemek látványa az ünnepi fényképeken. 

Nem visz több ID Buzzt az USA-ba a Volkswagen, mert felesleges

Trump vámjai és a villanyautókra igényelhető adókedvezmény eltörlése után a modell még drágább lenne.

200 ezres bírságot kaphat, aki ezt csinálja az ünnepek alatt: egyre több helyen érvényes a szabály

Bár az állatvédők és a tűzoltók is óva intenek a tűzijátéktól, még mindig hatalmas a rajongók tábora.

Ilyen szép helyen él Trokán Nóra: a hálószobája különleges ékszerdoboz

Trokán Nóra hálószobája elképesztően szép lett, mutatjuk, milyen csodás része lett otthonának.

Autósok figyelem: januártól extrém drága lesz itt a parkolás Budapesten

A parkolás jelentősen drágul, figyelmeztetik az autósokat.

Hordágyon vitték el az AK26 sztárját a Hell Boxing Kings ringjéből: így van most a súlyosan megsérült rapper – fotó

Szerencsés Szabolcs üzletember leginkább a Superz. Budapest nevű luxusparfüm márka alapítójaként és tulajdonosaként ismert. Múlt hét...

Csapadékos és szeles lesz a karácsony

Marad a szürke, ködös, párás idő a hét első felében. Szerdán szeles idő lesz, csak az a kérdés, az ország melyik részén lesz...

0

Sport

Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket

A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi

Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.

A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban

Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

0
0

Bulvár

Meghalt Kemenes Fanni

Minden műfajban és stílusban dolgozott.

„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése

„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk

A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

„Sári, hogy van az, hogy most tűzzel-vassal űzik a drogozást, és közben hagynak egy ilyen helyet létezni?”

A csepeli Kompánia Alter segítséget nyújt a szerhasználattal érintett vagy veszélyeztetett kamaszoknak. Ott dolgozókkal és odajáró fiatalokkal beszélgettünk arról, miért fontos a létezése.

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

blogmorzsák

Magyar vakáció pechszériával – Vakáción a Mézga család

Ingyenjeggyel nem jut messze a Mézga család, csak furfanggal.

A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?

Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.

Bibó Lajos: A könyv lelke

"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

0