A magyarok döntő többsége támogatja a zöld átállást
A magyarok 77 százaléka szerint az ukrajnai háborúnak és a magas energiaáraknak fel kell gyorsítaniuk a zöld átállást; ez 12 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál és a harmadik legmagasabb arány az EU 27 tágallamában - tájékoztatta az Európai Beruházási Bank (EIB) az MTI-t csütörtökön.
A luxemburgi székhelyű beruházási bank éves éghajlati felmérése szerint az EU országai közül csak Horvátországban (81 százalék) és Olaszországban (77 százalék) volt magasabb azok aránya, akik szerint a háború után kialakuló magas energiaárak miatt gyorsítani kell a zöld átmenetet.
A kutatásból kiderült, hogy a magyarok 91 százaléka szerint az éghajlatváltozás hatásai már érezhetők a mindennapokban, ez 4 százalékpontos növekedés egy év alatt. Tízből kilencen mondták, hogy a kormány túl lassan cselekszik, és csupán 35 százalék gondolja azt, hogy 2030-ig jelentősen csökkenthető az ország szén-dioxid-kibocsátása. A megkérdezettek 86 százaléka szerint globális katasztrófához vezet, ha nem csökkentjük drasztikusan az energia- és árufogyasztásunkat.
A magyar válaszadók 63 százalék várja a kormánytól, hogy a megújuló energia fejlesztését tekintse prioritásnak, ezt követi az energiaellátás diverzifikációra való törekvés (23 százalék). Mindössze a megkérdezettek 14 százaléka állította, hogy a vállalkozások nem igazán hajlandóak változtatni termelési és fogyasztási módjukon, ez 5 százalékponttal marad el az uniós átlagtól.
A magyarok 71 százaléka szerint magasabb adókkal kellene sújtani a légi közlekedést és a városi terepjárók használatát, és kétharmaduk támogatná, hogy a nagyobb energia fogyasztók többet fizessenek.
Tízből egy megkérdezett (11 százalék) tartotta elfogadhatónak, hogy 19 Celsius fokra csökkentsék a lakások hőmérsékletét a téli időszakban, amely jelentősen elmarad a 28 százalékos uniós átlagtól.
Az EIB felmérésből kiderül, hogy minden harmadik magyar már most sem engedheti meg magának otthona megfelelő fűtését.
A felmérésben résztvevők egyharmada (32 százalék) várja a kormánytól az energiát terhelő adók csökkentését, és csak minden negyedik (26 százaléka) vélte úgy, hogy lakossági kampányokkal kell az energiatakarékosságot ösztönözni. A gáz, az olaj és a szén árának szabályozását vagy ársapka meghatározását 23 százalék, az energiautalványok bevezetését 13 százalék támogatná.
Teresa Czerwinska, az EIB alelnöke a közlemény szerint elmondta: a felmérés azt mutatja, hogy a magyarok többségében támogatják a megújulóenergia-termelésre való áttérés kiemelt kezelését a globális éghajlati és energiaválság leküzdésének hatékony módjaként.
Hozzátette, hogy az EIB kész tanácsadással és "pénzügyi eszközeinek teljes skálájával" segíteni Magyarországnak az igazságos zöld átállásban.
hírek innen, onnan
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Ezzel a 2 perces edzéssel marad 80 évesen is fitt Goldie Hawn: a furcsa mozgásgyakorlat csodákra képes
Miközben sokan megterhelő és időigényes mozgásformákkal próbálnak fittek maradni, Goldie Hawn egy meglepően egyszerű módszerre...
Ez a filléres ital Vilmos kedvence, amitől olyan makkegészséges a herceg: csökkenti a koleszterint és javítja a szív egészségét
Sokan azt gondolják, hogy a királyi család tagjai különleges, nehezen beszerezhető ételeket és italokat fogyasztanak nap mint nap, a...
Nagyon vigyázzon: ezek a jelek arra utalhatnak, hogy feltörték a webkameráját
A webkamerák nemcsak a videóhívások miatt jelentenek célpontot a kiberbűnözők számára. A támadók adathalász e-mailek, gyenge...
Két félmondat, amire felkapta a fejét a világ Hszi Csin-ping és Kim Dzsongun találkozója után
2019 óta először utazott Észak-Koreába a kínai elnök, hogy megerősítse a két nép barátságát és együttműködését. A látogatás...
Szombatra mindenki nagyon metál lett a 97. Ünnepi Könyvhéten, kivéve Magyar Pétert, aki el se jött
Magyar Péter nem húzott egy Tarr Zoltánt, nem jelent meg meglepetésvendégként a 97. Ünnepi Könyvhét szombati napján, ahogyan azt egyik...
Rendőri akció a vb-n: két embert bilincsben vittek el, hamarosan bíróság elé kerülnek
Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót a Kanada - Bosznia-Hercegovina világbajnoki labdarúgó-mérkőzés helyszínén.
Donald Trump azt mondja: vasárnap születhet megállapodás Iránnal
Az amerikai elnök szerint a Hormuzi-szoros ezután mindenki számára nyitva áll majd.
Kőhalmi Eb-arany-, Varga és a vegyes kenu négyes bronzérmes
Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett szombaton kajak egyes 1000 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs...
Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az Ötöslottón
Nézd meg, hátha te is a szerencsés nyertesek között vagy. Telitalálat most nem született, de sokaknak sikerült négy számot is eltalálniuk.
Magyar kutya lett a világ legszebbje: tarolt a bolognai világkiállításon Jack – fotó
Magyar tulajdonú bobtail hódította el a világ legszebb kutyája címet a 2026-os World Dog Show világkiállításon. A Bolognában...
Ezek a csillagjegy párosok a legsikeresebbek a házasságban
A személyiség formálódása főként az egyéntől függ, de a csillagok is befolyásolhatják, hogy milyen vonásokkal rendelkezünk.
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


