A magyarok közel kétharmada szereti a Valentin-napot
Minden második ember meg van győződve arról, hogy lesz egy kis hancúr is a paplan alatt Valentin-nap alkalmából, különösen a még nőtlenek és hajadonok veszik biztosra a dolgot – derül ki a Szallas.hu friss felméréséből. - Pécsi Napilap -
A magyarok közel kétharmada szereti a Valentin napot, és tízből nyolcan meg is ajándékozzák párjukat valamilyen formában. A nők a hasukon keresztül próbálják lekenyerezni párjukat, míg a férfiak jellemzően virággal és édességgel lepik meg kedvesüket.
A Szallas.hu vendégek és szállásadók körében végzett friss kutatásában a szerelmesek napjával kapcsolatos hozzáállást és szokásokat vizsgálta. A válaszadók kétharmada leginkább apró ajándékkal kedveskedik párjának a szerelem ünnepén: míg a hölgyek általában a konyhában szorgoskodnak, hogy valamilyen extra ételt tálalhassanak szívük választottjának, az urak virággal és édességgel lepik meg kedvesüket. „A kisebb értékű tárgyak is népszerűek ebben az időszakban, de az is gyakran előfordul, hogy az esti légyott részét képezi a meglepetés, így sokan valamilyen szexi aprósággal készülnek, például különlegesebb fehérneműt adnak vagy viselnek a szerelmesek ünnepén” – mondta Mészáros Judit, a Szallas.hu marketingmenedzsere. Bár az ajándék értékének nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, az esti összebújásnak annál inkább. „Általánosságban minden második válaszadó meg van győződve arról, hogy lesz egy kis romantika a hálószobában, sőt a hajadonok és nőtlenek 75 százaléka biztos a dolgában” – ismertette a részleteket Mészáros Judit.
Ellenzői is akadnak az átvett ünnepnek
Bár kisebbségben vannak, mégis akadnak olyanok, akik nem szívlelik a Valentin-nap intézményét. Egyesek szerint semmi szükség nincsen erre a mondvacsinált ünnepre, semmi közünk az amerikai szokáshoz. Azonban nem csak a majmolás miatt lehet idegesítő a február 14-e. „Minden második válaszadónk azt tapasztalja, hogy ebben az időszakban olyanok is látványosan szerelmesek a Facebookon, akiknek a kapcsolatuk a valóságban nem éppen rózsás” – mondta Mészáros Judit.
Túlfűtöttek a hotelszobák is
Valentin-nap idején a hazai szálláshelyeken is gyakoribb vendégek a romantikázni vágyó párok, erre az alkalomra minden 10. hazai vendéglátó speciális ajánlattal, menüvel. S ha már ott vannak a szerelmesek, olykor segítséget is kérnek. „Minden negyedik szállásadónak kellett már konspirálnia valamilyen romantikus meglepetéshez, melyek többnyire nagyon jól sikerülnek, de akad keserű ellenpélda is. Egy beszámoló szerint az apartmant kibérelő fiú a rózsaszirmok beszerzésében kért segítséget, mellyel egy különleges lánykérést akart megalapozni. Valami azonban rosszul sülhetett el, a lány 10 perc után elviharzott, a fiú pedig legközelebb 2 nap múlva jött csak ki a szobából összetörten, hogy kijelentkezzen” – mondta Mészáros Judit.
|
Ezek a leggyakoribb ajándék típusok Valentin-napon:
1. Extra étel elkészítése
2. Kisebb értékű ajándék, pl. könyv, virág
3. Szexi apróság, pl. fehérnemű |
hírek innen, onnan
Lezuhant és meghalt egy 22 éves hegymászó Németországban
Mintegy 130 métert zuhant a meredek, sziklás terepen.
Ennyibe kerül ma egy esküvő a szentendrei Skanzenben: tízmilliók repülnek el egyetlen estére
Az esküvői árrobbanás után a Skanzen 2026-os díjszabása világosan mutatja, hová jutott a hazai lagzipiac.
A szlovák elnök is magára vette Magyar Péter szavait
Nem vette jó néven Peter Pellegrini, amit az új magyar kormányfő a határokról mondott.
A svájciak többsége nem akarja 10 millió főben maximalizálni az ország lakosságát az előrejelzés szerint
Az előrejelzés szerint a többségnek fontosabb a gazdasági stabilitás és az EU-hoz fűződő kapcsolat.
Izrael megint a béketárgyalások kritikus szakaszában kezdett bombázni
Önvédelemre hivatkoznak, de ez most nem jön jókor a béke szempontjából.
A Metallica háromharmada Budapesten
A világ legnagyobb hatású heavy metal zenekara nyolc év után tért vissza Budapestre, ráadásul egy „No repeat weekend” keretében, ami...
Megint elverte a jég a piemonti mogyorót
A klímaváltozás egyre nagyobb nyomás alá helyezi a mezőgazdaságot Olaszországban is. A mogyoróültetvényeket idén sem kímélte a jég....
Molnár Áron megüzente Nagy Ervinnek, hiába a barátság, nem kíméli ha hibázik
Feltárultak Nagy Ervin és Molnár Áron barátságának részletei.
Hátralép a miniszter, hogy előbb a fontosabb területekre érkezzen az uniós pénz
Az EU-s pénzeket az egészségügyben, a szociális szférában kell elkölteni, nem a haderőre Ruszin-Szendi Romulusz szerint. A szaktárca...
3 zseniális megkötési mód, amivel az oversized ingből dögös esti viselet lesz
Az oversized ingek kényelmesek, stílusosak és rengeteg lehetőséget kínálnak a kreatív divat kedvelőinek.
Belülről kapott súlyos kritikát a Fidesz, esély sem volt érdemi vitára a kongresszuson?
Az alapszabály tervezetét pár órával a kongresszus előtt kapták meg Ferencz Orsolya szerint.
Ez a házi ital leolvasztja a hasi zsírt és megszünteti a puffadást: ráadásul csak 2 hozzávaló kell hozzá
Ez az ital a legegyszerűbb reggeli módszer, amit sokan mégsem használnak ki. Nincs szükség bonyolult receptre vagy konyhai mérlegre:...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Michael Olise klubváltása a címlapon, 500 millió eurót emlegetnek
Ez most a nyár nagy slágere.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


