Ezt olvasta már?


A mesterséges intelligencia a vállalatvezetést is átalakítja

A mesterséges intelligencia alkalmazása új feladatot jelent vezetőknek, mivel ki kell alakítaniuk az AI asszisztensek és az emberek közötti ideális kommunikációt.

A DXC Technology szerint az AI és a gépi tanulás széleskörű üzleti alkalmazása, valamint a csapatok közötti együttműködés a technológiailag magasan képzett üzleti vezetők irányításával jelentősen növelheti a termelékenységet.

A világ vezető, független informatikai szolgáltató vállalata szerint a jó kommunikáció és a közösségi technológiák, szemben például az e-mailezéssel, 20-25 százalékkal is növelhetik a szellemi munkát végzők teljesítményét. Hozzátették, az elkötelezett munkavállaló 44 százalékkal, az inspirált munkaerő pedig közel 125 százalékkal termelékenyebb, mint egy szimplán elégedett dolgozó.

A vállalat 2020-as munkaerő-piaci előrejelzése szerint az AI alapvető változásokat hoz majd például a jog, a könyvelés, az egészségügy és az oktatás területén: egyrészt ezeket a szolgáltatásokat a felhasználók széles köre személyre szabott szolgáltatásként veheti igénybe az alacsony költségű intelligens asszisztensek révén, másrészt az AI csökkenti az emberi eredetű hibákat. A döntéstámogató rendszerek ugyanakkor egyre kifinomultabbá válnak, a szakemberek egyre jobban támaszkodnak rájuk és idővel nem tudják majd átadni ezeket a készségeket másoknak. A vállalatoknak így el kell dönteniük, milyen kompromisszumot vállalnak az AI asszisztensek használata és a készségek lehetséges elvesztése között.

Az előrejelzés szerint az emberek helyett egyre inkább a gépekre tervezik majd az információtechnológiai szolgáltatásokat, mivel így jobb és gyorsabb döntések születhetnek alacsonyabb költségek mellett. A döntéshozatal gyorsaságát jól példázza, hogy míg egy ember fél-egy másodperc alatt hoz meg egy döntést, addig a mikroprocesszoroknak csak néhány nanomásodpercre van szükségük ehhez (a nanoszekundum - ns - a másodperc egy milliárdomod része). Emellett a gépek által hozott döntések sokkal szélesebb, közel valós idejű adathalmazokon alapulnak. Ezek a jobb és gyorsabb eredmények először például a közlekedésre hatnak, kezdve az okosparkolóóráktól, az okos közlekedési jeleken át az okos forgalomáramlásig és végül az autonóm autókig és az okosvárosokig.

Az előrejelzés szerint az adatok még értékesebbé válnak, például az autonóm vezetési szenzoradatokat több autógyártó is megosztja majd, hasonlóan az egészségügyi, és a pénzügyi adatokhoz - ez utóbbiakat például több pénzintézet és befektetési társaság között is megoszthatják az emberek, és így a lehető legjobb hozamot érhetik el.

A vállalatoknak azzal is foglalkozniuk kell, hogy a cégek sikere a hatékony csapatmunkán múlik, így a csúcsteljesítményt nyújtó egyének helyét a jól összehangolt csapatok veszik át. Ezeknek a csapatoknak a tagjai egyszerre rendelkeznek majd üzleti és technológiai tudással, napi szinten képzik magukat és olyan optimalizálásokat végeznek, amelyek egy kevésbé szoros együttműködésben nem lenne lehetséges.

A változások következtében az idén élre törnek a technológiai fókusszal rendelkező üzleti vezetők, akik a vállalat hatékonyságát, agilitását és innovatív erejét előmozdító technológiákban látják a siker kulcsát. Ezek a technológiai vezetők egy teljesen új szemléletet képviselnek, feladatuk nem csupán az információtechnológia működtetése, hanem az új készségek és a céges kultúra fejlesztése. A csapatokhoz hasonlóan ők is kettős, üzleti-technológiai szemszögből vizsgálódnak. Ezek a vezetők várhatóan nagyobb üzleti eredményeket érnek el és fellendítik a vállalatok digitális átalakulását - áll a DXC Technology elemzésében.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0