Ezt olvasta már?


A nagy hőség ellenére is megtartják a Pride-ot és a Kutyapárt tüntetését

A napközben helyenként negyven fokot meghaladó hőség és extrém UV sugárzás – ezek várhatóak pénteken és egész hétvégén gyakorlatilag az egész országban.

Ami viszont ilyenkor szokatlan, hogy országszerte zajlanak a tüntetések és felvonulások: pénteken 18 órától a Kétfarkú Kutyapárt tüntet, szombaton pedig Budapesten tartják 14 órától a 27. Budapest Pride felvonulását.

A hőségre való tekintettel megkérdeztük a péntek hat órára, a Kétfarkú Kutyapárt által szervezett „KATA aláírta – tüntetés és utcafórum az Erzsébet hídon” elnevezésű esemény és a szombati Pride felvonulás szervezőit is, hogy tervezik-e elhalasztani eseményeiket, illetve ha nem, akkor milyen óvintézkedésekkel készülnek eseményeikre.

A Kutyapárt palackos vizekkel és sátrakkal is készül. Abba bíznak, hogy mire tényleg nagy tömeg lesz addigra már nem tűz a hídra a nap, de addig is a pesti hídfőnél álló templom árnyéka lesz a segítségükre. Próbáltak egy esetkocsit is intézni a helyszínre, de azt a választ kapták, hogy „több, jogszabályi kötelezettségből adódó rendezvény egészségügyi biztosítását is el kell látniuk” a mentősöknek, ezért nem tudják teljesíteni kérésüket.

A Budapest Pride minden eseményét, beleértve a vonulást is mindenképp megtartják. Ahogy a szervezők indokoltak az eseményt hónapok óta szervezik, rengeteg ember munkája van benne, így ez nem egy olyan rendezvény, amit könnyen lehetne mozgatni. Azonban a Budapest Pride több kérést is megfogalmazott a vonuláson résztvevők felé:

amellett, hogy folyton vizet fognak osztani arra kérik a résztvevőket is, hogy hozzanak magukkal is

arra is kérik a vonulókat, hogy ne vékonytalpú cipőben jöjjenek (forró aszfalt miatt) és használjanak naptejet

óvatosan bánjanak az alkoholfogyasztással is.

Idén kivételt is tesznek, az eseményre beengedik az esernyőket és napernyőket, mint árnyékoló eszköz. A menetben pedig több mentőautó és elsősegélynyújtó csapat is lesz, ha esetleg arra lenne szükség. Azt is javasolják továbbá a vonulóknak, hogy a kutyákat ebben az évben inkább hagyják otthon, mivel rájuk nézve veszélyesebb a meleg. A beszédeket pedig már a Szabadság téren hallgathatják végig a résztvevők, ahol amellett, hogy biztosítanak a hűsítő italokat, már árnyék is van.

Végül a szervezők hozzáteszik, hogy akik végül úgy döntenek, hogy nem szeretnének jönni a meleg miatt, azok otthonról élő közvetítésen is tudják követni az eseményeket.

A rendkívüli, 40 fokos forróság miatt az országban több helyen vizet osztanak, locsolják az utakat, a strandok pedig meghosszabbított nyitva tartással várják a fürdőzőket. Csütörtöktől érvényben van az úgynevezett „vörös kód”, aminek lényege, hogy aki az extrém hőség miatt segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkozik, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, ahol a jelzés alapján azonnal tudnak intézkedni. A forróság miatt több helyen súlyos aszály alakult ki, a hétvégére pedig még a kamionstopot is felfüggesztette a Technológiai és Ipari Minisztérium. A hőségriasztást pedig egészen jövő keddig meghosszabbították.

telex.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Végezd el ezt a 3 perces vizes rituálét teliholdkor, és megszabadulsz a múltbéli blokkoktól

Egy egyszerű, de hatékony vizes rituáléval te magad is megszabadulhatsz a negatív energiáktól, ami a lelki harmóniád és a mindennapi...

George Russell volt a leggyorsabb, ő indulhat az élről a Katalán Nagydíjon

A 28 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 11. pole pozíciója.

„Üvöltöttem, hogy meg fogok halni” – Szüléséről és pokoli megpróbáltatásairól vallott a TV2 sztárja

Kínzó fájdalmakkal teli napokat kellett átélnie Matuz Kittinek, míg végül világra hozta kislányát. A csinos anyuka nyíltan beszélt a...

Képgaléria: Károly király hintóban, Vilmos lóháton, Katalin elegánsan a három gyerekkel – Ilyen volt a Trooping the Colour Londonban

Trooping the Colour, a brit uralkodó hivatalos születésnapi ünnepsége Londonban. A katonai ceremónia után a királyi család visszatért a...

Lannert Judit: egyszemélyi vezetés jön a szakképzésben

Az oktatásügyi miniszter Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárral egyeztetett.

Mozgalmas lesz a jövő heti G7-csúcs

Donald Trump a jövő heti franciaországi G7-csúcstalálkozón közel-keleti vezetőkkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyal,...

Eldőlt az üzemanyagárak sorsa: eddig biztosan maradnak a rögzített árak

Döntés született az üzemanyagárakról: újabb hat hónapig marad a szabályozás. Mutatjuk, mely kutakat érinti, és mikor változhat a...

Újabb partizános elemző kapott fontos posztot a kormányban

Kovalcsik Tamás örömmel mondott igent.

Kognitív megújulás és Disszonancia a Fidesz kongresszusán

A vereség óta jóval készségesebben nyilatkoznak a fideszesek, mint korábban. Megpróbáltuk megtudni, mi van az Orbán-korszakon túl.

Trump az internet alapos cenzúrázására készülhet

Az amerikai Fehér Ház és a Kongresszus olyan jogszabálycsomagról tárgyal, amely alapjaiban változtathatná meg az internet működését az...

Vitnyédi migránstábor: a Széchenyi Egyetem szerint semmi közük semmihez

Közleményt adott ki az intézmény, szerintük a kormány csupán az állagromlás megelőzésére hivatkozva végzett felújítási munkálatokat.

Russel indulhat a pole pozícióból Barcelonában, Leclerc falnak csapta a Ferrarit

A 28 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 11. pole pozíciója. Russell mellől hétszeres világbajnok honfitársa, a...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Készen áll a vb-bevetésre a spanyolok csodagyereke, végleg elállt a Barcelona Rashford megszerzésétől - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0