Ezt olvasta már?


A pécsi egyetemen sem jutottak a vizsgákkal való visszaélés nyomára

A Völner-Schadl-ügy kapcsán felmerült elcsalt vizsgák ügyében indított vizsgálatot több mint egy hónap után lezárták a Pécsi Tudományegyetemen. A belső vizsgálat által feltárt adatok alapján nem volt megállapítható egyetemi vizsgákkal kapcsolatos visszaélés, vagy egyéb szabálytalanság.

 

„A Pécsi Tudományegyetem 2022. január 19-én vizsgálatot indított, miután a sajtóban megjelent cikkek szerint hivatásetikai etikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel. A vizsgálat lezárult. A belső vizsgálat által feltárt adatok alapján nem volt megállapítható egyetemi vizsgákkal kapcsolatos visszaélés, vagy egyéb szabálytalanság. A bizottság ajánlásokat fogalmazott meg a vizsgák lebonyolításának rendjére vonatkozó szabályok és hivatásetikai normák szigorú betartására, valamint szükség szerinti felülvizsgálatára. A Pécsi Tudományegyetem ezzel az ügyet lezártnak tekinti” – írta az egyetem pénteki közleményében.

 

A Völner-Schadl-ügy nyomozati iratai alapján januárban írta meg a 444, hogy Schadl György, a végrehajtói kar elnöke kapcsolatai segítségével sikeres egyetemi vizsgákat intézett Nagy Ádámnak, Rogán Antal miniszter kabinetfőnökének. A cikk megjelenése után Mészáros Pál Emil, az egyetem tanársegédje elismerte, hogy „baráti szívességet tett”, amit nagyon megbánt. Ekkor el is tiltották a vizsgáztatástól.

 

 

A nyomozati iratokban előkerült Kovács Béla dékáni hivatalvezető neve is, aki a hatóságok által begyűjtött információk alapján Nagy Ádám, illetve egy végrehajtó lányának vizsgájáról is egyeztetett Schadllel. A Völner-Schadl-dosszié számos homályos pontjának egyike, hogy nem derül ki belőle, ki kérte Schadlt a vizsgák lezsírozására – olvasható a 444-en.

 

Schadl az ügyészség szerint Völner Pál miniszterhelyettes egyik rokona érdekében is közbenjárt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, míg Szegeden minimális jogi tudású bírósági végrehajtók sikeres vizsgáját intézte. Mindkét egyetemen vizsgálatot indítottak, amit hamar lezártak azzal: nem találtak problémát.

Forrás: 444.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A szakítás után újra összejött Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória: ilyen most a kapcsolatuk – "Túlélésre játszunk"

Újra együtt van a szakítás után Somhegyi Krisztián és kedvese, Viczián Viktória. A pár néhány hete jelentette be a békülést, miután...

Miló Viki ragyogása mögött súlyos problémák húzódnak - válásáról vallott, pszichológushoz jár - videó

Látványosan ragyogott a vörös szőnyegen Glamour gála egyik legfittebb sztárja: Miló Viki. A többszörös világ- és Európa-bajnok...

Ördög Nóra sírásban tört ki: kiderült, ki váltja Szépréthy Rolandot a Megasztárban - Videó

A Megasztár legutóbbi, tavaly elstartolt évadában már Ördög Nóra és Szépréthy Roland duója vezette a TV2 népszerű...

Rendszerbontó Nagykoncert: újabb 12 fellépőt jelentettek be a szervezők

A Polgári Ellenállás Mozgalom péntek délelőtt 12 új nevet jelentett be. Az eseményt az április 12-i országgyűlési választás előtt...

Kockás füzet helyett mobilapp: erdőmérnök fejlesztett digitális segítséget az erdészeknek

Vége a papíralapú köbözésnek! Egy magyar erdőmérnök MI-alapú appot fejlesztett: a Fatérfogat Becslő offline is számol,...

Életét vesztette egy fiatal magyar rendőr – szolgálatteljesítés közben történt

Mély megrendülést váltott ki a bejelentés, hogy elhunyt Zalavári Bálint Zsolt, a Veszprémi Rendőrkapitányság járőre, aki...

Noé bárkáján talált magyarázatot a különböző vércsoportokra egy új elmélet

A nyolc túlélőnek köszönhetjük a nyolc vércsoportot?

Szolgálat közben elütötték, belehalt sérüléseibe egy 21 éves rendőr

Csütörtökön hajnalban, Veszprém külterületén ütötték el az éppen járőröző Zalavári Bálint Zsoltot.

Anya Taylor-Joy Victoria Beckham selyemruhája maga az álom, melltartót sem vett alá a színésznő

Anya Taylor-Joy éterien gyönyörű jelenségként igyekezett a Late Night With Seth Meyers forgatására a héten New Yorkban. Sokak szerint a...

Vitézy Dávid: lőttek a csepeli és a ráckevei hév fejlesztésének

Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint a tervpályázat értelmét vesztette, mivel meghiúsult az új HÉV-szerelvények...

Feketében a magyar rendőrség: rettenetes tragédia történt

Meghalt az egyik rendőr, akit elütöttek a 8-as főúton

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

blogmorzsák

Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac

Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0