Ezt olvasta már?

0

A pünkösdi hétvégén nyílik meg a vidéki strandok, fürdők többsége

Egy hét múlva, a pünkösdi hétvégén nyílik meg a vidéki strandok, fürdők többsége a kornavírus-járvány miatt elrendelt biztonsági előírások betartásával, a fürdőkben egyelőre csak a kültéri medencéket lehet használni.


hirdetés

A balatoni települések közül Balatonalmádiban jövő pénteken, május 29-én nyitnak ki a strandok, Alsóörsön és Csopakon másnapra tervezik a nyitást. Alsóörsön interneten keresztül is lehet majd jegyet váltani és jegyautomatát helyeznek ki, Csopakon a korlátozó intézkedések miatt a belépő árának emelkedését tervezik. Szigligeten is pünkösdkor nyílik meg a strand, nem lesz strandbérlet, itt a belépők árát 25 százalékkal emelték.

Keszthelyen is pünkösdtől lehet fürdeni a balatoni strandokon, mert bár azok kapuit már korábban megnyitották, akkor még csak a sétálók előtt.

A hévízi tófürdő már megnyitott, a zalakarosi és a lenti fürdő május 29-étől várja a vendégeket, ezekben is csak a kültéri medencéket lehet használni.

A Harkányi Gyógyfürdő strandja ugyancsak május 29-én nyit meg. A gyógymedencék és egyes szolgáltatások még nem vehetők igénybe, és korlátozzák a látogatók számát. A Siklósi Termálfürdő szintén aznaptól várja vendégeit. A pécsi Hullámfürdő kültéri medencéi május 30-án nyílnak meg, a pünkösdi hétvégétől látogatható a Hertelendi Termálfürdő strandja is.

Bükfürdőn május 29-től várja a vendégeket a fürdőkomplexum, de a gyógyászati részleg szolgáltatásait csak korlátozottan lehet igénybe venni. Sárváron 30-án kinyit a kalandpark, a gyógy- és wellnessfürdő külső részeit azonban csak június 12-től használhatják a látogatók.

A szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőt július 1-jén tervezik megnyitni.

Kaposváron a Virágfürdőben készülnek a teljes újranyitásra. Egyelőre az 50 méteres szabadtéri medence használható, ebben egy időben legfeljebb negyvenen, pályánként öten lehetnek, a látogatóknak a szappanos elő- és utófürdő kötelező. Barcs gyógyfürdője május 28-tól, Igalé 29-től várja a vendégeket.

Győrben megnyitott az Aqua Sportközpont és Magyar Vilmos Uszoda. A soproni Lővér uszodát egyelőre csak a sportegyesületek használhatják, a Tómalom fürdő nyitvatartási rendjét pedig most dolgozzák ki. A kapuvári fürdő az idei szezonban nem nyit ki, mert a biztonsági intézkedések betartása jelentős pénzügyi veszteséggel járna.

A Velencei-tó települései egyelőre nem döntöttek a strandnyitásról. Pest megyében a budakalászi Lupa Beach már pénteken megnyílt, a Termálfürdő Leányfalu jövő péntektől, a Nagykátai Gyógy és Termálfürdő június 12-től várja a strandolókat.

Hajdúszoboszlón Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a Hungarospa szabadtéri strandja május 29-től fogad ismét vendégeket, de járványügyi megszorítások miatt csak "félházzal" működhet. A medencékben csempére ragasztott jelzésekkel segítik, hogy a vendégek a vízben is be tudják tartani a megfelelő távolságot egymástól. A fürdő gyógyászati részlegében megkezdődnek a nem vízhez kötött gyógykezelések, a gyógymedencék ugyanis még nem nyithatnak ki.

Az új Aquaticum Debrecen Strand megnyitását június közepére tervezik. A fürdőkomplexumban 15 medencét építettek és 8 csúszdát helyeztek el.

A nyíregyházi Tófürdő május 30-tól, a Parkfürdő június 6-tól fogad vendégeket. Az előbbiben a vendéglétszám korlátozása mellett működik a termálmedence és a gyermekmedence, az utóbbiban valamennyi vízforgatásos medence és csúszda használható lesz, de egyes felszíni élményelemek nem működhetnek.

A gyulai Várfürdő medencéit május 30-tól, létszámkorlát mellett lehet használni. Június közepétől vehetőek igénybe a gyógykezelések, az 50 méteres úszómedence is csak júniustól üzemel. A gyomaendrődi Liget Gyógyürdő várhatóan május 29-én nyitja meg kültéri medencéit, az orosháza-gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő pedig június 13-án.

A május 5-én megnyitott hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdőben három szabadtéri medencét használhatnak a vendégek, a 65 év felettiek 9 és 12 óra között. A Szentesi Sport- és Üdülőközpont május 6-án nyitott újra, a tervek szerint itt szombattól már három medence üzemel.

A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark 50 méteres medencéjét utánpótlás-sportolók számára május 18-án megnyitották, a napokban pedig megkezdték az előkészületeket a strand június közepi nyitásához. A távolságtartás miatt kevesebb vendéget tudnak fogadni, de a jegyárak változatlanok maradnak.

Tiszafüreden a szabadstrandot júniusban tervezik megnyitni. A strandot 500 millió forintból újítják fel, zajlik az építkezés, de ez nem érinti a partszakaszt. Érdekesség, hogy egyedi stégrendszert állítanak majd fel csúszdákkal, napozóteraszokkal, vízilabdapályával

A két nyitott légterű miskolci fürdő, a miskolctapolcai és a selyemréti csökkentett vendégforgalom mellett május 30-tól lesz látogatható. A miskolctapolcai barlangfürdő zárt légterű, így határozatlan ideig továbbra sem fogadhat fürdővendéget.

Nógrád megyében májusban még csak Bánkon nyit ki a strand, a városi létesítmények júniusra tervezik a nyitást. A bánki tavon kiépített strandot május 30-án nyitják meg. Balassagyarmaton június 20-án, Pásztón június második felében nyitnak. Salgótarjánban még nem döntöttek a strandnyitásról.

Tatabányán június 13-án nyit a Gyémánt Fürdő szabadtéri strandrészlege. Egyszerre 1891 ember léphet be az intézménybe, így valószínűleg többször is belépési szünetet kell elrendelni. Oroszlányban az idén nyáron nem nyitják ki a fürdőt, mert a kisebb kültéri rész egy rendszeren van a beltéri medencékkel, amelyeket a szabályok szerint nem lehet üzemeltetni. Komáromban a Brigetio Gyógyfürdő a pünkösdi hétvégén kezd üzemelni, de csak az úszómedencét, az élmény- és a gyermekrészleget használhatják a fürdőzők, a termálmedencék nem fogadnak vendéget.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Tavaly több mint 170 milliárdnyi bevételt hoztak Mészárosék építőipari cégei

És még sok százmilliárdot fognak a következő években, legalábbis a jóval 200 milliárd forint feletti rendelésállomány és az elnyert...

Megan Fox először akkor hagyta el férjét, amikor a sztár élet-halál között lebegett

Brian Austin Green nem volt biztos abban, hogy túléli a stroke-ot, és Megan lapátra tette.

50 tonna kokainnal bukott meg a maffia

Több mint 50 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében - közölte a kolumbiai elnök helyi idő szerint pénteken. Iván Duque...

Koronavírus: félházzal mehetnek a vonatok a Balatonra

Elindul mától a MÁV-Start előszezoni menetrendje. A vonatokon 50 százalékos értékesítési korlátot vezetnek be a balatoni forgalomban,...

Próbababák ülnek az éttermekben, várva az újranyitást

Vilniusban is volt egy időszak, amikor az éttermek belső tereiben még nem lehetett helyet foglalni, csak a kerthelyiségekben. Ezért...

Napsütés mellett ismét esőre is számítani kell

A napsütést továbbra is gyakran zavarja gomolyfelhő, és főleg délután elszórtan  A több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a...

Koronavírus: 109 gócpontot tártak fel a nyitás óta Franciaországban

Franciaországban a nyolc hétig tartott általános karantén május 11-i fokozatos feloldásának kezdete óta 109 új gócpontot tártak fel az...

Időjárás: észak-keleten zivatar, máshol szelíd eső várható

A több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Elszórtan fordulhat elő zápor, elsősorban az északkeleti...

Pénzügyminisztérium: Véget ér a papírszámlák kora

Július 1-től több mint egymillió vállalkozás egymás közötti ügyletének a számlaadatait látja az adóhivatal. Okostelefon...

A Back II Black egykori énekese, Bebe futárnak állt

Az énekes megunta a tétlenséget.

Érdemes megnézni a menetrendet, de a pénztárnál is érheti meglepetés

Megváltozott szombattól a vonatok menetrendje és a jegyek díjszabása is.

Sport

Az időpont után most már helyszíne sincs az idei BL-döntőnek

Mondjuk az se biztos, hogy sikerül megrendezni idén, de azért mellbe vágta az UEFA-t a törökök bejelentése.

Szoboszlai szenzációs gólt rúgott szabadrúgásból az Osztrák Kupa-döntőben

A magyar középpályásé az első gól az újranyitás után.

Az Inter a Premier League-ből venne csatárt, ha Lautaro Martínez a Barcához igazol

A LÉquipe információja szerint az Inter élénken keresi Lautaro Martínez utódját.

Engedély nélkül tartott edzést az osztrák listavezető, a bajnoki címükbe kerülhet

Remek szezonja van a LASK Linznek, ám kissé elkapkodták a felkészülést a vírus utáni visszatérésre. Mindent bukhatnak.

Deák téri késelés: Lovrencsics Gergő óriási segítsége

Méghozzá az elhunyt szurkolók családjának.

Két évvel hosszabbított a MOL-Pick Szeged kapusa

A horvát válogatott kapus 2018-ban igazolt a szegediekhez.

A Premier League után júniusban újraindul a Serie A is

Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter bejelentette, hogy júniusban folytatódik az Olasz Kupa és a Serie A.

Cristiano Ronaldo még kerékpározás közben is divatot teremt - kép

A portugál világklasszis a családjával kapcsolódott ki.

Meglepetés. Nem hiszi el, mivel szerzett örömöt a kislányának Berki Krisztián

Budapest Berki Krisztián (35) különleges ajándékkal szerzett örömet kislányának, Liának (6).

Federer megelőzte Ronaldót és LeBron Jamest

A svájci teniszező volt a legjobban kereső sportoló az elmúlt egy évben.

Saját játékosaikat ütötték a dühös Fradi-szurkolók

Szentes Lázárt, a Debrecen edzőjét vesén rúgták. Minden idők legnagyobb botránya tört ki a Fradi-Debrecen meccs után.

0

Bulvár

Ijesztő jelenség, ami minden harmadik kislánynál előfordul: a kisajkak összenövése komoly problémát okozhat

Szerencsére műtétre nagyon ritkán van szükség a kisajkak összenövésénél.

Sokan hitték, hogy Máté Kriszta ezzel az ismert tévéssel házasodik össze

Máté Kriszta lassan három évtizede nagyon jó barátja Kolosi Péternek. Sokan azt hitték, egybe is kelnek.

Barátságtalan idővel köszönt be a június: nem sok jóra számíthatunk pünkösdkor

Nem lesz nyárias az időjárás pünkösdkor és az ünnepet megelőző napokban.

Már az ősember is szenvedett a gyakori betegségtől: meglepő, mi javított az állapotán

A középfülgyulladás gyakorisága az emberek általános egészségi állapotának fokmérője, ezért ezt vizsgálták.

Az időpont után most már helyszíne sincs az idei BL-döntőnek

Mondjuk az se biztos, hogy sikerül megrendezni idén, de azért mellbe vágta az UEFA-t a törökök bejelentése.

Szoboszlai szenzációs gólt rúgott szabadrúgásból az Osztrák Kupa-döntőben

A magyar középpályásé az első gól az újranyitás után.

Tényleg műanyag lenne? Ezek a leggyakoribb tévhitek a margarinokról

Hidrogénezéssel készül a margarin és tele van transzzsírsavakkal? Esetleg műanyag, így egyáltalán nincs tápértéke? Bár Magyarországon közkedvelt élelmiszernek számítanak a margarinok, számos városi legenda és tévhit övezi ezeket a termékeket. Most összeszedtük azt az öt tényt, amelyről talán még a legnagyobb margarinfogyasztók sem tudtak. 1.Felejtsük el a hidrogénezést! Még mindig sok helyen tartja magát az [?]

Zoe alkonyatkor is ragyog

Természetesen szép lány a mai nap csaja.

blogmorzsák

Felső Kildin, léleg­zetelállító elhagyott szovjet bázis

A szovjet északi flottához tartozó, szép környezetben épült katonai bázis mára teljesen elhagyottá vált.

Visszatért a Hülye Járások Minisztériuma

A Monty Python jelenete sokakat megihletett már, most azonban olyan történt egy angliai faluban, ami korábban nem.

Óriási slamasztikában a Williams, eladhatják az F1-es gárdát

Szakított fő- és egy másik jelentős támogató­jával is a legendás csapat, ami akár idegen kezekbe is kerülhet.

"Hányszor kérjek még bocsánatot?"

"Majdnem" megbocsátás nincsen, ha valamit a másiknak megbocsátunk, akkor nem rángatjuk elő a semmiből hirtelen 2 hónap múlva.

Te tudod, miből van a tejes doboz?

És biztos, hogy jó helyre dobod? Most kiderül!

Az autósok két ellensége: a szembesütő nap és a vakító fényszórók

Ezzel az ügyes megoldással mindig jól láthatsz a volánnál.

BMW-gyár: Debre­cen feneketlen pénznyelője?

„Havonta drágul 100 milliós össze­gekkel a debreceni BMW-gyár építésének előkészítése.“

Amerika Gyatlov-rejtélye

Egy titokzatos eltűnés és még rejtélyesebb halálesetek minden idők egyik legfurcsább történetében!

Német kaják, amelyek nél­kül a világ szebb hely lenne

Bár a németeknek is vannak iga­zi ételkülönlegességeik, mégsem a gasztronómiájukról híresek.

Pizza napoletana

Egy alap pizza, ami után soha többé nem kívánjátok majd a mirelit verziókat!

Sikeres volt a digitális oktatás?

Sokan úgy látják, a digitális okta­tással kapott egy esélyt az eddigi helyzet, de ez nem teljesen igaz.

0