Ezt olvasta már?


A szegedi papucs hímzését oktató képzés indul

A szegedi papucs hímzésének technikáját, motívumkincsét és színvilágát ismerhetik meg azok, akik részt vesznek a Szegedi Papucsért Alapítvány, a Szent-Györgyi Albert Agóra és a Hagyományok Háza közös, március végén induló tanfolyamán - tájékoztatta a civil szervezet az MTI-t.

A tájékoztatás szerint a kézzel készülő papucsok hímzői már csak néhányan vannak, és ők sem fiatalok. A hagyományos papucsot készítő cipészmestereknek nagy szükségük van arra, hogy szakértő kezek készítsék a papucsfejekre kerülő motívumokat. A hímző utánpótlás megteremtése az egyik legégetőbb feladat a mesterség fennmaradása érdekében - közölték.

A papucshímzés speciális tudást igényel, nemcsak azt kell tudni, milyen motívumok, milyen színvilág kerüljön a papucsokra, különleges technika szükséges a bársonyanyag hímzéséhez is.

A papucsot hagyományosan Szeged környéki virágok díszítették: imola, gyöngyvirág, pipacs és búzakalász, ha azonban más városbeli rendelte, akkor a hímzés is változott. A régebbi, úgynevezett török papucs sötét bársonyát zöld pöttyökkel hímezték ki. A hímzést kiegészíthetik flitterekkel, ezek a pillangós papucsok, és díszíthetik gyöngyökkel is. Egy 70 centiméter széles bársony 24 centiméteres hosszából öt-hét papucsfej készíthető.

A március 25-én induló tanfolyamon a papucshímzés rejtelmeibe Fetter Ferencné Király Zsiga-díjas népi iparművész mellett Dobó Katalin, a Sallay-papucsok és Vári Andrea, a Rátkai-papucsok hímzője avatja be a résztvevőket. A hímzéstechnikák elsajátításán túl az érdeklődők megismerhetik a papucskészítés folyamatát és a hagyományt megújító kortárs tervezők munkáit is.

A szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre nagy kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása.

1922-ben lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester - az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből - Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János, Tuksa Gyula "készítményeit" az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki "mélyen megilletődve" az önállósághoz hozzá is járult.

Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas - jobb és bal lábon is viselhető - papucsok készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el.

A szegedi papucsot tavaly felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.







0
0
0

hírek innen, onnan

A kert talaja ettől válhat egészségesebbé és morzsalékosabbá - a termésen is meglátszhat

Álmodtál már arról, hogy a kerted földje puha, morzsalékos, és csak úgy hemzseg az élettől? Mutatjuk, hogyan segít ebben a komposzt és...

Elon Muské a történelem legdrágább álma

A SpaceX sokak szemében az emberiség jövőjének egyik legfontosabb vállalata. Nem biztos azonban, hogy a részvényesek végül ugyanúgy...

Arany János ük-ük-ükunokája elárulta, ezért mondta le a magyar válogatottban való szereplését

A szépséges kosárlabdázó Dubei Debóra családi titkot árult el, erre senki sem számított.

Hatóság: fertőző baktérium miatt hívtak vissza egy szalámit

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a LIDL Magyarország Bt.-vel közösen termékvisszahívást rendelt el egy szalámi...

Egészen megdöbbentő kutatás jelent meg az öregedésről

Egy közel négyezer fős vizsgálat szerint az agy 90 év felett is képes fejlődni.

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Te tudtad ezt? A Feng Shui szerint ez a legjobb szín a konyhába, ami bevonzza a bőséget

A Feng Shui tanítása szerint a konyha az otthon egyik legfontosabb helyisége, hiszen a táplálkozással, a gondoskodással és a bőséggel...

Te lennél határvadász? Megnéztük, mennyit fizet és ki alkalmas erre a munkára

Felelősségteljes munka, nem a klasszikus 8 órás munkarendben.

Különleges együttállás lesz hamarosan: ekkor érdemes az eget figyelni

Különleges csillagászati jelenség szemtanúi lehetünk az elkövetkezendő napokban, ha sötétedés után felnézünk az égboltra.

Egy nagy átverés lenne a csilivili Trump-telefon? Amerikai mobilguruk rántották le róla leplet

Az iFixit (egy amerikai weboldal és vállalkozás, amely többek között mobilok javíthatóságával és szétszerelésével foglalkozik) és az...

Steven Spielberg elárulta, ő javasolta a Harry Potter-filmek legendás színészeit

A rendező szerint ő javasolta több legendás színész szerepeltetését az első Harry Potter-filmhez.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0