A szerződésmódosítás csakis közös döntés lehet!
Minden héten más, a munkavállalók, és a munkáltatók közt fennálló foglalkoztatási kapcsolatok tartalmi elemeit érintő kérdés kerül megválaszolásra, különös tekintettel a vonatkozó jogszabályi háttérre, annak aktuális változásaira, és gyakorlati alkalmazásának jellemzőire. - Pécsi Napilap -
Tisztelt Napilap! Az alábbi kérdéssel fordulok önökhöz: a munkáltatóm a jövő héttől le akarja csökkenteni a munkaidőmet részmunkaidőre. Félek, ha ezt nem fogadom el, megválik tőlem. Ezt megteheti? Mónika, Szekszárd
Nagyon fontos leszögezni, hogy a munkáltató nem csökkentheti le a munkaidőt, ez ugyanis csak a felek közös akaratából, tehát szerződésmódosítással történhet meg, amelyhez mindkét fél egybehangzó hozzájárulása szükséges. A munka törvénykönyve szerint a felek a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatják, ez pedig mindkét fél kölcsönös, egybehangzó akaratnyilatkozatát feltételezi.
Kivételt képeznek azon esetek, amelyeknél az egyik fél akaratát valamely jogszabályhely pótolja. Ha például – az Ön esetét figyelembe véve – a részmunkaidőre történő módosítás a munkavállaló kérésére tekintettel történne arra tekintettel, hogy kisgyermeket nevel, az Mt. erre vonatkozó szabályából kifolyólag a munkáltató köteles lenne részmunkaidőre módosítani a munkavállaló munkaidejét. Más esetekben azonban mindkét fél hozzájárulása szükséges a módosításhoz. Ha a munkáltató egyoldalúan módosítja a munkaszerződés egyes pontjait, a munkavállaló 30 napon belül bírósághoz fordulhat.
A munkaszerződés egyébként írásban bármikor módosítható, melynek tartalmára nézve nincs konkrét kikötés, az írásbeliség elmaradása ugyanakkor érvénytelenséget von maga után. Nagyon fontos ugyanakkor kihangsúlyozni, hogy amiről a munkavállalót elég lenne (vagy lett volna) tájékoztatni (pl. irányadó munkarend, munkaidőkeret…stb.), de az adott témáról mégis a szerződésben állapodtak meg, azt később is csak közös megegyezéssel módosíthatják. Módosítás egyébként – akárcsak maga a szerződés – létrejöhet határozott, és határozatlan időre egyaránt.
Az Ön esetében az a fő kérdés, hogy amennyiben nem egyezik bele a munkaidő módosításába, milyen következménnyel számolhat. A bírói gyakorlat egységes annak megítélésében, mely szerint önmagában az a körülmény, hogy a munkavállaló nem egyezik bele a szerződés módosításába, nem eredményezheti a munkaviszony megszüntetését munkáltatói felmondással. Csak abban az esetben tekinthető jogszerűnek a felmondás, ha a módosítás hiányában nem lehetséges a további foglalkoztatás, ennek konkrét megítélése azonban a bíróságra van bízva, és a bizonyítás a munkáltatót terheli.
Dr. Tihanyi Tamás
munkaügyi szakértő, tanácsadó
További cikkek a témában:
Üzleti titok és versenytilalom?
A rugalmasabb szabályozás hozzájárulhat a foglalkoztatás növeléséhez
Milyen újdonságokra számíthatunk 2017-ben?
Jelenléti ív a telephelyen, a munkások meg százfelé - na most mi lesz?
Folyton variál a munkáltatóm, nem tudok tervezni
Éjszaka dolgozom, vitázom a pótlékról - mégis mennyi jár?
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés?
Autóval járok dolgozni, nem fizeti ki a munkáltatóm
Készenléti pultos - hallott már ilyenről?
Szabadságolás részmunkaidőben - hogy is van ez?
Plusz munkáért plusz bér? - szakértőnk válaszol
Más volt a véleményem, kirúgott a munkáltatóm
Önnek is van problémája, kérdezze szakértőnket!
hírek innen, onnan
Ezért tértek vissza milliók a régi Bosszúállók filmhez
A 2012-es Bosszúállók ismét a toplisták élén, ahogy nő a várakozás a 2026-os Doomsday előtt.
Megosztotta a kritikusokat, mégis lecsapott rá a Netflix
A Netflix vásárolta meg az In The Hand Of Dante című történelmi bűnügyi film forgalmazási jogait.
Látványos, napsúroló üstököst figyelhetünk meg, ha nem tépi szét a Nap addig
Tíz napig láthatjuk majd, ha minden jól megy.
Esküsznek rá az asztrológusok: ezek a legerősebb csillagjegyek
Te köztük vagy?
Nyugdíjszakértő: hibás szám borzolja a kedélyeket a 2026-os nyugdíjaknál
Egy tizedszázaléknyi különbség sem tűnik nagynak, itt mégis sokat számíthat. A 2026-os nyugdíjmegállapításnál alkalmazandó...
Légiósok: Orbánék kiütötték ellenfelüket, Tóth Alex végig a kispadon maradt az MU ellen - videók
Az RB Leipzig Willi Orbánnal a kezdőcsapatban 5-0-ra nyert a vendég Hoffenheim ellen a német bajnokság 27. fordulójának nyitómérkőzésén.
Orvos figyelmeztet: ezt a húsfélét jobb elkerülni – sokszor alig van benne valódi hús
Sokan azt gondolják, hogy minden húsféle egyformán egészséges, pedig a szakértők szerint vannak olyan termékek, amelyekkel érdemes...
A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is
A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a...
NB I: "Azt se tudom, a következő fordulóban mi lesz, nemhogy a hátralévő hatban" - így látták az edzők
Így látták a vezetőedzők a péntek esti MTK-Paks mérkőzést.
Légiósok: A magyar gólzsák 8 perc alatt meghiúsította az ellenfél feljutását - videó
Kovács Bendegúz a 85. percben állt be, és mindössze nyolc perc alatt győztes gólt szerzett a Cambuur ellen, ezzel elnapolva a hazaiak...
Megvan a Séfek Séfe nyertese: felfoghatatlan fölénnyel söpörte be a győzelmet
Végre megvan az idei évad győztese!
Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban
A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.
Sport
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?
A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.
Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit
A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.
„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett
A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát
A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.
Bulvár
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban
A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.
A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester
Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.
Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”
Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for
Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne
DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


