Ezt olvasta már?

Nyitva maradhatnak az autószervizek a lezárás alatt

A Vezess információi szerint a március 8-án életbe lépő, országos korlátozások nem vonatkoznak az autószervizekre.


A veszélyhelyzet meghosszabbításáról döntenek a parlamentben

Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A parlament hétfőn dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint egy az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról.


hirdetés

A napirendi javaslat szerint az ülés hétfőn 13 órakor a magyar parasport napjára emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezt követően másfél órában tehetnek fel interpellációkat a kormány tagjainak.

 

A Ház ezután határoz az igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről. Varga Judit indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.

 

Döntés várható arról a tavaly decemberben elfogadott hulladékgazdálkodási törvényjavaslatról, amelynek egyes passzusait az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette.

 

A parlament szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről szóló beszámolókról, valamint Simonka György és Tiba István (mindketten Fidesz), továbbá Szabó Tímea (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről is.

mti/demokrata







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Hivatalosan is lezárta Magyarországot a kormány, de már a közeli nyitásról beszél

A Kormányzati Tájékoztatási Központ érdekes tájékoztatása szerint "célegyenesben vagyunk" a vírus elleni harcban, mégis minden...

Íme, az új Nightjet

Az ÖBB és a Siemens Mobility Bécsben bemutatta az új Nightjet első festett kocsiszekrényét és külső formatervét. Az új, ultramodern...

A NAV-nál most így intézheti az ügyeit

Telefonon, online vagy időpontfoglalással személyesen lehet most ügyet intézni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain....

A nap, amikor totális csődöt mondott a kormány oltási programja

74 ezer embert kellett volna a legközelebbi kórház oltópontjára küldeni, de ez lehetetlennek bizonyult. A nyilvántartásból sem sikerült...

9 hónapja kínozzák a koronavírus-szövődmények Hajnalkát, aki csodával határos módon épült fel a Covid-ból

Nagy Gergelyné Hajnalka 68 napot volt lélegeztetőgépen, de még most, kilenc hónap után is küzd a betegség szövődményeivel. A tatai...

Megjelentek a részletek a zárásról

Megjelentek a korlátozásról szóló részletek a Magyar Közlönyben.

Csányi Sándor: a kormány és a jegybank jól kezelte a válságot

A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően lett tavaly a vártnál kisebb a gazdasági visszaesés ? mondta Csányi...

Hősünk a kutyasétáltató, aki minden nap tökéletes csoportképet készít a falkájáról

Nálunk is egyre nagyobb a kereslet kutyasétáltatókra, hiszen a legtöbb gazdi egész nap dolgozik és nem szeretné, ha kutyája naphosszat...

Elképesztő összeggel támogatja a kormány a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

A fiatalok legrangosabb informatikai világversenyének megszervezését a kormány 1,6 milliárd forinttal támogatta, ezzel is erősítve...

Sport

Meghalt az olimpiai bronzérmes magyar kajakozó

Hosszan tartó, súlyos betegség után.

?Remélem, mindenki vállalja majd a felelősséget? ? Durván nekimentek a szurkolók Husztiéknak a vereségek után

Rettenetes a hangulat Debrecenben. A februárban kinevezett tréner, Huszti Szabolcs (37) irányításával három napon belül a második vereségét szenvedte el a labdarúgó NB II-ben a DVSC: a Vasas ellen 2-1-re elbukott haza

Meghalt a Liverpool és a Manchester United egyik leghíresebb focistája

Közel hatvan éve nem akadt játékos, aki követte volna Phil Chisnall példáját.

Súlyokat kötött a lábára, így mászott fel a szekrényre az összetört térdű kosaraslány

A 18 éves Azzi Fudd horrorsérüléséből felgyógyulva válhat a világ legjobb női kosárlabdázójává.

Megsérült a magyar kézilabda-válogatott kapusa

Borbély Ádám hat-nyolc hét kihagyásra számíthat.

Hiába gúnyolták éveken keresztül: Pintér Attila verhetetlenné tette a Mezőkövesd csapatát

Mezőkövesd ? Éveken át gúnyolták, mémeket készítettek róla, de most ismét bizonyítja Pintér Attila (54), hogy idehaza a legjobb futballedzők közé tartozik. Irányításával szárnyal az NB I-ben a Mezőkövesd

Méretes melleivel hódít az olasz sztrárfocista bombázó barátnője - képek

A fotókat elnézve csak irigyelni lehet az AS Roma játékosát.

A Veszprém válogatott kapusával pótolja szívrohamban meghalt kézilabdázóját a Porto

Székely Márton a szezon végéig, kölcsönben került a portugál csapathoz.

Most jött: három város is elveszítheti a 2020-as labdarúgó Eb rendezési jogát

Három város is elveszítheti a 2021-re halasztott 2020-as Eb, azaz a labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát.

Nem örülnek Barcelonában annak, akivel a Spanyol kupa döntőjében játszanak

Messiéknek nem lehet kellemes emlékük velük kapcsolatban a közelmúltból.

Megvan Bors Máté utódja? - videó

Ahogy elnézzük a kissrác hamarosan a bajnok nyomdokaiba léphet.

0

Bulvár

Orbán Viktor újabb részleteket közölt: hová mehetünk majd a következő két hétben?

A miniszterelnök szerint a vírus elleni háború utolsó szakaszába értünk, és már célegyenesben vagyunk.

Boltzár: mi lesz a mezőgazdasági üzletekkel?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a tavaszi munkacsúcs időszakában kezdeményezi a Kormányzatnál, hogy a a bejelentett járványügyi intézke

Cameron Diaz smink nélküli fotójára nincsenek szavak

A #nomakeup mozgalom egyre nagyobb táborral bír, a legnagyobb hírességek pedig bátran mutatják meg természetes külsejüket.

?Úgy érezzük, mások túlkapásai miatt kapunk büntetést. Mi és a betegeink.? ? Orvosszemmel az új szerződések kö...

Laikusként nehéz követni, mi zajlik ma pontosan az egészségügyben átalakítás címen, ugyanakkor mindannyiunkat megrémít a hír, hogy éppen most, a járvány harmadik hullámának közepén felmondott az egészségügyi

Felakasztotta magát egy 13 éves kislány

Nem bírta feldolgozni barátnője halálát a 13 éves kislány, ezért felakasztotta magát.

Meghan Markle-t rettenetes dolgokkal vádolják: legjobb barátnője is reagált

Március 7-én érkezik Oprah Winfrey interjúja a hercegi párral. Meghan Markle és Harry herceg soha korábban nem adtak ilyen őszinte interjút arról, miért menekültek el a királyi család árnyékából és hogyan élté

Meghalt Koltai Lajos felesége

Több mint ötven évig voltak házasok, a Kossuth-díjas rendezőt nagyon megviselte felesége halála.

Összeomlás szélén az egészségügy a fővárosban és Pest megyében

A mentők össze-vissza bolyonganak a betegekkel az egész megyében, mert csak menet közben derül ki, hova vihetik őket.

Szörnyű titok derült ki Pécsi Ildikóról

A tavaly elhunyt Kossuth-díjas színésznő bánatában többször is az italhoz nyúlt, árulta el fogadott fia, L. Péterfi Csaba. Pécsi Ildikó vitathatatlanul korának egyik legkiemelkedőbb színésznője volt, nemcsak kül

Mészáros Lőrincről neveztek el teret Budapesten, a nyolcadik kerületben

Az aprócska tér csak 70 éve viseli Dózsa György alvezérének nevét, aki a felkelésben betöltött szerepe miatt máglyán végezte.

Magyar nyelvű videón a mocskos igazság

Már anyanyelvünkön is elérhető a népszerű animációs kisfilm a környezetszennyezésről. A teljes anyag Magyar nyelvű videón a mocskos igazság címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: S

blogmorzsák

Az elfelejtett hadsereg

Bő 75 éve egy öszvérekkel, elefán­tokkal és légierővel felszerelkezett fura hadsereg küzdött a Burmába betörő japánokkal.

Ez eddig az év legjobb magyar rocklemeze

Egyedi Péter több kultikus zenekarban is játszott, de azt mondja, az új szólólemez a legjobb, amit csinált.

Szingli anyával randiznál?

Hogyan néz ki az ismerkedés akkor, ha a nő szingli, elvált vagy özvegy, és gyereke is van?

Kérj valamit, és én megmondom, mennyire becsülöd önmagad!

Egy rosszul működő család, mely rombolón hat az önbecsülésre, felismerhető megnyomorító kommunikációs mintáiról.

Tudtad, hogy a párkapcsolatok mutatója a pénzügyi kassza?

Tudd meg, te melyik kasszavariánsba tartozol, és hol tart most a kapcsolatod.

Boriskola / Bor­vi­dék: tudtad, hogy Bolíviában most van szüret?

A déli félteke egyik feltörekvő bortermelő országa, ahol három Kékes magasságában is folyik szőlőtermesztés.

Ezüst Medvét nyert Nagy Dénes a Berlinálén

A fiatal alkotó az első magyar elsőfilmes, aki elnyerte ezt a díjat a Berlinálé történetében.

A kapkodó karantén

Karantén lesz, március 15-e lesz, Húsvét lesz. Aztán majd meglátjuk, mi lesz.

Closing the Hungarian Mind

Magyarország tíz percekről szól, és nagyon kicsi emberekről, akik nagyon nagynak hiszik magukat.

Orbán feladta a munka alapú társadalomba vetett hitét?

A kormányfő már a népharagot és a választási vereséget kockáztatta volna, ha fenntartja megkövesedett álláspontját.

Kalifornia 10 legszebb tája

Giselle és Stephen az elmúlt egy évben kezdtek el kempingezni a kietlen kaliforniai tájakon. Közben fantasztikus képeket készítettek az utazásaikról.

Elég oxigén jut a szervezetedbe? Így tudd meg azonnal!

Járvány idején ajánlott: teszteld vele saját magad, szeretteid egészségét!

0