Ezt olvasta már?


A világ első Zsolnay aukcióját rendezik Budapesten

A Virág Judit Galéria 20 évet várt arra, hogy felajánljanak egy ilyen egyedi kollekciót

A világon először a Virág Judit Galéria rendez Zsolnay aukciót. November 20-án a Kongresszusi Központban a századelő piacvezető kerámiaüzeme, a Zsolnay gyár kiemelkedő műtárgyai kerülnek kalapács alá, az árverést most első alkalommal Kelen Anna, a galéria művészettörténésze vezeti.

A Virág Judit Galéria mindig is kiemelten foglalkozott a 20. századi Zsolnay-műtárgyakkal, amelyek rendre felbukkannak a kiállításaikon és az aukcióikon. A Zsolnay név mára kulcsfogalommá vált hazánkban és külföldön egyaránt, hiszen az egyik legismertebb iparművészeti márkaként tartják számon világszerte.

November 20-án egy nem mindennapi árverésre kerül sor, amely a magyar és nemzetközi műkereskedelem számára is kivételes esemény, hiszen a világon először rendeznek Zsolnay aukciót. A Virág Judit Galéria 20 évet várt arra, hogy felajánljanak egy ilyen egyedi kollekciót: az est folyamán az exkluzív gyűjtemény darabjaira lehet majd licitálni, melynek különlegessége, hogy a historikus és szecessziós darabok ideális arányban sorakoznak fel benne. Kevés olyan Zsolnay-gyűjtemény van ugyanis, amely a gyár egyetemes működését kíséri végig a kezdeti sikerektől.

A gyűjtemény izgalmas utat járt be, míg elérte jelenlegi formáját. A kollekció alapja a harmincas években a Zsolnay családdal közvetlenül kapcsolatban álló két pécsi kereskedőcsalád darabjai voltak. Véletlen egybeesés, hogy a két család gyermekei már felnőttként, a hetvenes években Budapesten találkoztak, nem is sejtve, hogy felmenőik évtizedekkel azelőtt már ismerték egymást. Az ismeretséget végül házasság követte, így mára egyesült a két gyűjtemény, amelyet a mindvégig nagy becsben tartottak. A kollekció ezt követően további darabokkal bővült, így ma 57 tételt számlál a kollekció.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

November 20-án összesen 57 darab tárgy kerül árverezésre – az aukciót Kelen Anna, a Virág Judit galéria művészettörténésze vezeti, akinek ebben a szerepben ez az első  árverése a nagy múltú galériában: “Megtiszteltetés, hogy ezt a rendhagyó árverést én vezethetem, hiszen az impozáns tételek felvezetésén és ismertetésén túl szakmailag is igen izgalmas kihívás számomra. Nagy örömmel tölt el, hogy ezt a féltve őrzött, nagy múltú gyűjteményt én tárhatom a nyilvánosság elé” - árulta el.

A most árverésre kerülő gyűjteményben megtalálhatóak a Zsolnay gyár legnevesebb művészeinek - mint például Mack Lajosnak, Apáti Abt Sándornak, Zsolnay Teréznek és Júliának - a munkái.  A tételek között egészen kivételes darabok és ritkaságok is szerepelnek. A szecessziós kollekció egyik legszebb darabja az a ‘Táncoló nőalakokból formált kancsó’, amelyet Mack Lajos készített Apáti Abt Sándorral közösen: szakemberek szerint ez az egyik legszebb, színekkel kidolgozott variációja a tárgynak. A másik fontos műtárgy Apáti Abt Sándor a ‘Karcsú kancsó stilizált, mályvás díszítménnyel’ című munkája, amelynek különlegessége a relief-szerű, síkba süllyesztett kazettás felületképzésben rejlik. A gyűjtemény egyik leglátványosabb tárgya Hidasi Pilló Sándor műve, az 1911-ben készült millenniumi reminiszcenciákat idéző nagy vázája.

Forrás: PNL







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Mire számíthat mellrákműtét után? Az orvosok elárulják, miket érdemes tudni

A mellrákműtét sok beteg számára hatalmas megkönnyebbülést jelent, a felépülés azonban olyan testi változásokkal és érzelmi...

Fontos dolgot közölt a magyar gyógyszerhatóság: erről minden magyar szülőnek tudnia kell

A hatóság szerint az eltérő elnevezés semmilyen minőségi vagy biztonsági kockázatot nem jelent.

Fegyveres rablás áldozata lett Gulácsi Péter a spanyolországi otthonában

A Villarreal magyar kapusának Los Monasterios-i házába kedd hajnalban hatoltak be fegyveresek. A család nem sérült meg, a labdarúgó viszont...

A megoldás az lenne, ha nem szólalhatna meg a Stihl fűrész

A minisztérium a tűzifa biztosítására hivatkozva feloldotta a védett erdőterületek fakivágási moratóriumát, ami természetvédők...

Alig 5000 ember látja a világon, mire képes valójában a mesterséges intelligencia

Andrej Karpathy, az OpenAI egyik alapítója szerint óriási a szakadék a felhasználók és a fejlesztők között, és nagyon kevesen...

Megegyezés a kormány és az önkormányzatok között: jövőre emelkedik a támogatás összege

Egyeztetett a 2027-es költségvetésről az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) és a kormányzat. Bár konkrét számok...

7 néma jel, ami egy barátság végét sejteti

Kevesebb beszélgetés, elmaradó találkozók és egyoldalú erőfeszítések – ez a 7 jel arra utalhat, hogy megváltozott a barátságod.

7 dolog, amit soha ne csinálj egy könyvesboltban az eladók szerint

Néha a legjobb délutáni program az, amikor céltalanul betérünk a helyi könyvesboltba, beleszippantunk a friss papírillatba, és hagyjuk,...

Hegedűs Zsolt: A várólistacsökkentés eredményétől függően kapnának plusz pénzt a kórházak

Az egészségügy központosítását is tervezik egy hétfői konferencián elhangzottak alapján.

„Nézték, mit akarok itt kerekesszékkel, aztán meglepődtek, amikor súlyokat fogtam a kezembe”

Illés Fanni és Zsiga Melinda: kirekesztés és bizonyítás az élsportban. WMN Gymtalks újabb epizód.

AI: tudományos apokalipszisről ír Tanács Zoltán

A mesterséges intelligencia (MI) arra kényszerít, hogy újragondoljuk, mi az ember szerepe a tudományban és a gazdaságban. Ebben...

Két-két EU-csatlakozási klasztert nyitottak meg Ukrajnával és Moldovával, Albániával újabb fejezetet zártak le

Ukrajnával csak azután vált hivatalossá a fejezeteket megnyitó kormányközi konferencia, hogy Kijevben megszavazták a nemzeti kisebbségek...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0