Ezt olvasta már?


Adjunk új lendületet a párkapcsolatunknak!

Minden párkapcsolat elején ott a varázs, a rózsaszín köd: van izgalom, kíváncsiság, játékosság, szenvedély. Idővel azonban, ahogy egyre több időt töltünk a másikkal, és egyre inkább megismerjük egymást, egy jól megszokott rutint kezdünk el követni.

 

Ezzel alapvetően nincs baj, hiszen stabilitást, biztonságot, kiszámíthatóságot ad - ezek nélkül pedig egy kapcsolat sem lehet hosszú életű. Ugyanakkor, ha túlságosan a mindennapokra, a kötelességeinkre, feladatainkra koncentrálunk, és mindig minden ugyanúgy történik, az idővel komoly problémákat okozhat.

 

A jó hír, hogy ezen lehet és érdemes is változtatni: a kulcs az, hogy ne hagyjuk, hogy a kapcsolat ellaposodjon, keressük azokat a lehetőségeket, amik új színt, frissességet hoznak bele. Ha a szexuális együttléteinknek is szeretnénk új lendületet adni, akkor például jó ötlet lehet szétnézni a Desirel sex shop oldalán, és választani egy-két dolgot, ami mindkettőnk fantáziáját beindítja.

 

Nem a másik hibája

 

Az első lépés mindig az, hogy felismerjük: valami nem jól működik, és szükség van arra, hogy változtassunk bizonyos dolgokon, ezt pedig a párunk felé is kommunikáljuk. Fontos, hogy nyíltan, őszintén elmondjuk a másiknak az érzéseinket, és őt is meghallgassuk.

 

Bármivel kapcsolatban is érezzük azt, hogy nem jó vagy nem elégít ki minket, sosem arról van szó, hogy a másik a hibás, sokkal inkább úgy érdemes tekinteni rá, mint valamire, amiben mindkettőnknek van felelősségünk.

 

Amikor itt az ideje, hogy változtassunk…

 

A párkapcsolatoknak megvan a sajátos ritmusa, “életútja”, ami azt jelenti, hogy a kezdeti nagy lángolást egy idő után szinte mindig egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb időszak váltja fel.

 

Ez nem azt jelenti, hogy itt véget ért a kapcsolatunk, sokkal inkább arról van szó, hogy az érzéseink azt jelzik, itt az ideje a változásnak, annak, hogy nyitottak legyünk és kipróbáljunk új dolgokat.

 

A sex shop, mint lehetőség

 

Ha szóba kerül a sex shop, akkor sokan még mindig ódzkodnak a témától, míg mások egyenesen tabunak tekintik. Valójában azonban teljesen természetes dolog, ha változatosabb, kielégítőbb szexuális életre vágyunk, hiszen erre megoldást jelenthetnek az ilyen shopban kapható eszközök.

 

Nem arról van szó, hogy mindent ki kell próbálni vagy rögtön valami extrémebb termékkel kell kezdeni. A lényeg, hogy nézelődjünk, beszélgessünk, és együtt keresgéljünk valami olyat, ami mindkettőnket vonz és amit mindketten szívesen kipróbálnánk.

 

Már önmagában azzal is kilépünk a rutinból, ha felfedezzük a kínálatot és ezáltal helyet adunk a kíváncsiságnak. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, hiszen rengetegféle terméket találhatunk, melyeknek ráadásul különböző típusai vannak. Csak rajtunk múlik, hogy mire vagyunk nyitottak, és mit akarunk, mit merünk bevállalni.

 

Bátran szerezzünk be tehát egy-két izgalmas segédeszközt! Ha így teszünk, egy új világ nyílik meg előttünk, a szexuális együttleink pedig sokkal izgalmasabbak, élvezetesebbek és kielégítőbbek lesznek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli sziget emelkedett ki a Balatonból, sokkolnak a látványon az emberek

Elképesztő látványt nyújt a Balaton idén ősszel.

Motorral könnyíti meg a járást a Nike fura cipője

A lábak elektromos biciklijének nevezi a gyártó.

Óraátállítás: egy órával korábban lesz sötét

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, mutatjuk, merre kell tekerni a mutatókat.

Csak viszketett a keze, de amit az orvos mondott, attól sokkot kapott

Csak kevesen tudják, hogy ennek is a tünete lehet a bőrviszketés.

A fél országra figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt

13 és 18 fok között várható a mai csúcshőmérséklet.

A fény elé tartja az intimbetétet a nő: sokkoló, amit lát - Videó

A nő videója az egész világot sokkolja, s főleg a nőknek köszönhetően terjed futótűzként. Azóta egyre többen próbálják ki...

Tompa Andrea: Nem lehet már a négy fal között maradni

Az íróval a Nemzeti Menet margóján az elnémítás technikáiról, az ellenállás hagyományáról és arról beszélgettünk vele, hogyan...

Kevesen tudják, de ezt a gyerekek által kedvelt tárgyat tilos bevinni az állatkertbe

Van néhány pont a Fővárosi Állat- és Növénykert házirendjében, amivel érdemes tisztában lenned.

Lassabban öregszik, aki így él

Ez a kulcsfontosságú tényező egész életünk során összeadódik, és visszafordíthatja a biológiai óránkat.

Ő Till Attila felesége már 28 éve: Kriszta meseszép az esküvői fotón

Till Attila felesége, Kriszta káprázatosan festett az esküvőjük napján.

Elfogadták az ismeretlen százmillió dolláros adományát a katonák bérére

Az amerikai hadügyminisztérium elfogadta azt a százmillió dollárt meghaladó adományt, amivel a katonák járandóságának...

Rendkívül veszélyes módszerre bukkantak az Androidban

Képpontról képpontra lophatják el minden adatát a hackerek az androidos felhasználóknak. A Google értesült a hibáról, ám első...

0

Sport

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot

A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.

Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi

Az történt, amit várni lehetett.

Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra

Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.

„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére

Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.

Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában

A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.

Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt

Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.

Bognár György újabb kitüntetést kapott

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Paks rutinos vezetőedzője, Bognár György ismét egy rangos kitüntetéssel gazdagodott.

Szoboszlai Dominik bekerült a BL legjobbjai közé

A hét csapatában a Bajnokok Ligájában ott van Szoboszlai Dominik is.

A BL-ben jegelte, most hosszasan dicsérte Kerkezt a Liverpool edzője

Arne Slot a magyar válogatott labdarúgó kvalitásai mellett Mohamed Szalah visszaeséséről is beszélt.

A Real Madrid keményen visszaszólt Lamine Yamalnak

A Real Madrid csapatának nem tetszettek a fiatal Barcelona-játékos, Lamine Yamal provokatív szavai.

0
0

Bulvár

Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet

Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.

Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal

A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal

Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.

Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”

Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat

„Budapest is a miénk lesz” – jelentette ki Vlagyimir Putyin propagandistája október 23-a után

A szankcionált újságíró szerint „mindenki lesz*rja” az egyszerű ukránokat, csak Moszkva nem.

Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma

Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.

Az operatív törzs szerint a Békemeneten 80 ezren voltak, míg Magyar Péter beszédét mindössze 45 ezren hallgatták

A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.

Reagált a MÁV a Fradi-vonatra: az osztrák mozdonyvezető nem volt hajlandó elvégezni a munkáját

Hegyi Zsolt szerint kizárólag osztrák döntés volt a szurkolói szerelvény visszafordítása.

„A legkisebb és legnagyobb nyugdíjak közötti különbség százszorosára nőtt az elmúlt 15 évben”

Hat év múlva Both Gabi is nyugdíjas lesz. Elég sokkoló volt számára, amikor a statisztikai adatokkal szembesült például arról, hogy milyen az egyedülálló nyugdíjas nők helyzete ma Magyarországon...

0