Ezt olvasta már?


Aki Rómában járt, nem adhat vért

A chikungunya-vírus terjedése miatt az olasz egészségügyi hatóságok betiltották a véradást szerdától Róma egyik körzetében, ahol 1,2 millió ember él, és azok sem adhatnak vért, akik augusztus 25. óta megfordultak Rómában.

A tiltás azokra érvényes a következő 28 napban, akik Róma második számú, 1,2 millió lakosú délkeleti egészségügyi körzetében élnek. Azokra a donorokra is vonatkozik, akik Olaszország más részén élnek, de augusztus 25. után Rómában tartózkodtak, ha csak néhány órára is.

Az olasz egészségügyi hatóságok azután rendelték el a véradás felfüggesztését, hogy a közép-olaszországi Lazio tartományban már 17-re emelkedett a chikungunya-vírus betegeinek száma. Ebből hatan Rómában, további tízen pedig a fővárostól hatvan kilométerre levő Anzióban tartózkodnak, ahol már pénteken érvénybe lépett a véradási tilalom. Egy beteget jelentettek a Rómától hetven kilométerre található Latinából is. Mindhárom városban azonnali szúnyogirtást rendeltek el.

A chikungunya-láz az Aedes szúnyogok által terjesztett egyik betegség, amely magas lázzal, fejfájással, hányingerrel, ízületi és izomfájdalmakkal jár. Afrika és Ázsia trópusi területein gyakori. A betegség emberről emberre nem terjed, csak a szúnyog terjesztheti.

A betegség a 19. század óta ismert, de kórokozóját csak 1952-ben, az afrikai Tanzániában azonosították. Az 1990-es évek második felében kiterjedt járványokat okozott a Szaharától délre, az indiai szubkontinensen, és Délkelet-Ázsiában. A vírus Európában először 2007-ben, az olaszországi Emilia-Romagna tartományban jelent meg, ahol 250 ember betegedett meg, egyikük idős kora miatt a komplikációkban életét vesztette.

Olasz egészségügyi források szerint a chikungunya-vírus az Ázsiából érkezett használt gumiabroncsokkal jutott be Itáliába: a gumiabroncsokban felgyülemlett vízben utaztak a szúnyog lárvái. A vírust az Olaszországban 1990 óta elterjedt ázsiai tigrisszúnyog is terjeszti.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Iványi Gábor szerint ha a Fidesz marad hatalmon, akár börtönt is kaphat

A MET vezetőjének jövő héten kell bíróság elé állnia csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

Ez az üzemanyag a magyarok új kedvence

Tavaly alig tankoltak többet a magyar autósok, mint 2024-ben. De van egy kategória, amelynek népszerűsége folyamatosan növekszik.

Hegyi Zsolt szerint megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém–Ajka vasútvonalon

Elhárultak a jogi akadályok, a napokban elkezdik a három emeletnyi pálya megépítését.

Börtönben marad Gyárfás Tamás, a Kúria elutasította a felülvizsgálati kérelmét

A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtásért elítélt volt úszóelnök tavaly óta Kecskeméten raboskodik.

A Tesla döcögős útra hajt?

A 2026-os év nem indult zökkenőmentesen a Teslának Európában.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

"És gyújtod, azaz!" – kisgyerekének mutatta meg egy kaposvári nő, hogyan kell a drogot használni – videó

Kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése miatt vettek őrizetbe egy 28 éves nőt a kaposvári rendőrök.

Iványi Gáborhoz ment látogatóba Krasznahorkai László

Krasznahorkai László hétfőn személyesen látogatott el az Oltalom Karitatív Egyesülethez, ahol Iványi Gáborral találkozva fejezte ki...

„Akkor mi már nem fogjuk egymást szeretni többé, de ők mindig” – ByeAlex megmutatta élete első tetoválását: szívmelengető története van

Ma már számos tetoválással büszkélkedhet ByeAlex, és közülük többnek is megható története van. Az első talán mind közül az egyik...

A Téli Olimpiára indult a tévésztár, amikor eltűnt a 84 éves édesanyja: elrabolhatták

Rejtélyes körülmények között tűnt el Savannah Guthrie népszerű amerikai tévésztár édesanyja. Az idős asszonyt, Nancyt január 31-én...

0

Sport

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője

Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Pető: "Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani"; Feczkó a kispesti kapufát dicsérte - NB II-es értékelések

Edzői értékelések a Budapest Honvéd-Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzést követően.

0
0

Bulvár

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Melania akkorát virított, hogy Trump is csak nézett

Az Amazon Melania Trump életéről szóló dokumentumfilmje 7 millió dolláros amerikai nyitóbevételt ért el, ami több mint egy évtizede a legerősebb dokumentumfilmes rajt, miközben a produkció rendkívül magas költsé

Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok

Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli

Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt

A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.

10 református püspök, élükön Balog Zoltán, úgy érzi, gúnyt űzött a magyarokból a világszervezet

A Magyar Református Egyház felülvizsgálja, hogy tagja maradjon-e a Református Egyházak Világközösségének.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

0