Ezt olvasta már?


Amfetaminlabort működtető vádlottakat ítéltek el Szegeden

Jogerősen hét, illetve kilenc év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden két férfit, akik egy nagykőrösi tanyán 2015-ben hónapokon át amfetaminlabort működtettek.

A táblabíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a 33 és 34 éves vádlottat mint tettest és bűnsegédet.

Az elsőrendű vádlott 2015 áprilisában megbízta - kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt korábban már elítélt - társát, hogy költözzön be egy nagykőrösi tanyába, ahol kábítószert fognak előállítani. A tanyát állattartás ürügyén bérelték, majd oda kábítószer előállításához szükséges anyagokat és eszközöket telepítettek.

A megállapodás szerint amfetamint állítottak elő kereskedelmi forgalomban, vegyiáru-üzletekben beszerzett anyagokból. A vádlottak a munkafázisokat egymás között felosztották, egy gyártási folyamat során 8-12 gramm drogot gyártottak, az elvárásuk napi három-négy sorozat elkészítése volt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2015. november 20-án házkutatást tartottak a tanyán és felfedezték a droglabort.

Ugyanezen a napon a rendőrök egy hódmezővásárhelyi ingatlanban is házkutatást tartottak, ahol röviddel korábban az elsőrendű vádlott 70 gramm amfetamint adott el 105 ezer forintért. A drogot megvásárló - többszörösen büntetett előéletű, jelenleg is szabadságvesztését töltő férfit - négy év fegyházra ítélte a táblabíróság, kizárva őt a feltételes szabadság lehetőségéből.

Az elsőrendű vádlott Kecskeméten is értékesített a drogból.

A vádlottak által eladott, illetve értékesíteni kívánt kábítószer hatóanyag-tartalma meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határát, annak több mint ötszöröse.

Döntésével a táblabíróság - kezdeményező szerepére tekintettel - súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által az elsőrendű vádlottra kiszabott hét és fél éves büntetést.







0
0
0

hírek innen, onnan

Steven Spielberg elárulta, ő javasolta a Harry Potter-filmek legendás színészeit

A rendező szerint ő javasolta több legendás színész szerepeltetését az első Harry Potter-filmhez.

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere.

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan...

Gyenge mozis bevétel után streamingre váltott a Mortal Kombat II

A Mortal Kombat II csalódást keltő mozis bevétel után digitálisan keres új közönséget.

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0