Angol és francia kőszobrász nyerte az idei Európa Kőfaragó Fesztivált
Tanulók között a francia Leo Vigier, mesterkategóriában pedig az angol Mark McDonnell kőszobrász nyerte az idén Kiskunfélegyházán megrendezett Európai Kőfaragó Fesztivált. A magyar Guth Bence a felnőtt versenyzők között a harmadik helyen végzett.
A tizenhárom ország több mint száz kőfaragó szakemberének részvételével zajló megmérettetés eredményhirdetésén Kampfl János, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének elnöke elmondta: a testület minden évben lehetőséget biztosít tanulóknak és végzett fiatal kőfaragóknak, kőszobrászoknak a fesztiválra való kiutazásra, a megmérettetésre, a szakmai élmények és tapasztalatok szerzésére. Igyekeznek ugyanis mindent elkövetni a kézműves szakma népszerűsítése és megszerettetése, a folyamatos utánpótlás-nevelés érdekében.
Mint mondta, a magyarok tehetsége a fesztivál kezdetétől megmutatkozik, hiszen már az első, Franciaországban rendezett találkozó magyar győzelemmel zárult. Az Európai Kőfaragó Fesztiválok történetének közel két évtizede alatt a magyar tanulók és mesterek összesen tizenkét alkalommal jeleskedtek Európa legjobb kőfaragó-kőszobrászai között.
A fesztivál ideje alatt készült alkotásokat egy hétfős zsűri értékelte. Az ítészek csapatának tagja volt Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere; Rosta Ferenc, a város alpolgármestere; Szabó Ildikó helyi művésztanár; Csanádi Gabriella, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének alelnöke; Bernward Fiedler, az Európai Kőfaragó Fesztivál ötletgazdája; Adolf Mozer, az elmúlt évi salzburgi találkozó főrendezője és Norbert Stoffel, a jövő évi, saverne-i fesztivál főszervezője.
Csanádi Gabriella elmondta: a zsűri tagjai a legjobb alkotások kiválasztásakor egyrészt a kidolgozás minőségét bírálták, másrészt hogy teljesítette-e a versenyző a kiírásban szereplő feltételeket, egyebek mellett, hogy témába illő munkát készített-e. A fesztivál idei témái a szecesszió és a puszta voltak.
Mesterkategóriában az első helyezett, az angol Mark McDonnell egy nagyon szépen kidolgozott, csavart szarvú rackajuhot faragott. A puszta ihlette a szintén angol származású Alex Wenhamet is, munkáját, egy lófejet a zsűri második helyezéssel jutalmazta. Guth Bence a kezdetektől rendszeres résztvevője a fesztiváloknak, az eddigi három első és egy harmadik helyezése után a kőfaragó-kőszobrászként dolgozó szakember mesterkategóriában ismét a harmadik legjobbnak járó díjat vehette át. Kiemelte: alkotásában a szecessziót és a pusztát, a verseny két témáját ötvözte, hiszen a szecesszió jegyeit magán viselő női fejet faragott kos szarvakkal. Látva a pályatársak és a fiatalok munkáit, úgy érezte, erős mezőny alakult ki a kiskunfélegyházi találkozón. A tanulók között a frissen végzett francia Leo Vigier szinte tökéletes kidolgozású sólymot ábrázoló munkáját díjazta első helyezéssel a zsűri. Az osztrák színekben versenyző, de magyar származású Dominika Nemeth egy vizslafejet faragott, amit a zsűri második díjjal jutalmazott. A harmadik helyen végző német Natasha Otterbach a kiskunfélegyházi szecessziós stílusban épült városháza egy részletét dolgozta ki.
A közönségdíjat a keramikus Kis Virág nyerte. A korábban kővel még nem dolgozó tanár egy gránátalmát készített romhányi homokkőből.
Az Európai Kőfaragó Fesztivált jövőre a franciaországi Saverne-ben rendezik meg, ahol szintén 16 óra áll majd rendelkezésére a nevezőknek, hogy kizárólag kézi szerszámokat használva kifaragják alkotásaikat.
hírek innen, onnan
Horror jelenetek: kettős törés és sárban ragadt mentő sokkolta a szurkolókat – videó
Ilyen jelenteket sem gyakran látni.
Súlyos járvány tombolt Svájcban; meg fog lepődni, hogyan állították meg
Valóságos laboratóriummá vált az ország.
Távozik a Magyar Honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok
Közös megegyezéssel távozik a Magyar Honvédség kötelékéből Porkoláb Imre dandártábornok, a miniszterelnök nemzetbiztonsági...
Trump már Olaszországot és Spanyolországot is amerikai katonák kivonásával fenyegeti
Amiért bírálták az iráni hadműveletet.
Illegális ajakfeltöltés miatt ítéltek el egy kozmetikust
Szakorvosi végzettséghez kötött invazív orvos-esztétikai beavatkozást.
Támadás érte a DK informatikai és adminisztratív rendszerét
A múlt héten három nap alatt mintegy 750 ember adatait próbálták így bejuttatni a párt adatbázisába.
Repülés előtti skincare – 8 must-have a hidratált bőrért
A repülő kabinja az egyik legkegyetlenebb környezet a bőr számára. Az alacsony páratartalom miatt fontos, hogy megfelelő termékeket...
A féreghajtó, ami megöli a legelőt: egy láthatatlan láncreakció nyomában
Egyetlen tabletta vagy injekció nemcsak a parazitákat pusztítja el, hanem a trágyalebontó bogarakat is, aminek a gazda issza meg a levét.
Bíróság előtt tett vallomást Németh Szilárd
Tanúként hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék Németh Szilárdot abban az 534 millió forintos kártérítési perben, amelyet a Csepeli...
A hónap második felében indul az igazi strandszezon
Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a...
Kommentben szúrt oda a nepotizmus miatt aggódó Toroczkai Lászlónak Magyar Péter
A leendő kormányfő nem először élcelődik a Mi Hazánkon.
Az életükért futottak: terrortámadás történt Londonban - Videó
Az esetről videófelvétel is készült.
Sport
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Bulvár
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik
Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.
Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


