Ezt olvasta már?


Áradás: készülnek, de egyelőre nem aggódnak a Tisza partján

Az idei második árhullám vonul le a napokban a Tiszán. A folyó közelében élők remélik, a harmadikat, amit a legmagasabbra jósolnak, megússzuk.

– Reméljük, megáll az áradás a hét elején. De mint tudjuk, a remény hal meg utoljára – kezdte Bálint Péter, a Vígmatróz kikötő és söröző tulajdonosa. A fiatalember édesapja, János segítségével a pallóval megemelt bejárót tovább kellett, hogy magasítsa, a deszkák mellett egy kerékpártartóval oldották meg a feladatot.

A Tisza hazai szakaszán Vásárosnaményig apad, lejjebb árad. A duzzasztásmentes szakaszokon Tiszabecsnél alacsony, Tivadar és Dombrád között közepes, lejjebb magas vízállású. A Záhonytól kezdődő szakaszon a vízjárást az erőművek üzemrendje jelentősen befolyásolhatja.

Szombat hajnalban a második árhullám érkezése miatt ismét lezárták a Huszár Mátyás rakpartot. Múlt csütörtök reggel Szegednél a Tisza vízállása 528 centiméter volt, hétfőn 14 órakor már 569 centiméternél állt a víz. A rakpart 560 centiméter magasan van, ezt április 7-én, szombat reggel lépte át egy centiméterrel a víz.

Jelenleg a rakpartról a vízirendőrség felé vezető részt nyaldossa a víz, hatalmas mennyiségű szemetet sodorva. A feljáró alatt a hajléktalanok lakhelyét is ellepte a víz, amely a szemét mellett ürülékkel keveredett.

– Nekem létkérdés a folyó vízszintje – mondta Muszka Zsuzsa, aki Suzukijával és kutyájával a Sárgán, a part közvetlen közelében lévő nyaralóját jött ellenőrizni hétfő délelőtt. – A Kárpátokban rekedt hókészlet 90 százaléka elolvadt, de ilyenkor figyelni kell a Duna áradását is, ami visszaduzzaszthatja a Tiszát, és a csapadék is befolyásolja a vízállást. Visszaköltözésről még szó sincs, csak szellőztetni jöttem – magyarázta az asszony, akinek 25 éve van üdülője a Sárgán.

– A negyedszázad alatt pontosan 12 árvizet éltem át, a 2000-es és a 2006-os volt a legkeményebb – mesélte Zsuzsa, akinek kertjében már fához kötve pihen a csónak, ha mégis jönne egy nagyobb víz, ne ússzon el.

– Egyelőre nem tudja senki, jön-e biztosan a következő árhullám. Ennél följebb már nem tudnék jönni – mutatta a házához vezető mólót a Horthy csónakház tulajdonosa, Ótott Ferenc, aki az úszómű közelében, a Tiszán ringó épületben lakik. Ótott a parton heverő ladikról sepregette a faleveleket. – Ha még följebb nyom minket a víz, majd ezzel gondolázok a parttól a házamig – mutatta nevetve.

Egyelőre nem aggódnak az Öreg Kőrössy Halászcsárdában sem. Hétfő délben telt házas volt a kerthelyiség, kiváló kilátás nyílt a félelmetesen sebes sodrású folyóra.

– Ha 580 centiméter körül tetőzik, elméletileg nagy gáz nem lesz, az a kérdés, milyen intenzitással apad. Mert ha erre a magas vízszintre rájön még egy árhullám, akkor uszoda lesz

– fogalmazott ifj. Kiss Tibor, a csárda tulajdonosa. – Mi 620 centinél kezdünk pakolni – tette hozzá.

Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint szerdáig emelkedik a Tisza vízszintje, akkor éri el az 579 centimétert, de apadni ezután sem kezd azonnal, a szakértők szerint hosszan tetőzik, hetekig maradhat a magas vízszint.

A Vígmatróz kikötő és söröző tulajdonosa, Bálint Péter és édesapja, János egy biciklitartóval és deszkákkal magasította meg a pallót, hogy be tudjanak járni a vendégek az úszóházra.

Muszka Zsuzsa 25 éve üdülőtulajdonos a Sárgán. Alaposan felkészült az árra, csónakját már kikötötte a fához.

Ifj. Kiss Tibor, az Öreg Kőrössy Halászcsárda tulajdonosa még nem aggódik. 620 centiméteres vízállásnál kezdenek el pakolni.

forrás: delmagyar.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Lábápolás nyáron: pedikűröstől hoztunk profi tippeket

Nyáron, a szandálszezonban kiemelten fontos, hogy a lábaink ápoltak legyenek. Pedikűrös mondja el a profi tippeket a babatalpak érdekében.

Öt forgatókönyvből ötször elverték a NATO-t – így válik hadiipari exportőrré a háborúban edződő Ukrajna

Az oroszok ellen védekező Ukrajna olyan háborús tapasztalatokra tett szert az évek során, hogy azokat a NATO, illetve a nyugati hadiipar is...

„Hergelni és Facebookozni könnyű, de a munkahelyeket megőrizni és esetleg újakat teremteni sokkal nehezebb” - Németh Balázs szerint a Tisza-kormány elüldözi a kínai beruházásokat

A fideszes képviselő a közösségi oldalán sorolta fel, szerinte miben rombol az új kormány a gazdaságpolitika terén. A politikus konkrét...

Megszólalt a TV2: ezért nem látható még Jáksó László új műsora

A nagy várakozással beharangozott Jáksó László műsor, A szemfényvesztő továbbra sem került képernyőre, a nézők pedig egyre...

Váratlan bejelentés: napokon belül bezár az Okaïdi három magyarországi boltja

Várhatóan június 17-ig lesznek nyitva az Okaïdi francia gyermekruhamárka magyarországi üzletei a budapesti Mamut és Árkád...

Hadházy Ákos két „állatorvosi” megjegyzést fűzött a szombati Fidesz-kongresszushoz

A választás után újra állatorvosként dolgozó egykori politikus Orbán Viktort is értékelte bejegyzésében.

Nem kis meglepetésre Ausztrália két góllal legyőzte Törökországot

Hiába próbálkoztak a törökök közel harmincszor, nem tudtak kifogni az ausztrál védelmen és bravúrosan védő Patrick Beach kapuson.

Orosz árnyékflottát fogtak el a britek a La Manche csatornánál

Oroszország így próbálja kijátszani az olajszankciókat.

Telex: Feldarabolják a TEK-et

A lap forrásai szerint ha meg is marad a hivatal, nem így fogják hívni.

Azonnali átalakításokról döntött a kormány

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Az Integritás Hatóság elnöke szerint 1230 milliárd forint tűnhetett el Orbán Viktor haverjai zsebében

Biró Ferenc kommunikációs cégeket említett, köztük a Balásyhoz tartozó Lounge-csoportot is.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

0