Ezt olvasta már?


Aranyérmet nyert a pezsgők világbajnokságán a Kreinbacher Birtok magnum pezsgője

ranyérmet nyert az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője, de a somlói borászat két ezüstöt is elhozott.

A CSWWC nemcsak a legnagyobb, de egyben a legszigorúbb nemzetközi verseny, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek. A zsűritagok az alapító Tom Stevensonnal az élen mind elismert specialisták, kimagasló kóstolási tapasztalattal. A két héten át tartó vakkóstoló során céljuk, hogy a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki, és mindhárom zsűritag egyetértése szükséges az éremhez - emlékeztet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a Kreinbacher Birtok.

Mint közölték, idén Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Simon Stockton champagne-nagykövet vett részt az október 26-tól két teljes héten át tartó vakteszten. Márkus György champagne specialista, aki korábban tartalék bíraként és tavaly zsűritagként pontozott, idén az utazási korlátozások miatt nem tudott közreműködni.

A hetedik éve megrendezett CSWWC-re 2020-ban rekordszámú, 1073 nevezés érkezett be a világ mintegy 30 országából. A háromfős zsűri a verseny biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében egy angliai birtokra vonult el, ahol többszörös tesztelés után kezdték meg a munkát. Régiónként és stílusonként kóstolták végig a több mint ezer beküldött tételt.

Ebben az évben 19 ország került fel az éremtáblázatra - a kelet- és közép-európai régióból csak Magyarország és Bulgária nyert aranyat -, összesen 128 arany és 237 ezüst született. A zsűri ezek közül választja ki az országonként és kategóriánként legjobbnak ítélt pezsgőket: a nagydíjakat, világbajnoki trófeákat és az abszolút világelsőt december 7. és 11. között, ezúttal online hirdetik majd ki.

A magyar mezőnyből aranyéremmel jutalmazott Kreinbacher Brut Classic 2016 Magnum tradicionális módon készül furmint és chardonnay szőlőkből, palackos erjesztéssel és érleléssel. Különlegessége, hogy 1,5 literes, a pezsgő fejlődése szempontjából legoptimálisabb méretű palackban, három évig érlelték.

A Kreinbacher két további pezsgője lett ezüstérmes: a Prestige Brut és a Prestige Brut 2016 Magnum, amely a birtok legkiválóbb tételének évjáratos, hosszabban érlelt változata.

A partiumi Carassia - Kárászteleki Pezsgőpincészet szintén sikerrel, két ezüstéremmel zárta a versenyt Blanc de Blancs és Classic Brut pezsgőjével.

A CSWWC 2020 nemzetközi mezőnyében Franciaország és Olaszország egyaránt 47 aranyérmet szerzett. A tradicionális pezsgők szülőhelye, a franciaországi Champagne mellett az olasz Trento és Franciacorta régiók pezsgői is szépen szerepeltek.

A champagne-ok között ismét tarolt a Louis Roederer, ők érdemelték ki az Év Pezsgőkészítője címet. A presztízs cuvée-k között a Cristal hat arannyal tűnt ki a mezőnyből.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

Nagy nyári horoszkóp a Bikának: nagy pénzzel járó változás toppan be az életébe, de a szerelem sem kerüli el

Berobbant a nyár, máris itt a strandszerzon! Ha viszont te is az asztrológia szerelmese vagy, akkor ide elolvasnod a nagy nyári horoszkópot!...

Gondoltad volna? Ezért kapsz Olaszországban mindig szódát a kávé mellé

Nem arról van szó, amit sokan elsőre gondolnánk

Oszlásnak indult holttestre bukkantak az iráni válogatott foci vb-bázisa mellett

A mexikói Tijuanában egy autó csomagtartójában találtak egy holttestet, közvetlenül az iráni válogatott edzőközpontja mellett. A...

Jurij Gagarin csak a kezdet, avagy igazán kár, hogy Madách Imre nem érte meg az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajló űrversenyt

A Star City sorozat eljátszik a gondolattal, miként alakul a XX. század, ha a Szovjetunió küld először embert a Holdra. A tudományos diadal...

A svájciak arról szavaznak a hétvégén, hogy maximálják-e 10 millió főben az ország népességét

A javaslat ismét felszínre hozta a bevándorlással kapcsolatos megosztottságot.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0