Ezt olvasta már?


Átadták a hódmezővásárhelyi kórháznak sérelemdíjukat a pernyertes hivatalvezetők

Átadta a hódmezővásárhelyi kórháznak a jó hírneve megsértése miatt számára megítélt 400-400 ezer forintos sérelemdíjat a Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott és a szegedi járási hivatal vezetője - közölte a megyei kormányhivatal kedden az MTI-vel.

Azt írták: a bíróság által jogerősen megállapított sérelemdíjat - amelyet Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesternek kellett megfizetnie az állami tisztviselők jó hírnevének megsértése miatt - Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla, a járási hivatal vezetője közösen adta át a kórháznak. A közleményben idézték Juhász Tündét, aki kiemelte: a bíróság több fóruma, összesen négy bíró mondta ki ítéletben, hogy ma Magyarországon senkit nem lehet indokolatlanul tömeggyilkosnak nevezni. Aki a legcsekélyebb mértékben is vallja a jogállami normákat, annak ezt a döntést el kell fogadnia - jelentette ki.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint a jogerős bírósági ítéletben azt állapították meg, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester megsértette Juhász Tünde és Holubán Csilla jó hírnevét, amikor azt állította: az olasz szemét behozatali ügyével kapcsolatban a legfőbb ügyész emel vádat ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságért. Juhász Tünde szerint minden előzmény és valóságalap nélkül támadta meg őket a polgármester, pusztán politikai haszonszerzés miatt. Örömét fejezte ki, hogy sikerült elérniük azt, ha nem is közvetlenül, de közvetetten a polgármester végre támogassa a "saját kórházát". A pénz felhasználást a hivatalvezetők a kórház szakembereire bízták.

Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója közölte: a 800 ezer forintos támogatást a kórház alapítványán keresztül a betegellátás javítására és fejlesztésére fordítják.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Komoly fordulat a piacokon: világszerte nyomás alá kerültek a kötvények és a részvények is

Az iráni háború okozta globális energiaválság nyomán pénteken meredeken emelkedtek az amerikai és európai államkötvényhozamok. A...

Egyszerű trükk, hogy a krumpli ne fusson ki főzés közben

Sokaknak ismerős a helyzet: felteszed főni a krumplit, majd pár perc múlva a víz habzani kezd és kifut a fazékból, a tűzhely pedig csupa...

NB I: Hétmeccses nyeretlenségi szériát szakított meg a Paks - videó

Majdnem napra pontosan két hónap után ismét nyert a Paks, amely győzelmével nyitotta a Fizz Liga 27. fordulójának péntek esti mérkőzését.

Orbán Viktor Szentendrén: Ukrajna, Ukrajna, háború, háború

A kormányfő szerint ilyen időkben tiszta fejre, hidegvérre és biztos kézre van szükség, amellyel mind csak a Fidesz és a KDNP rendelkezik.

Kettészakadt a magyar kultúra, és nem múlnak el a harci sérülések

Zoltán Gábor író több mint száz éve velünk élő csatáról, sértett egókról, megszépített rémtettekről is beszélt a Magyar...

5 apró jel, ami ránézésre megmutatja, ha valaki erősen introvertált

Bizonyos szokások jellemzőek lehetnek az erősen introvertált emberekre.

Körbeadták az ecigit a buliban, másnap kitört az agyhártyagyulladás-járvány Angliában

Egy tinilánnyal 12 óra alatt végzett a rettegett kór. A fitt, egészséges lány hajnalban hányni kezdett, és teljesen elsápadt, családja...

Újabb érv az oltás mellett, drámaian csökkent a halálozás

Egy friss kutatás szerint a herpesz elleni oltás akár 46 százalékkal mérsékelheti a súlyos szívproblémák esélyét.

Szijjártó Péter nem mond rosszat Gulyás Gergelyről, és nem fél az orosz beavatkozástól

A tárcavezető hangsúlyozta azt is, nem küldenek magyar katonákat Iránba, az sci-fi.

A debreceni polgármester szerint nagyon sok kívánnivalót hagynak maguk után a helyi akkumulátoripari gyárak

Az önkormányzat közölte, hogy az eddigi tapasztalatok alapján nem tart időszerűnek további fejlesztéseket.

Az olaj- és gázlétesítmények elleni támadások még az iráni háborúban is új szintet jelentenek

Izrael a legfontosabb iráni földgázmezőt bombázta, Irán válaszcsapásai az Öböl-országok energiainfrastruktúráját célozták. Trump...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

0