Átadták az Év Homlokzata 2018 díjakat
Az Év Homlokzata pályázat díjátadó gáláján, Budapesten a Várkert Bazár impozáns épületében november 8-án kihirdették az Év Homlokzata 2018 pályázat eredményét.
Immár kilencedik alkalommal írta ki építészek és kivitelezők számára az alapító és fő támogató Baumit, öt kategóriában (családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás és műemlék) a pályázatot. A pályázatra 286 érvényes nevezés érkezett: családi ház kategóriában 77, társasházban 65, középületben 32, energetikai felújításban 77 és műemlék kategóriában 35.
A pályázat célja, hogy bemutassa és értékelje az elmúlt években készült épületeket és felújításokat és díjazza a kiemelkedői építészi és kivitelezői teljesítményt. A kategória nyerteseit egyenként 1-1 millió forinttal jutalmazták. (Az összeg a pályázatot benyújtó építészt és/vagy kivitelezőt illette meg.)
Illy Gábornak, a Baumit ügyvezetőjének véleménye szerint az Év Homlokzata pályázat abban különbözik a többi építészeti pályázattól, hogy méltó módon díjazza a kiemelkedő minőséget az építész-tervező és a kivitelező munkájában egyaránt. Ezzel igazságos és szükséges egyensúlyba kerül a művészi-mérnöki teljesítmény a technológiai és a kézműves tudással, minőséggel, hiszen egyikük sem tud érvényesülni a másik nélkül.
A zsűri munkája
A beérkezett épületeket a kiírótól független, szakmai zsűri értékelte és közülük választotta ki kategóriánként azt a pályázót, aki az egymillió, illetve közös nevezés esetén az 500-500 ezer forintos díjat elnyerte. A zsűri tagjai voltak: Jánosi János Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; dr. Tari Gábor egyetemi docens (BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamika Szakmérnöki Műhely), Vadász Bence Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész és Vidor Győző, a Xella közép-európai igazgatója. A zsűri tagjai először online szavazással választottak ki 5-5 épületet kategóriánként, ami a döntőbe került, majd az ide bejutott 74 pályázat közül személyes válogatáson döntöttek a díjazottakról és a különdíjasokról. A nagyszámú nevezés és az épületek sokfélesége miatt a zsűrinek lehetősége volt különdíjakat is odaítélnie, így 15 pályázó vehetett át elismerő oklevelet.
Az Év Homlokzata 2018 pályázat kategória díjazottjai
Családi ház kategória
Épület helye: Dömös
Pályázó: Dankó Kristóf építész és DKD Kft., Dankó Dénes kivitelező
Társasház kategória
Épület helye: Szeged, Árboc utca
Pályázó: Plusz Építő Kft. a díjra jogosult kivitelező
Építész: Török Csongor
Középület kategória
Épület: Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark Park Gyógynövényház épület
Pályázó: Bezso Bau Kft., a díjra jogosult pályázó, aki a homlokzati vakolat-rendszert kivitelezte
Építész: Tér és Forma Építész Iroda: Sipos György vezető építész és Zákányi Ildikó építész
Generálkivitelező: HungaroSun Kft.
Energetikai felújítás kategória
Épület: Zalaegerszegi Cseperedő Bölcsőde és Petőfi utcai Tagóvoda
Pályázó: Szabau Invest Kft., a díjra jogosult, a homlokzat felújítást végző kivitelező
Építész: Zala Art Építésziroda Kft., Czigány Kató
Műemlék kategória
Épület: Budajenő Műemlék Magtár
Pályázó: Csóka Balázs, a díjra jogosult építész
Kivitelező: Maros 35 Bt.
Közönségszavazás
A pályázat keretében, a családi házak körében online közönségszavazást is meghirdettek, melynek nyertese Év Homlokzata plakettet vehetett át a díjátadón.
Épület helye: Budapest XVII.
Pályázó: Casa Nostra Bau Kft.
Építész: Cseh Eszter
Baumit ügyvezetői különdíj
A pályázat alapítójának ügyvezetője, Illy Gábor 500-500 ezer forinttal járó Baumit ügyvezetői különdíjat adott át két épület pályázójának:
1. Épület: Boldogfalvi Farkas család kápolnája és temetkezési helye, Bagod
Pályázó: Végh és Tuboly Kft. a díjra jogosult kivitelező
2. Épület: Apor Vilmos Katolikus Főiskola Budapesti Campusa
Pályázó: Jahoda és Páricsy Építésziroda Kft., a díjra jogosult építész
Kivitelező: FerroÉp Zrt.
Zsűri különdíjak
Az Év Homlokzata 2018 pályázat zsűrije 15 épület pályázóját jelölt különdíjra, melyek megtekinthetők a www.evhomlokzata.hu oldalon a Pályázatok menüpontban.
hírek innen, onnan
A válságálló cégek lettek a befektetők új kedvencei
A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe.
Három év alatt harmadszor rongálták meg a dunavecsei Mária-szobrot
Harmadik alkalommal rongálták meg a dunavecsei településen található Mária-szobrot.
Az olaszok csak 35 fok felett kapcsolják be a klímát: ezt az egyszerű trükköt használják helyette
A nyár idén különösen kemény lehet.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Hét autós dolog, ami örökre eltűnhet: Önnek is hiányozni fognak?
Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hagyományos slusszkulcs, a kézifékkar vagy akár a sebességváltó kar...
Last minute Balaton - hajmeresztő manőver az autópályán
Az utolsó pillanatban gondolta meg magát a sofőr.
Óriási hazugságot terjesztenek Donald Trumpról, méghozzá a füle kapcsán
Hamisnak bizonyult az a közösségi médiában terjedő képernyőkép, amely szerint Donald Trump amerikai elnök azért szakította félbe...
Megszületett a döntés: eddig maradhat a védett üzemanyagár
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...
Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az Itaka elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról
Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az Itaka antalyai járata új fejezetet nyithat a...
Ha képesek csökkenteni a kiskorúakat online érő ártalmakat, akár meg is úszhatják a tiltást a kanadai közösségimédia-vállalatok
Ezúttal Kanadában nyújtottak be törvényjavaslatot, ami megtiltaná a 16 éven aluliak számára a közösségi média használatát. A...
A nyilvánosságra hozott információk szerint Észak-Korea nukleáris programjáról nem esett szó a kínai–észak-koreai találkozón
A kínai fél tájékoztatása szerint a megbeszéléseken szó esett egyebek mellett a kereskedelmi, mezőgazdasági és közlekedési...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


