Ezt olvasta már?


Átadták az egészségtudományi képzések új fellegvárát a Szegedi Tudományegyetemen

Banga Ilonáról, fia és dédunokája jelenlétében nevezték el a Szegedi Tudományegyetem új, egészségtudományi képzési központját, amelyet 2023. november 21-én, névadó és projektzáró ünnepség keretében, hivatalosan is átadtak.

A teljesen felújított épületben az egészségtudományi szakterületen tanuló hallgatók mellett oktatóik ismerkedhetnek a legújabb eljárásokkal, technológiákkal és a régióban is egyedülálló képzésekben, kutatásokban vehetnek részt. Az esemény részeként átadták az SZTE Innovációs Díjakat a győzteseknek.

A Szegedi Tudományegyetem történetének egyik legjelentősebb projektjét zárták le ünnepélyesen és nevezték el méltó módon a megújult képzési központot november 21-én. A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ területén található egykori sebészeti klinika épületét teljesen felújították és modernizálták. Az új funkcióval, a Szőkefalvi-Nagy Béla utca 6. szám alatt működő centrum, a Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ kialakítása, regionális és összegyetemi szinten is fontos. Az egyetem mindhárom alapfeladatára jelentős hatással lesz, ebben az egységben futnak össze azok az innovatív szálak, amelyeket az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban indítanak az SZTE kutatói, orvosai.

A Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb orvosai, kutatói, oktatói, akik egészségügyi területen világszínvonalat képviselnek, ebben az épületben biztosan meg fognak fordulni munkájuk során és talán éppen itt jutnak olyan felfedezésre, amely gyökeres változást hozhat a gyógyászatban vagy akár Nobel-díjat érhet.

 

Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora a vadonatúj Egészségtudományi Képzési Központ épülete előtt köszöntötte a projektzáró és névadó ünnepség résztvevőit, köztük Banga Ilona fiát, Prof. Dr. Baló-Banga József Mátyást és a kutatónő dédunokáját, Németh Emesét, aki orvostanhallgató.

– Nagyon fontos dolog ez az esemény egyetemünk és az egész hazai orvosképzés szempontjából. Két ikonikus dolog fonódik most össze hivatalosan is: egy kiváló kutatónő és egy kiváló épület. Az új képzési fellegvár méltó módon tiszteleg Banga Ilona és munkássága előtt. A korábbi sebészeti klinikán Magyarországon egyedülálló, úttörő beavatkozásokat végeztek, sok esetben először hazánkban, mint például az élődonoros veseátültetés. Ez az épület egy eszköz, amit a Szent-Györgyi Albert és Banga Ilona által megalapozott iskola követői használhatnak kutatásaik során, amelyek közül több, jelenlegi kutatás is Nobel-díjat érhet majd – mondta el a rektor.

A szalagátvágás és a koszorúzás után már az épületben folytatódott a rendezvény, egy Banga Ilonáról, Szent-Györgyi Albert egyik legközelebbi kutatótársáról szóló kisfilm megtekintéséve

Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja köszöntőjében elmondta, hogy 2016 decemberében indult a most lezárult felújítási projekt. Az akkor 4,5 milliárdos keretösszegből még egy másik épület felújítását is tervezték. Az évek során többször is újra kellett gondolni a megvalósítást, amely végül körülbelül 9 milliárd forintból valósult meg.

– A Szegedi Tudományegyetem egyik legnagyobb volumenű beruházása zárult most le. Öröm számunkra, hogy létrejött az egészségtudományokhoz kapcsolódó, önálló képzési tömb, amely nagyon hiányzott a Szegedi Tudományegyetemről. Az épület ötvözi a hagyományokat, grandiózus és modern egyszerre. Ebben az épületben, valóban itt járt és alkotott Szent-Györgyi Albert és Banga Ilona, most pedig 21. századi technológiával, modern szemináriumi termekkel, skill laborokkal, cadaver műtővel, állatházzal várja a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit, oktatóit, kutatóit – mondta el a kancellár.

Prof. Dr. Lázár György, az SZTE SZAOK dékánja, az épülethez fűződő, több évtizedes személyes kapcsolatára is kitért beszédében. Elmondta, hogy bejárva a felújítás után úgy érezte, megmaradtak a központ fő feladatai, az oktatás, a gyógyítás és a kutatás, de új köntösben. A főbejárat felett található jelmondattal zárta beszédét, amely Banga Ilona ars poetica-ja és a jelenlegi nemzedékek vezérfonala is lehet. „Fortiter in re, suaviter in modo”, vagyis „Legyünk határozottak céljainkban, de óvatosak, körültekintők a megvalósításban.”


Prof. Dr. Baló-Banga József Mátyás, Banga Ilona fia, maga is az orvosi pályát választotta. Előadásában kitért édesanyjával való kapcsolatára, valamint a kutatóprofesszor asszony pályájának fordulópontjaira, nehézségeire is. Banga Ilona hagyatékából néhány egészen különleges tárgyat adományozott a névadó kapcsán a Szegedi Tudományegyetemnek. Az adományban többek között Szent-Györgyi Albert és első asszisztense, egyik legkiválóbb tanítványa, Banga Ilona közti, kézzel írott levelek is szerepelnek.

Az esemény kapcsán első alkalommal osztották ki a Banga Ilona Emlékérmeket. Banga Ilona fia, az SZTE rektora, kancellárja, Dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora, valamint a megújult egyetemi egység épületigazgatója, Prof. Dr. Boros Mihály tanszékvezető vehették át az SZTE SZAOK dékánjától az elismeréseket.


Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese az esemény keretében adta át az SZTE Innovációs Díjakat a győzteseknek.

Díjazottak

Leginnovatívabb kutatómunka PHD területen: Jójárt Boldizsár: A plazminogén aktívátor inhibítor 1, mint potenciális biomarker a gyulladásos bélbetegségek diagnosztizálásában

Leginnovatívabb kutatómunka a műszaki tudományok területén: Dr. Kozma Gábor: Hajózási és búvártechnológiában alkalmazható elektrokémiai cella fejlesztése.

Leginnovatívabb kutatómunka TDK területen: Torma Bianka: Nemesfém-alapú optikai szenzor szelektivitásának hangolása.

Leginnovatívabb kutatómunka a természettudományok és élettudományok területén: Szabados-Mészáros Rebeka, Szabados Márton: Biodízel adalékanyag előállítás: Furfruil éterek hatékony áramlásos kémiai szintézise agyagásvány katalizátorokkal.

Az érdeklődőknek az ünnepség után Prof. Dr. Boros Mihály tanszékvezető mutatta be az új létesítményt.

A csatolt fotókat készítette: Kovács-Jerney Ádám.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Már csak egyetlen vadon élő példány maradt ebből a fafajból, a kihalás szélén áll

Csupán néhány kötél óvja a biztos pusztulástól az utolsó példányt.

Gáspár Laci felesége pink latexben hódít: még mindig egy bombázó

Gáspár Laci felesége, Niki, egy feltűnő pink latex miniruhában állt kamera elé, és a végeredmény mindenkit lenyűgözött.

Videón Leclerc ijesztő barcelonai bukása: akkora volt a becsapódás, hogy az orvosi stábot is riasztani kellett

Charles Leclerc ijesztő balesete miatt piros zászlóval kellett megszakítani a Katalán Nagydíj időmérő edzésének döntő szakaszát.

Miért alszanak rosszabbul az idősek? A szakértők szerint három fontos változás áll a háttérben

A rossz alvást nem szabad egyszerűen elfogadni az öregedés velejárójaként.

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A...

Sok mindenről beszéltek a Fidesz kongresszusán, de egy témát kínosan kerültek

A megújulás és a fiatalítás volt a két központi téma, de ismét az egyedüliként induló Orbán Viktort választották a párt...

A vihar sem süllyeszthette el a Balaton kamaszcsapatát, a René Raffica uralta a szombatot a Mihálkovics Kupán

A Fifty-Fifty magabiztos teljesítménnyel bizonyult a legjobbnak a Speed Race-en.

Gulyás Gergely szerint a vitnyédi migránstáborral az EU-t akarták átverni, Magyar Péter szerint a Fidesz inkább csak távozzon a magyar közéletből

Amíg a Fidesz-kongresszuson elhangzott beszédek nem szították fel túlságosan a kedélyeket, a vitnyédi migránstáborról napvilágot...

Először fotózták le a világ legritkább rókáját – A legcukibb dolog, amit ma látni fogsz

Húsz évig szinte semmi biztosat nem tudtak róla. Most a cozumeli törperóka újra felbukkant – és fotó is készült róla.

Deutsch Tamás: a Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője is beszédet mondott a párt tisztújító kongresszusán, ahol leselejtezte a Tisza „pártelitjét”.

Megtelt a Vörösmarty tér olvasókkal: Kudlik Júlia, Für Anikó és Verebes István is dedikált az Ünnepi Könyvhéten – fotók

Tömegek látogattak ki szombaton a 97. Ünnepi Könyvhét helyszíneire, ami nem is csoda, hiszen számos népszerű író, köztük ismert...

Új kutatás jelent meg az egyik legfontosabb alapélelmiszerről

A globális rizstermelés az 1960-as és a 2010-es évek között csaknem a kétszeresére nőtt. Az Illinois-i Egyetem új kutatása szerint ebben...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Készen áll a vb-bevetésre a spanyolok csodagyereke, végleg elállt a Barcelona Rashford megszerzésétől - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0