Ezt olvasta már?

A napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek

A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik 10 százalékos béremelés 2020 óta - tudatta a Belügyminisztériu...

0

Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint

Az elmúlt években megváltoztak az utazási szokások, amit mutat az is, hogy egyre többen választják a két-három napos, rövid külföldi vagy belföldi utakat, illetve a jó ár-érték arányú kikapcsolódást.


hirdetés

A Bónusz Brigád és a GKID közös elemzése szerint az emberek előnyben részesítik, ha az ajánlat rugalmasan alakítható, és ha a program lemondása nem jár jelentős pluszköltséggel, ezen túlmenően fontos a megfelelő ár-érték arány, így a felhasználók 84 százaléka továbbra is az akciókat kínáló oldalakon keresi a szolgáltatásokat, mert úgy gondolják, hogy itt találkozhatnak a legkedvezőbb árakkal.

 

A mintegy félmillió felhasználóval rendelkező, az interneten főként élményszolgáltatásokat kínáló, piacvezető Bónusz Brigád közleménye szerint jellemzően azok az utazások népszerűek, amelyek rövidek, gyors feltöltődést és programokkal teli napokat kínálnak: belföldön a legnépszerűbbek a jakuzzis vagy sörfőzdelátogatással egybekötött hosszú hétvégék, a két-három napos pihenések. Az idei év legkeresettebb belföldi útja egy inárcsi pihenés volt, míg második helyen a Balaton-felvidéken található Kapolcs meglátogatása végzett. Kedvelt úti cél volt Bük, Szilvásvárad és Gyula is.

A külföldi utak közül az elmúlt egy évben a legnépszerűbb egy egyéjszakás pihenés volt a Plitvicei-tavaknál. A második helyen egy arab-félszigeti nyolcnapos nyaralás végzett, majd a kétéjszakás, a szomszédos országokba szóló utazások következtek, egy wellnessezés és egy autómúzeum-látogatás.

Az utazások mellett népszerűek a néhány órás belföldi feltöltődések is. A legkedveltebb élmények mindegyike vízhez kötődik, a legnépszerűbb például egy dunai, vacsorával egybekötött városnéző hajózás volt, majd egy balatoni vitorlázás és egy Tisza-tavi repülés volt a legkeresettebb 2022-ben.

Az elemzés szerint a pénzügyi tudatosság is terjedőben van: a társaság idei abszolút legnépszerűbb bónusza az ajándékkártya, ami azt mutatja, hogy az emberek már nem akarnak felesleges, nem vágyott dolgokat adni a másiknak.

Az online kuponos-bónuszos kereskedelmi szolgáltatási modellt a kétezres évek eleji gazdasági válság hívta életre, népszerűsége azóta is töretlen. A korábbi statisztikai adatok szerint Magyarországon az online vásárlók átlagéletkora 44 év, azonban folyamatosan növekszik, ezért az 55 év felettiek által generált forgalom is egyre nagyobb potenciált jelent az online kereskedelem számára. A GKID adatai szerint azok száma, akik aktívan interneteznek és online vásárolnak is, 3,7 millió: ők évente átlagosan 19-20 alkalommal vesznek terméket és szolgáltatást az interneten. A Bónusz Brigád felületein mintegy 500 ezer regisztrált felhasználó van, és a tavalyi adatok szerint közülük decemberben napi 10 ezer, más hónapokban napi 4-7 ezer az aktív vásárlók száma, akik főként ajándékokat és élményszolgálatásokat vesznek.







0
0

hírek innen, onnan

A napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek

A kormány célja, hogy 2025-re a tanárok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát.

A britek szavaztak: nem akarják Harry herceget és Meghant látni III. Károly koronázásán

A britek 92 százaléka nem akarja, hogy III. Károly királlyá koronázásakor Harryt és Meghant a Buckingham-palota erkélyén lássák.

Amundi: a türelmes befektetők már nyugodtan építhetnek részvényportfóliót

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Nem volt repülőjegye a csecsemőjüknek, amit a pár ezután tett, sokkolta a reptér személyzetét - Videó

Mi járhatott ennek a párnak a fejében? Belgiumba akartak repülni, amikor a tel-avivi reptér személyzete kiszúrta, a babának nincs jegye....

Az Orbán-kormány razziát tartott az árstopos élelmiszerek miatt a boltokban

Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől – mondta pénteki...

Nézze meg, milyen csúnyán elakadtak az önkényesen elvitt terepjáróval

A bejelentést követően a rendőrök mezőőri segítséggel január 30-án délelőtt Gyöngyöshalász külterületén a sárban elakadva...

Videóra vettek egy súlyos bűncselekményt a budapesti Árkádban

A X. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.

Ingyen repjegyekkel csábítja vissza a turistákat Hongkong

A koronavírus-járvány miatt drasztikusan visszaesett a Hongkongba utazók száma. A kormány ezen szeretne változtatni.

Árstop: a kormány és a kereskedők ezt nagyon másképp látják

A kormány trükköző boltokról és mesterséges hiánygerjesztésről beszél. Az érintettek viszont arról, az árstop piacot torzít, ezért...

Sport

Újabb hatalmas fordulat történt Hosszú Katinka életében

A szentendrei uszoda egyik alkalmazottja megdöbbentő információkat árult el az úszónőről.

Parádézott a kapusa, de nagy csatában kiesett a Fradi a Magyar Kupából

A kiélezett mérkőzés hajrájában a Tatabánya pontossága továbbjutást ért.

Így fogadta Dárdai Pál családja a Hertha sportigazgatójának kirúgását

Különösen pikáns részletre lett figyelmes egy berlini lap.

Gisele Bündchen úgy üzent Tom Bradynek, ahogy nagyon kevés exfeleség tenné

A hétszeres NFL-bajnok irányító szerdán jelentette be visszavonulását.

Hosszú Katinka elárulta, hogy folytatja-e karrierjét

A háromszoros olimpiai bajnok nagy álmáról, és a párizsi olimpiáról is beszélt.

Nekiment a csíkszeredai csapatnak a román jégkorongszövetség: „Romániában vagyunk, nem Magyarországon”

A román bajnokság szabotálásával vádolják a székelyföldi klubot.

Nem az a kérdés, felhívják-e Dárdait Berlinből, csak az, ki teszi meg

Ismét hullámvölgyben a Bayern, hullámsírban a Hertha Berlin.

Elképesztő fordulat a Manchester United nemi erőszakkal vádolt focistájának ügyében

Több mint egy éve nem lépett pályára a tehetséges támadó.

Távozik az ETO 235. NB I-es meccsel rendelkező játékosa

Az NB II nyolcadik helyén álló ETO FC Győr hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a klubtól a […] A Távozik az ETO 235. NB I-es meccsel rendelkező játékosa bejegyzés először n

Gyászol a Formula–1 világa, meghalt a Renault ikonikus pilótája

Jean-Pierre Jabouille nevéhez kötődik a Renault első futamgyőzelmének megszerzése.

Meghalt a pilóta, aki történelmet írt a Forma-1-ben

Újra gyászol a francia autósport, 80 éves korában meghalt Jean-Pierre Jabouille korábbi F1-es pilóta.

0

Bulvár

40-50 éve betiltott vegyszerekkel permetezett kukorica ömlik Magyarországra Záhonynál

Naponta akár hat vasúti szerelvényen érkezik az ukrán gabona Magyarországra. Ennek megtermesztésénél olyan vegyszereket használtak, amit az EU belső piacán tilos.

Így néz ki a kíméletlen sertésmogul, Moldován András álomszép felesége, aki semmiben sem hallgat a férjére

Moldován András felesége egy káprázatos, sikeres nő, aki egyáltalán nem akar megfelelni a férjének.

Most jött a hír: vissza nem térítendő támogatást kapnak a kisgyermekes családok

Jó hír a kisgyermekes családoknak: újabb ajándékpénz jön.

Amit Vilmos herceg tette Katalinnal arra nincs mentség

Hát, most biztosan nem lennénk Vilmos herceg helyében.

„A 18 éves unokahúgom állandóan bugyiban mászkál előttem” – panaszkodik egy férfi, és igaza van

Egy bizonyos életkor után meg kellene jelennie a szégyenlősségnek.

Újabb hatalmas fordulat történt Hosszú Katinka életében

A szentendrei uszoda egyik alkalmazottja megdöbbentő információkat árult el az úszónőről.

Ijesztő felfedezés: rettegett, halálos betegséghez vezethet a D-vitamin-hiány

Világszerte robbanásszerűen nő az esetek száma. Mi van a háttérben?

80 kilométeres szél, havazás - Már most kiadták a riasztást 4 megyére

Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzése szerint viharos szélre, esőre és hóra is számíthatunk a hét utolsó napján. Riasztást is kiadtak.

Hátborzongató üzenetet hagyott egy nő, miután 27 percig halott volt, és újraélesztették

A kórházban magához tért a klinikai halál állapotából az amerikai nő, és azonnal papírt kért, és ráírt valamit. Majd elmondta, mire emlékszik azokból a percekből.

blogmorzsák

5 kérdés a merevedési zavar okának kiderítéséhez

A merevedési zavar egy tünet. Kezeléséhez viszont az okokra van szükség.

Jövőbemutató VW-tanulmány: ID.7

Bemutatták az új koncepciómodellt, és már azt is tudni, mikor kezdik el a sorozatgyártást.

0