Ezt olvasta már?


Auf wiedersehen, herr Doll!

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának német vezetőedzője - adta hírül kedden a fradi.hu.

A klub honlapja felidézi, hogy Thomas Doll 2013 decemberében érkezett a Ferencvároshoz, irányítása alatt az együttes sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy-egy Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz- (2014), két ezüst- (2015, 2018) és egy aranyérmet (2016) szerzett.

A mostani idényben a zöld-fehérek veretlenül vezetik a tabellát, négy győzelem mellett egy döntetlenjük van.

Az FTC-t az európai kupaporondon ugyanakkor elkerülték a sikerek Thomas Doll edzői időszakában: az Európa-liga selejtezőjében sorrendben a horvát HNK Rijeka (2014), a bosnyák Zeljeznicar Szarajevo (2015), a dán Midtjylland (2017) és az izraeli Makkabi Tel-Aviv (2018), a Bajnokok Ligája selejtezőjében pedig az albán Partizani Tirana (2017) búcsúztatta a zöld-fehéreket.

A Fradi honlapján azt írja: Thomas Dollnak köszönjük az FTC-ért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk! Az új vezetőedző személyét a klub szerdán délelőtt jelenti be.

 

A Csakfoci információja szerint biztos, hogy külföldről érkezik az új edző, Ukrajnából érkező hírek szerint az egyik fő esélyes Szerhij Rebrov, a Dinamo Kijev korábbi edzője. A lap szerint vele két alkalommal is egyeztettek már.

 

Legutóbb a szaúdi Al-Ahli vezetőedzője volt, amely a térség egyik legjobb klubja, rendkívüli anyagi lehetőségekkel. Rebrov előtte a Dinamo Kijev irányítója volt.

A klub szerdán délelőtt jelenti be, hogy ki lesz az új vezetőedző.

Edzőváltások az OTP Bank Liga 2018/19-es idényében:

2018. július 30./augusztus 12. - Kisvárda: Kondás Elemér helyett Dajka László

2018. augusztus 21. - Ferencváros: Thomas Doll helyett ?







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A bejelentés, ami sokkolta a magyar közéletet: így bukott meg Gyurcsány Ferenc

Szombaton pontosan tizenhét esztendeje lesz annak, hogy a magyar politikai élet egyik legmeghatározóbb, egyben legmegosztóbb alakja,...

Trump lassan győzelmet hirdet Iránban?

Az elnök szerint hamarosan akár enyhíteni lehet az amerikai nyomást.

Közeleg a háború vége? Trump enyhítené a nyomást

Az elnök szerint közel a célok elérése.

Sokk az otthonában: ezt találta az énekesnő az eddig bezárt ajtó mögött

Évek óta vidéki házában él a 46 éves énekesnő, és végre kinyitott egy ajtót, amit korábban soha nem nyitott ki senki. Bár ne tette...

Hat tudományos érv, hogy létezhettek jóval korábbi civilizációk is

Százezer év múlva talán a mi civilizációnkból sem marad semmi, legfeljebb pár homályos mítosz.

A Hormuzi-szoros válságban: bizarr jelek kezdenek utalni az üzemanyaghiányra

Egy országban már bevezették a jegyrendszert az üzemanyaghiány miatt.

Le sem zajlott a választás, de a Fidesz már úgy viselkedik, mint a legbénább ellenzék

Hiába a kétharmados kormányzás, a Tisza Párt megjelenésével Orbánék elővették azt az ellenzéki receptkönyvet, amiből 2010 óta nem...

Március vége elhozza a kánaánt: ezt a 2 jegyet szó szerint elönti majd a rengeteg pénz

A Kos és a Rák egy ismert asztrológus szerint valódi aranykorba lép. Anyagi sikerek és érzelmi harmónia hozhat számukra jólétet.

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán együtt énekelnek az Arénában: ezzel készülnek a rajongóiknak

Szinetár Dóra is jelen volt az idei Glamour Women of the Year gálán, ahol többek között arról mesélt a Femcafe.hu-nak, hogyan és mivel...

Ő volt egykor Európa legszebb nője: hihetetlen, hogy fest 60 évesen

Paulina Porizkova nevét mindenki ismerte a ’80-as években, hiszen ő volt akkoriban az egyik legkeresettebb európai származású modell;...

Megjött a vészjelzés Brüsszelből: az iráni háború miatt drasztikus lépésre kérik a tagállamokat a tél előtt

Az Európai Bizottság arra kérte a tagállamokat, hogy csökkentsék gáztárolási céljaikat, és csak fokozatosan töltsék fel a...

0

Sport

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát

A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban

A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Most aztán fájhat Slot feje, egymás után dőlnek ki a liverpooli alapemberek

Pedig a Vörösöknek nagy szükségük van a pontokra, újabb botlások már nem férnek bele a Premier League-ben.

0
0

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

Feljelentést tett Gulyás Gergely választási csalás miatt

Az érvénytelen szavazásra való felhívás bűncselekmény.

Pokolgép robbant Rómában – halottak

Róma külvárosában ketten meghalt egy robbanásban pénteken, a hatóságok szerint egy anarchista csoport tagjai voltak, akik pokolgépet gyártottak merényletre készülve.

Drasztikus lépésre készülnek a magyar benzinkutak: két literben maximálják a kiadható üzemanyagot?!

Újra a csőd szélére sodródhatnak a kisebb, független benzinkutak a frissen bevezetett üzemanyagár-szabályozás miatt.

Döbbenetes titokra derült fény a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, a fekete arany útjáról lerántották a leptek

Hatalmas a felfordulás a Barátság kőolajvezeték körül, azonban kevesen tudják a titkát.

Elhunyt Chuck Norris

86 évesen elhunyt Chuck Norris amerikai színész.

Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását

Az érintett repülőt Mészáros Lőrinc is használta már.

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Súlyos balesetet szenvedett.

0