Augusztus 20. - Szent István napját köszöntik Ópusztaszeren
A kenyérrel kapcsolatos hagyományokat bemutató rendezvénnyel és látványos katonai programokkal köszöntik Szent István napját az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
Kodácz Csengele elmondta, vasárnap és hétfőn a park látogatói megismerhetik, és akár ki is próbálhatják azokat a régen elfeledett tevékenységeket, amelyeknek köszönhetően az aratást követően elkészült az első kenyér.
A skanzenben a Szegedi tanya szomszédságában a vendégek láthatják, miként taposták ki a betakarított gabonából a lovak a szemeket, a malom mellett cséplőgép üzemel majd, a vállalkozó szelleműek a kézi cséplésbe is bekapcsolódhatnak.
A Makói parasztháznál kézi malmot vagy darálót hajthatnak a vendégek, az Olvasókör épületében pedig a gabonatermékekhez kapcsolódó népi ételek - pásztortarhonya, vásárhelyi perec és szerb gibanica (rétestésztából készült túrós étel) - sülnek majd. A látogatók megismerhetik a hagyományos magyar gabonaféléket és a régi mértékegységeket, valamint a szélmalmok történetét is.
1848. július 11-én Kossuth Lajos kérésére Pesten az országgyűlés képviselői kétszázezer újoncot és 42 millió forint azonnali hatályú hadihitelt szavaztak meg, ezzel hivatalosan is létrehozták a nemzet reguláris véderejét, a Honvédséget. A 170 éves jubileumra hétfőn látványos programokkal emlékeznek Ópusztaszeren.
A Nagyréten tartott honvédségi bemutatón részt vesznek a hódmezővásárhelyi MH 5. Bocskai István Lövészdandár és a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái. A modern haditechnikai gépek mellett a honvédség fejlődése is megelevenedik a honfoglalás kori lovasbemutató, a Szablyavívó Iskola, a Pálffy-huszárok és a szegedi Haditechnikai Park jóvoltából.
Hagyományosan az Emlékparkban rendezik a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szent István-napi ünnepségét. Az Árpád-emlékmű előtt menetzászlót kap a szegedi járás önkéntes területvédelmi tartalékos százada, átadják a megyei önkormányzat elismeréseit, valamint a Magyarok kenyere programban összegyűlt búzából sütött cipók is várják az érdeklődőket.
Az ünnepnap szónoka Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára lesz. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök szenteli meg az új kenyeret, amelyet Makra József, Ópusztaszer polgármestere fog megszegni.
hírek innen, onnan
A Barcelonának sikerült, ami a Real Madridnak nem
A Barcelona 2-1-re nyert a spanyol Király Kupa negyeddöntőjében a másodosztályban szereplő, januárban a Real Madridot kiejtő Albacete...
Meg fogsz lepődni! Ők a legjobb és a legrosszabb feleségek a horoszkóp szerint
Ezt kell róluk tudni!
Így oldd meg a kéményproblémát: a korom magától eltűnik, dörzsölés nélkül
Sokak számára ismerős lehet a helyzet, amikor a kandalló vagy a kályha lángja gyengül, és a füst visszafolyik a szobába. Ez gyakran a...
Drónnal és motorcsónakokkal provokálta Irán az amerikaiakat
Egy repülőgép-hordozót és egy tankert is vészesen megközelítettek az irániak.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Óriási védelmi hiba után tanári gólt lőtt a Barcelona a Király-kupában – videó
Másodosztályú ellenfele volt a katalánoknak.
Elképesztő lett az Xbox Game Pass februári felhozatala – nagy játékokat kapunk
A Microsoft újabb frissítést adott ki az Xbox Game Pass kínálatához, amelyben egy váratlanul megjelent játékról és kilenc közelgő...
40 évet dolgozott építőmunkásként – ilyen nyugdíjat kap majd: ez nem vicc
Egy lengyel férfi története rávilágít arra, hogyan működik a nyugdíjrendszer, ha valaki egész életét fizikai munkával tölti. Bár...
C. Ronaldónak elege van a klubjából, Benzema már váltott is - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a műszaki egyetem
A két intézmény fejleszti a meglévő közös képzéseket, egységesíti az egyetemek közötti áthallgatás és átoktatás feltételeit is.
Korrupciós ügyben letartóztattak egy alpolgármestert
Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását.
Légi-katasztrófa történt – nincsenek túlélők, mindenki meghalt a gépen
Két férfi vesztette életét, amikor egy Cirrus SR20 típusú kisrepülőgép mezőgazdasági területre zuhant Greater Manchester térségében...
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött
Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
A Liverpool és a City sem sajnálta a pénzt, de a magyarok örülhettek csak igazán a téli transzferpiacon
Körkép az elmúlt egy hónap futballügyleteiről.
Bulvár
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket
A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.
Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes
Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt
A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető
Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


