Ezt olvasta már?


Az Akárkivel indul a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri műsora

A 15. században íródott, Akárki című moralitásjátékkal kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri műsora, a darabot Bodolay Géza állítja színpadra - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A rendező közölte, a németalföldi eredetű, angol közvetítéssel világszerte ismertté vált középkori mű magyarul 1984-ben jelent meg egy antológiában, Tellér Gyula fordításában. A több mint ötszáz éves darabot ebben a formában Szegeden mutatják be először Magyarországon.

Bodolay Géza szerint a moralitásjáték, egyfajta istentisztelet, prédikáció pontosan ilyen helyre, egy templom elé való, a székesegyház csodálatos díszletül szolgál majd az előadásnak.

A fesztivál 90 éves "adósságát" törleszti a mű bemutatásával, hiszen az előképéül szolgáló salzburgi dóm előtti játékok műsorában minden évben a darab Hofmannsthal által írt, Jedermann című változatát játsszák.

A címszereplő, Akárki egy élete végéhez érkező ember, akinek ideje számot adnia eddigi életéről. Alakját Zsótér Sándor formálja meg, aki elárulta, egyáltalán nem mérlegelte a feladatot, egyből igent mondott a felkérésre.

A Halál és a Bölcs szerepét Hegedűs D. Géza alakítja. A művész szerint a középkori mű bizonyítja, mennyire modern volt a reneszánsz ember, s milyen bátran szembe mert nézni a halállal. Úgy fogalmazott, a történet a színészekkel együtt gondolkodva kíséri végig a nézőt a halálhoz vezető stációkon, mintegy kinagyítva ezt a rövid időt.

Míg néhány generációval ezelőtt az élet részének tartották a halált, a ma embere igyekszik minél jobban eltávolítani magától - mondta Hegedűs D. Géza, aki szerint azért is nagyon időszerű a darab, mert egy ilyen szorongásos negyedév után segít szembe nézni azokkal az érzésekkel, melyek mindenkit foglalkoztathattak a járvány miatti bezártság időszakában.

A Jótett és Angyal karakterét Gidró Katalin ölti magára, a többi megszemélyesített tulajdonságot pedig a Szabadtérihez több szálon kötődő ismert szegedi színészek játsszák. Isten és Testvérként Kosztolányi József, Szépségként Sebők Maya, Barátság és Erőként Sorbán Csaba, Rokon és Józanságként Balog József, valamint Vagyon és Öt érzékként Farkas László Róbert lép színpadra.

Az előadásban Stravinsky, Händel, Másik János és a közel múltban elhunyt Ennio Morricone műveiből csendülnek föl részletek, a jelmezeket pedig Benedek Mari tervezte.

A darabot - a nagy érdeklődésre tekintettel - két estén, a pénteki bemutató előtt a csütörtöki nyilvános főpróbán is láthatja a közönség.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0