Az Indamedia visszavásárolta az Index.hu részvényeit
Visszavásárolta az Indamedia az Index.hu részvényeit. Szombathy Pál jelenlegi vezérigazgató-főszerkesztő közös megegyezéssel távozik az Indextől, Bodolai László, a korábban a hírportál munkáltatói jogait gyakorló alapítvány kuratóriumi elnöke pedig a jövőben mint médiajogász támogatja a csoportot.
Az index.hu-n hétfőn megjelent tájékoztatás szerint az Indamedia Network Zrt. a középtávú stratégiájának elfogadását követően döntött az Index.hu Zrt. részvényeinek teljes körű visszavásárlásáról, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Index hírportált működtető Magyar Fejlődésért Alapítvánnyal történt egyeztetés után az Indamedia-csoport igazgatósága döntött az újság visszavásárlásáról. Ezen döntést azzal indokolták, hogy kizárólag az így megvalósuló csoportszintű integrációval látják biztosítottnak az Index jelenlegi pénzügyi helyzetének konszolidációját, valamint az újság zavartalan további működését.
Az Indamedia igazgatósága felkérte Starcz Ákos igazgatósági tagot, hogy vezérigazgatóként vizsgálja meg a csoportszintű integráció mielőbbi felgyorsításának módozatait, és lehetőség szerint a legrövidebb határidőn belül stabilizálja az újság pénzügyi helyzetét - tették hozzá.
Emlékeztettek: az Index azt követően került nehezebb pénzügyi és szervezeti helyzetbe, hogy működési költségeinek ésszerűsítése az év során folyamatosan téma volt a cég igazgatóságában, majd több sikertelen konszolidációs kísérlet után nyáron távozott a korábbi főszerkesztő (Dull Szabolcs) és az akkori szerkesztőség jelentős része. Azt írták: a nyári változás után Szombathy Pál vezetésével a szerkesztőség újraépült, és a látogatottsága csökkenésének jelentős részét is sikerült ledolgoznia.
Hozzátették: a kedvező folyamatok ellenére azonban a digitális reklámpiacon tapasztalható általános drasztikus visszaesés jelentősen érzékelteti hatását a mindennapi működésben. A fenntartható, eredményes gazdálkodás feltételeit az elmúlt hónapokban nem sikerült kialakítani, az újság folyamatos finanszírozásra szorul. Értékelésük szerint a stabil pénzügyi háttér megteremtésének feltételeit az Indamedia most meghozott döntése biztosítja.
Szombathy Pál jelenlegi vezérigazgató-főszerkesztő közös megegyezéssel távozik az Indextől. Az új tulajdonos Indamedia Network Zrt. az újság zavartalan működésének biztosításáért felajánlotta Bodolai Lászlónak, hogy eddigi munkáját az Index.hu Zrt. igazgatóságában folytassa, azonban Bodolai László a felajánlással nem kívánt élni, így a jövőben mint médiajogász támogatja a csoport működését - tudatták a hírportálon.
hírek innen, onnan
Vágják a centit az április választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak Brüsszelben. Nem akarják erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne...
Ha ezt meglépné az USA, Irán példátlan erejű csapással nézne szembe
Az USA azonban egyelőre nem hajlandó teljesíteni Izrael kérését Irán kapcsán.
Esküvő megcsalás után: nem a megszokott módon alakult Szabó Győző párkapcsolata, ami egyéjszakás kalandként szökkent szárba
Szabó Győző hosszú évek óta alkot egy párt kolléganőjével, Rezes Judittal, akivel ma már két közös gyermeket nevelnek megértésben...
Király Linda részleteket árult el az eljegyzéséről, még sosem volt ilyen boldog
Egymásnak adták a kilincset a magyar sztárok a Várkert Bazárban, ugyanis március 19-én rendezték meg a Glamour Women of the Year 2026-os...
BYD-autógyár: kockázatot jelent a sártengerré vált építési terület
Az állandóan jelen lévő talajvíz folyamatosan problémákat okoz az autógyár építésénél, úgy tudjuk, hogy az elvezetést még nem...
Elképesztő szinten a benzin és a gázolaj piaci ára
A gázolaj átlagára 159 forinttal emelkedett literenként az elmúlt másfél hónapban, a benziné 119 forinttal.
Győzelemmel ünnepelte Thiago Silva pályafutásának ezredik mérkőzését
A brazil válogatottban 113 meccsen hétszer volt eredményes.
A kannabisz jelentheti a megoldást a világ leggyakoribb májbetegségére
A kutatók kiemelték: ez nem azt jelenti, hogy a klasszikus értelemben vett füvezés lenne a megoldás a zsírmájbetegségre.
Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
Sok viszontagság után végre megérkezett végleges otthonába Pablo, a Tiszafüreden talált kistigris.
HIPA Járműipari Konferencia 2026: hosszú távon biztosított az ágazat jövője
A magyar járműipar már minden technológiában otthonosan mozog, az utóbbi másfél évtized fejlesztéseinek köszönhetően biztos jövő...
Trendforduló: először szállít több autót Kína az EU-ba, mint ahányat az EU Kínába
Új korszak köszöntött be, Kína már több járműipari terméket hozat be az EU-ba, mint fordítva. De Németországba még beletört a...
Színésznők bűvöletében – Személyes és szenvedélyes Léner Péter új kötete
Halász Judit, Esztergályos Cecília és Galambos Erzsi: Léner Péter negyedik könyvének főszereplői.
Sport
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának
Ismét kiemelkedően futballozott Szoboszlai Dominik.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Hansi Flick padlót fogott, majd váratlan ajándékot adott a Barcelona játékosainak
Oktatófilmre kívánkozik a porrá zúzás.
Bulvár
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
250 tonna TNT-nyi energia szabadult fel, miközben fényes nappal felrobbant egy 7 tonnás meteor Ohio felett
Ez a robbanás hozta létre azt az erős lökéshullámot, amely hangrobbanásként söpört végig a térségen.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
blogmorzsák
"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"
„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


