Ezt olvasta már?


Az MLSZ összességében elégedett a klubokkal és a szurkolókkal

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) összességében elégedett a klubok munkájával, és a szurkolók meghatározó többségének fegyelmezettségével is a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések kapcsán.

A szervezet pénteki közleményében ugyanakkor kiemelte, hogy egyes szurkolói csoportok figyelmen kívül hagyták a rendelet távolságtartásra vonatkozó előírását. Ezeket a rendőrségnek jogában áll szankcionálni, a hatóság intézkedhet akár a helyszínen az egyes személyekkel szemben, vagy megbüntetheti a szervező egyesületet, amelyet a kormányrendelet felelősként nevesít az előírások betartatása tekintetében. A rendőrség joga a mérkőzések megtartásának engedélyezése és minősítése, és ezen jogkörében lehetősége van a mérkőzés zárt kapus módon történő megtartásának elrendelésére is.

Az MLSZ közlemény külön kitért a szerdai Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC kupadöntőre is, amelyet a Puskás Arénában tízezer néző előtt nyertek a kispestiek, megszerezve ezzel történetük nyolcadik MK-sikerét. Az MLSZ jelezte, egy esetleges indokolt szankció a rendezőt, azaz a szövetséget sújtja, amit a szervezet tudomásul vesz. Az MLSZ szerint a folyamatos tesztelés mellett az egyik legnagyobb felelőtlenség és legkockázatosabb dolog a folyamatos teszteléssel figyelt játékosok és az egészségügyileg ellenőrizetlen szurkolók esetleges érintkezése. A szurkolók és játékosok közös gólöröme, mérkőzés utáni ünneplése, a pacsizás a jelenlegi különleges helyzetben kifejezetten kockázatos, felelőtlen és ezek miatt az MLSZ szabályai által tiltott. Azzal a sportszervezettel szemben, amelynek játékosai ezt a tilalmat megszegik, az MLSZ haladéktalanul fegyelmi eljárást indít.

Az MLSZ újságírói megkeresésre közölte, hogy a díjátadáson résztvevő Csányi Sándor elnök, és a kormányt képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendelkezett a 24-36 órás negatív teszteredménnyel, ahogy mindenki, aki a szigorú szabályokkal védett sportzónába belépett a mérkőzés ideje alatt.

Az MLSZ egyúttal köszönetet mondott a kluboknak a mérkőzések előkészítése és kiváló lebonyolításáért, jelezte, a szurkolók nagy többsége felelősen és együttműködően viselkedik a mérkőzéseken. A szövetség szerint a meghatározó többség követte az előírásokat a nézőtéren való elszórt ülésrend betartásában is, a korlátozott létszám mellett is - egyelőre Európában egyedülálló módon - igazi meccshangulat uralkodik a magyar mérkőzéseken, a játékosoknak, csapatoknak minden feltétel adott a jó játékhoz.

A szövetség egyúttal köszönetét fejezi ki az MTVA-nak, az M4 Sport munkatársainak, nemcsak az élőben közvetített mérkőzések számának emelése miatt, hanem azért is, mert a két hónapos versenyprogram minden részletéről való folyamatos tájékoztatással szolgálja ki a közönséget, egyben segíti a csapatok és a szövetség munkáját.

"Összegezve, az elmúlt két hétben lejátszott tizenhárom mérkőzés a távolságtartás fentebb írt kérdését kivéve minden szempontból pozitív eredményeket hozott. Az MLSZ a klubokkal szorosan együttműködve változatlan fegyelemmel, a játékosok és a szurkolók egészségére tekintettel folytatja a munkáját, és törekszik az eddigi pozitívumok megőrzésére." - zárul a közlemény.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Átadták a Ceglédi Gyógyfürdő új részlegét

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Ceglédi Gyógyfürdő, a mai napon ünnepélyes keretek között átadták a komplexum új gyógyászati...

Lehullt a lepel: a Fidesz a választások után brutális rezsiemelésre készül

Az Orbán-kormány és annak szakértői sűrűn emlegetik a lakossági energiadíjak emelésének a tervét. Az EU rendelete alapján legkésőbb...

Ezért kívánod a ropogtatnivalót, amikor stresszes vagy

Volt már olyan napod, amikor minden összejött, és este azon kaptad magad, hogy a konyhában állsz egy zacskó chips fölött? A stressz és az...

Elismerte Donald Trump: túl messzire ment, visszább kell venni

Donald Trump arra utasította legfőbb tanácsadóit, hogy vegyenek vissza a tömeges kitoloncolások okozta figyelemfelkeltésből és...

Megmagyarázta Irán a NATO elleni támadásokat: azt mondják, teljesen más történik, mint amire mindenki gondol

Tagadja Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei, hogy támadást indítottak volna Törökország ellen.

Orbán Balázs: Meg kell győzni a Mi Hazánk szimpatizánsait, hogy Orbán Viktorra szavazzanak

A Fidesz kampányfőnöke szerint ilyen vészterhes időkben nem szabad kockáztatni, „még akkor sem, ha vannak olyan dolgok, amikkel nem...

Figyelem, szigorú ellenőrzés kezdődik az egész országban

Fontos dologra hívták fel a figyelmet

Orbán Viktor előhúzott egy közös videót, ezzel búcsúzik Chuck Norristól

Orbán Viktor miniszterelnök is reagált Chuck Norris halálhírére, egy különleges videóval emlékezve meg a színészről.

Rekordidő alatt hámozod meg a krumplikat a jégtrükkel

A krumplipucolás az egyik legunalmasabb és legidőigényesebb konyhai folyamat, ám egy egyszerű fizikai jelenség segítségével...

Monoblokkos WC-csészék – praktikus és esztétikus megoldás a fürdőszobában

A fürdőszoba kialakítása során sokszor a látványos elemek – például a csempék, a mosdó vagy a csaptelep – kerülnek előtérbe....

Dráma Csehországban, terroristák felgyújtottak egy fegyvergyárat

Súlyos tűzeset rázta meg a csehországi Pardubicét, hadiipari cégek is érintettek.  Pardubice ipari övezetében egy raktárcsarnok gyulladt...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok

Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.

blogmorzsák

Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac

Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0