Ezt olvasta már?


Az ellenzék népszavazási kérdéseinek támogatására buzdít az LMP

Az ellenzék által kezdeményezett és a Kúria által "átengedett" népszavazási kérdések támogatására buzdított szombati online sajtótájékoztatóján az LMP országgyűlési frakcióvezető-helyettese.

 

 

Csárdi Antal elmondta: azt szeretnék, hogy az álláskeresési támogatás folyósításának időtartama 270 napra növekedjen a jelenlegi 90-ről, valamint a budapesti diákváros az eredeti terveknek megfelelően épüljön meg ahelyett, hogy helyére a kínai Fudan Egyetem költözne.

Kifejtette: a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben még most is sokan veszítik el az állásukat. Az álláskeresők gyakran nem találnak három hónap alatt a képzettségüknek megfelelő munkát, ami megmutatja, hogy az állam által biztosított járadék folyósításának ideje nem elegendő.

A Fudan Egyetemről azt mondta: a kormány magyar adóforintokból hozna ide egy olyan elitegyetemet, amelyet a magyar diákok csak korlátozottan vehetnének igénybe, hiszen sokan nem tudnák kifizetni a tandíját. Az arra szánt mintegy 500 milliárd forintból ráadásul a magyar felsőoktatást is színvonalassá lehetne tenni.

Ráadásul - folytatta - ezáltal Kína egy olyan ideológiai transzfert valósítana meg, amelyre Magyarországnak nincs szüksége. Ha mégis megvalósul az egyetem, azzal mind a főváros vezetését, mind a magyar állampolgárokat átverik - fogalmazott.

Helyette egy olyan kulturális diákközpontot kellene építeni Dél-Pestre, amely a diákok lakhatását szolgálja - hangsúlyozta.

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Átadták a Ceglédi Gyógyfürdő új részlegét

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Ceglédi Gyógyfürdő, a mai napon ünnepélyes keretek között átadták a komplexum új gyógyászati...

Lehullt a lepel: a Fidesz a választások után brutális rezsiemelésre készül

Az Orbán-kormány és annak szakértői sűrűn emlegetik a lakossági energiadíjak emelésének a tervét. Az EU rendelete alapján legkésőbb...

Ezért kívánod a ropogtatnivalót, amikor stresszes vagy

Volt már olyan napod, amikor minden összejött, és este azon kaptad magad, hogy a konyhában állsz egy zacskó chips fölött? A stressz és az...

Elismerte Donald Trump: túl messzire ment, visszább kell venni

Donald Trump arra utasította legfőbb tanácsadóit, hogy vegyenek vissza a tömeges kitoloncolások okozta figyelemfelkeltésből és...

Megmagyarázta Irán a NATO elleni támadásokat: azt mondják, teljesen más történik, mint amire mindenki gondol

Tagadja Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei, hogy támadást indítottak volna Törökország ellen.

Orbán Balázs: Meg kell győzni a Mi Hazánk szimpatizánsait, hogy Orbán Viktorra szavazzanak

A Fidesz kampányfőnöke szerint ilyen vészterhes időkben nem szabad kockáztatni, „még akkor sem, ha vannak olyan dolgok, amikkel nem...

Figyelem, szigorú ellenőrzés kezdődik az egész országban

Fontos dologra hívták fel a figyelmet

Orbán Viktor előhúzott egy közös videót, ezzel búcsúzik Chuck Norristól

Orbán Viktor miniszterelnök is reagált Chuck Norris halálhírére, egy különleges videóval emlékezve meg a színészről.

Rekordidő alatt hámozod meg a krumplikat a jégtrükkel

A krumplipucolás az egyik legunalmasabb és legidőigényesebb konyhai folyamat, ám egy egyszerű fizikai jelenség segítségével...

Monoblokkos WC-csészék – praktikus és esztétikus megoldás a fürdőszobában

A fürdőszoba kialakítása során sokszor a látványos elemek – például a csempék, a mosdó vagy a csaptelep – kerülnek előtérbe....

Dráma Csehországban, terroristák felgyújtottak egy fegyvergyárat

Súlyos tűzeset rázta meg a csehországi Pardubicét, hadiipari cégek is érintettek.  Pardubice ipari övezetében egy raktárcsarnok gyulladt...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok

Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.

blogmorzsák

Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac

Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0