Ezt olvasta már?


Az elmúlt 25 év magyar képzőművészeti alkotásaiból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

Az elmúlt 25 év magyar képzőművészeti alkotásaiból válogatott kiállítás nyílik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Képzőművészeti Kollégiuma szervezésében a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban vasárnap - tájékoztatta Miklós Péter igazgató az MTI-t.

Az NKA működésének negyedszázada során a művészeti alkotómunka támogatásáról gondoskodott annak minden területén. A 25 év, 50 képzőművész, 99 alkotás címet viselő tárlat az ország három vidéki városában mutatja be a közönségnek az NKA által támogatott félszáz művész egy híján száz alkotását.

Az ötven közül harminchat művész alkotásait Hódmezővásárhelyen láthatja a közönség, tizennégy műveit szeptemberben Szentendrén, a MANK Galériában mutatják be, míg a két kiállítás anyaga októberben a balmazújvárosi Semsey-kastélyban együtt szerepel majd.

A kiállítás anyagát az NKA fennállásának huszonöt éve alatt támogatott 1438 művész közül a ma is élők munkáiból válogatta Cs. Tóth János kurátor.

A Tornyai-múzeumban láthatók többek között Aknay János, Balla Attila, László Dániel és a Csongrádi Művésztelepet vezető Nagy Gábor munkái is. Különlegesen hozta a sors, valamint a döntnökök szakmai bírálata, hogy van egy család, ahol mindenki részesült alkotói támogatásban: Kányási Holb Margit textilművész és Fátyol Zoltán képzőművész, valamint gyermekük, Fátyol Viola fotóművész. A családtagok alkotásai a kiállítás egyik különtermében tekinthetők meg. A támogatásban részesült alkotók közül a legfiatalabb a harmincadik életévét alig betöltött Hermann Zsófia festőművész Keszthelyről.

A tárlat anyagának válogatása során Cs. Tóth János igyekezett műfajilag minél sokszínűbb kiállítást összeállítani: a festmények mellett szerepelnek plasztikák, textilből és bőrből készült tárgyak, valamint fotó- és videoművészeti alkotások is.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Barcelonának sikerült, ami a Real Madridnak nem

A Barcelona 2-1-re nyert a spanyol Király Kupa negyeddöntőjében a másodosztályban szereplő, januárban a Real Madridot kiejtő Albacete...

Így oldd meg a kéményproblémát: a korom magától eltűnik, dörzsölés nélkül

Sokak számára ismerős lehet a helyzet, amikor a kandalló vagy a kályha lángja gyengül, és a füst visszafolyik a szobába. Ez gyakran a...

Drónnal és motorcsónakokkal provokálta Irán az amerikaiakat

Egy repülőgép-hordozót és egy tankert is vészesen megközelítettek az irániak.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Elképesztő lett az Xbox Game Pass februári felhozatala – nagy játékokat kapunk

A Microsoft újabb frissítést adott ki az Xbox Game Pass kínálatához, amelyben egy váratlanul megjelent játékról és kilenc közelgő...

40 évet dolgozott építőmunkásként – ilyen nyugdíjat kap majd: ez nem vicc

Egy lengyel férfi története rávilágít arra, hogyan működik a nyugdíjrendszer, ha valaki egész életét fizikai munkával tölti. Bár...

C. Ronaldónak elege van a klubjából, Benzema már váltott is - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a műszaki egyetem

A két intézmény fejleszti a meglévő közös képzéseket, egységesíti az egyetemek közötti áthallgatás és átoktatás feltételeit is.

Korrupciós ügyben letartóztattak egy alpolgármestert

Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását.

Légi-katasztrófa történt – nincsenek túlélők, mindenki meghalt a gépen

Két férfi vesztette életét, amikor egy Cirrus SR20 típusú kisrepülőgép mezőgazdasági területre zuhant Greater Manchester térségében...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

0
0

Bulvár

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt

A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető

Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

0