Ezt olvasta már?


Az emberi agyban a rácssejtek aktivitása összefügg a környezet méretével

Az emberi agyban a rácssejtek aktivitása összefügg a környezet méretével - állapította meg kutatók egy nemzetközi csoportja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK) szakembereinek részvételével.

A kutatásról szóló tanulmány az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) legfrissebb számában jelent meg - közölte az egyetem az MTI-vel kedden.

A rácssejteket korábban Edvard és May-Britt Moser írta le rágcsálókban, a norvég tudósok 2014-ben Nobel-díjat kaptak eredményeikért.

"A rácssejtek működése mentális térképünk alapja, mert hozzájárul egy olyan, az agyunkban élő virtuális koordinátarendszer kialakulásához, melyben elmozdulásunk pontosan leképeződik" - olvasható a közleményben.

A Moser házaspár kutatásának egyik legfontosabb eredménye volt, hogy kimutatták, e koordinátarendszer léptéke független attól, hogy mekkora az a környezet, amelyben az állat van. A kutatókat azonban sokáig izgatta a kérdés, hogy vajon ennyire statikusan működnek-e a rácssejtek az emberben is - tették hozzá.

A kísérlet résztvevői tablet segítségével különböző méretű virtuális környezetekben tájékozódtak, melyek között volt kis hátsó udvar, de olyan nagy tér is, mint a Louvre egyik belső udvara. "Ehhez hasonló kísérletekben a rágcsálók rácssejtjei nem változtatják tüzelési mintázatukat, a mi kutatásunk azonban azt mutatta, hogy embereknél a rácssejtek aktivitása igenis összefügg a környezet méretével" - írták, hozzátéve, hogy ez a fontos különbség az emberi kognitív rendszer sokkal komplexebb természetéből következik, ami tehát a mentális térkép kialakításakor figyelembe veszi a környezet sajátosságait is.

"Vizsgálatunk rávilágít arra is, hogy bár a rágcsálókkal végzett kutatások fontosak az agykutatás szempontjából, ezeket az eredményeket nem mindig lehet egyszerűen kiterjeszteni és általánosítani az emberre" - összegezte Nádasdy Zoltán, az ELTE PPK egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója és Török Ágoston, az ELTE PPK oktatója.

A kutatók a jövőben a virtuális valóság alkalmazásával folytatják a kísérleteket. Ez lehetőséget teremt a környezet olyan fokú manipulációjára, amelyet valós viszonyok között nem lehetne megvalósítani.

A szakemberek azt remélik, az új technológia kombinációjával végre bepillantást nyerhetnek az Alzheimer-kór korai felismerésében és kezelésében egyaránt kulcsszerepet játszó agyi terület működésébe.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

3 gyors relaxációs technika anyukáknak, ami azonnal leviszi a pulzusszámot – Nyáriszünetre kincset ér.

Léteznek hatékony relaxációs technikák, amelyek segíthetnek azonnal lecsillapítani az idegeinket, és visszaszerezni a belső nyugalmunkat.

Amikor a Pixar kémfilmet csinált a Verdákból

A Pixar 2011-es folytatása kémthrillerré alakította a Verdák világát, ami máig megosztja a nézőket.

Meglepő felfedezés az öregedésről: nem úgy működik, ahogy eddig gondoltuk

Egy új vizsgálat olyan eredményt hozott, amely sokaknak adhat reményt az idő múlásával kapcsolatban.

Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról

A korábban szakértői szintű megállapodást politikai szinten is jóváhagyták.

Életveszélyesen működött a komáromi akkugyár az elmúlt években

Súlyos, bizonyos esetekben emberi életeket is veszélyeztető balesetekhez vezettek azok a mulasztások, amelyeket a komáromi akkugyárat...

Orbán Viktor kinézett a közönségre, aztán szóltak neki, hogy „húzzunk bele”

Az is kiderült, hányan szavaztak Orbán Viktorra a szombati kongresszuson.

A Z generáció egyértelműen megfogalmazza, miben jobbak ők, mint szüleik

A Z generáció tagjai tíz területen tartják magukat tudatosabbnak és jobbnak az idősebb korosztályoknál. A listán a munka-magánélet...

Erkölcs és rémület között – a katolikus közösség kulturális és morális útkereséséről

Ha a római pápa arról beszél, hogy Jézus nem hallgatja meg annak imáit, aki háborút indít, akkor kár a szűkebb egyházi...

Magyar Péter dokumentumok bemutatásával reagált arra, hogy a Fidesz azt állította, csak trükköztek a vitnyédi migránstáborral

 Ki fizeti ki a „trükközés” árát? – tette fel a kérdést a miniszterelnök.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Komoly vita után döntöttek a svájciak a szigorú bevándorlási korlátozásról

A svájci választók elutasították azt a népszavazási kezdeményezést, amely 10 millió főben maximálta volna az ország népességét, és...

Szupercellák alakulhatnak ki az országban vasárnap: piros riasztás is jöhet

Nem sok jóval kecsegtetnek a legfrissebb időjárási modellek.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0