Ezt olvasta már?


Az izraeli kormányfő figyelmeztette Izrael ellenségeit a Dávid parittyája rakétaelhárító-rendszer átadásán

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök óva intette Izrael ellenségeit az ország megtámadásától a Dávid parittyája nevű rakétaelhárító-rendszer avatásán ünnepségén - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. (Pécsi Napilap)

Netanjahu rendkívül fontosnak nevezte az Amerikával közösen kifejlesztett, közepes hatótávolságú rakéták elfogására tervezett védelmi rendszert, és hangsúlyozta, hogy "aki megtámad minket, az életveszélynek teszi ki magát".

A Hacer nevű katonai bázison átadott új rendszer 40-300 kilométeres távolságról, vagyis izraeli viszonylatban elsősorban Libanonból indított rakéták ellen nyújt majd védelmet.

Az izraeli kormányfő üdvözölte az ünnepségen részt vevő amerikai tiszteket és katonai tisztségviselőket, megköszönte Washington támogatását, és a két ország katonai együttműködése mérföldkövének nevezte az eseményt.

A már évek óta működő Vaskupola rendszer a kis hatótávolságú, eddig elsősorban a Gázai övezetből Izraelre kilőtt rakétákat semmisítette meg. A Nyíl nevű rendszer elfogórakétái a jelentős távolságról, akár Iránból elindított rakétákat semmisítik meg a levegőben, a Dávid parittyája pedig a kettő közötti távolságról indított rakétáktól védi Izrael Államot.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lélektani szint közelében a forint

A nap első óráiban a dollárral és az euróval szemben is megindulni látszott a forint, azonban gyorsan visszarendeződött a kedden...

Kimondták végre a rettegett Nipah-vírusról: tényleg itt lehet a következő világjárvány?

Magyarországon és az Európai Unióban nem azonosítottak Nipah-vírusfertőzést, és a szakértők szerint rendkívül valószínűtlen, hogy a...

„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János, aki azt sem szégyelli, hogy „buditakarító miniszter”

A miniszter szerint a kormányfő erényei ellensúlyozzák a hibáit. Erről a pusztaszabolcsi Lázárinfóján beszélt, ahol ismét elnézést...

Orbán Viktor: Szintlépés történt Gyöngyösön

A miniszterelnök szerint a Tisza Párt „bűnözőknek adott pénzt, hogy egy fideszes rendezvényen megfélemlítsék a hallgatóságot és az...

Megérkeztek az első eprek: az ár mindenkit elképesztett – és egy tradicionális alapanyag szinte utoléri őket

Bár még tél van, a piacokon feltűntek az eprek, de az áruk sok vásárlót szóhoz sem juttatott. Sokan kételkednek abban, hogy ilyen időben...

Rohantak a tűzoltók: leomlott a szilágycsehi református templom tornya

A romok több parkoló autót is maguk alá temettek.

Ne használd, ha ilyen poharat vásároltál: mérgező lehet

Nehézfémek oldódhatnak ki ebből az üvegpohárból.

Súlyosbodik az Epstein-botrány – Az éjszaka kellős közepén hajították ki Andrást a windsori kastélyból a friss fejlemények miatt

III. Károly király öccse, a címeitől megfosztott András kénytelen volt elhagyni a windsori Royal Lodge-ot. Az egykori herceggel szemben...

Ónos eső miatt adtak ki riasztást két több járásra is

Szerdán is ónos eső nehezítheti a közlekedést az ország egyes részein, különösen a magasabban fekvő területeken. A HungaroMet a...

Kormányrendelettel húzta keresztül a kormány Budapest harcát a szolidaritási hozzájárulással szemben

Visszamenőleges hatályú rendeletet hoztak, nem lehet perelni a szolidaritási hozzájárulás miatt.

1200 milliárd dollár sorsáról döntöttek Amerikában

Az amerikai képviselőház republikánus többsége kedden megszavazta a kormányzati intézmények finanszírozásáról szóló törvényt,...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe

Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Riasztás: megbénulhat a közlekedés a következő órákban

Veszélyes csapadékzóna érkezett, ónos eső és havazás miatt fokozott óvatosságra van szükség.

0