Ezt olvasta már?

0

BL-selejtező - A Dinamo Zagreb és az FTC is veretlenül várja a párharcot

A horvát Dinamo Zagreb és a Ferencváros is veretlenül várja a két csapat találkozóját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában. A párharc győztese főtáblás lesz vagy a BL-ben vagy az El-ben.


hirdetés

A horvát fővárosban kedden 20 órától sorra kerülő első mérkőzést megelőzően a Dinamo hat, az FTC négy tétmeccset játszott, előbbi mindegyiket megnyerte, utóbbi három győzelem mellett egyszer döntetlent játszott. A zágrábiak számára a BL-selejtező mellett már megkezdődtek a bajnoki küzdelmek, és lejátszották hazájuk szuperkupa-mérkőzését is, a Ferencváros viszont a Debrecen elleni bajnoki találkozó elhalasztását kérte, és a hétfői utazást megelőzően szombaton, valamint vasárnap is edzést tartott Szerhij Rebrov vezetőedző.

A zöld-fehérek eddig négyszer találkoztak a Dinamo Zagreb együttesével, és 1962-ben a Közép-európai Kupában, majd egy évvel később a Vásárvárosok Kupájában is vereséget szenvedtek. A horvátok - illetve korábban jugoszlávok - további 12 alkalommal mérkőztek magyar csapattal, ezeken nyolc győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlegük.

A Ferencvároshoz hasonlóan a Dinamo is idén tavasszal ünnepelhette fennállása harmincadik bajnoki címét, 2006 óta 13 alkalommal lett első hazájában, és csak egyszer szorult a második helyre.

A zágrábiak az utóbbi tíz évben kilencszer jutottak a csoportkörbe a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, a tavalyi idényben például a nyolcaddöntőig jutottak el az El-ben. A jelenlegi keret egyik legismertebb játékosa az U21-es Európa-bajnok spanyol Dani Olmo, aki gólt szerzett idén nyáron a korosztályos kontinensbajnokság döntőjében.

Szintén a Dinamót erősíti a bosnyák származású osztrák Emir Dilaver, aki 2014 és 2017 között az FTC játékosakét egyszer bajnok, háromszor pedig Magyar Kupa-győztes volt, de kedden valószínűleg nem lép pályára sérülés miatt.

A horvátok vezetőedzője a korábbi válogatott középpályás Nenad Bjelica, aki játékosként megjárta a spanyol, a német, illetve az osztrák ligát is, majd Ausztriában kezdte edzői pályafutását. Később dolgozott az olasz másodosztályban és a lengyel élvonalban, a Dinamo Zagreb irányítását pedig tavaly májusban vette át.

A párharc győztese a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójába jut, azaz a csoportkörért játszhat. Amennyiben a negyedik körben kikap, az Európa-liga főtáblájára kerül.

A mostani párharc vesztese pedig az Európa-liga-selejtező negyedik körében folytathatja szereplését.

A visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik a Groupama Arénában.







0
0
0

hírek innen, onnan

Rendbontásokba torkolltak a katalán tüntetések

Többtucatnyian sérültek meg.

Bemutatták a Mesterséges Intelligencia Akciótervet

A stratégiával új alapokra helyezik az ország versenyképességét

Megosztott Booker-díj

Kisebb sokkot okozott, hogy a szabályokkal szembemenve a legrangosabb angol irodalmi elismeréssel idén két írót tüntettek ki, Margaret...

Az európai hadiipari óriás kitart a szaúdiak mellett

A BAE Systems nem akar hátat fordítani Szaúd-Arábiának. Egy 10 milliárd fontos üzlet forog kockán.

Napi horoszkóp 2019. október 16. - Nem lehet minden nap tökéletes

A Szűz ma nyitott lehet az új ötletekre, a Baknak kissé elege lesz. Napi horoszkóp.

Friss hírek a sztrókon átesett Sas Józsefről

A 80 éves humoristát szakszerű segítők és családja ápolja a nap 24 órájában.

Megtanítják a diákoknak az újraélesztés technikáját

A jövő évben ötvenmillió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma az újraélesztés iskolai keretek között zajló...

Hiába telt el több mint 30 év, a mai napig tartanak tőle: elképesztő titkokról rántotta le a leplet a magyar zenész

Még idén nyáron is érte kellemetlen meglepetés a régi beidegződések miatt.

0

Sport

˝Tuti megszívatnak minket!˝ - Az asztalt csapkodta szakértőnk a stúdióban

Premier League-kérdésekkel teszteltük a Britannia arcait, nem vallottak szégyent.

Le akartak vonulni a pályáról az angolok a bolgárok elleni meccsen

A rasszista szurkolók miatt kétszer állt a játék. Az angolok félidőben döntöttek úgy, hogy pályán maradnak.

Így várja a Barcelona a Real Madrid elleni csatát

A Barcelona jóval több, mint egy klub, a mindenkori spanyol rendszer elleni harcot testesíti meg egyben.

Hihetetlen szituációba kerülhet Rossi két játékosa

Amerikából is beleszólhatnak a magyar válogatott felkészülésébe.

Lehet, hogy fitnesz nélkül is jó nő lenne Ariana, de így biztosan az

Ariana James huszonnyolc éves bikini- és fitneszmodell, és annak a Jen Selternek a nagy barátnője, aki itt a Playeren csak Miss Fenékként ismert. Mindkettő erős ajánlólevél.

Kokain és prostituáltak - Óriási botrányba keveredett a válogatott futballista

Az AC Milan korábbi sztárja borzalmasan lecsúszott az utóbbi években.

Döbbenetes tragédia: kiesett az ablakon és meghalt a 33 éves focista

Életét vesztette Goran Markovics (33) visszavonult szerb labdarúgó. Az egykori védő pancsovai otthonában hunyt el szombaton este, miután redőnyszerelés közben kiesett az ötödik emeleti ablakon.

Hiába rúgott gólt C. Ronaldo, az Európa-bajnok kikapott, már nyolc pont a hátránya

Ukrajna hazai pályán legyőzte az aktuális Európa-bajnokot, és kijutott a jövő évi Eb-re.

Magyar válogatott: nagyon nehéz helyzetbe kerülhet Rossi

Sorsdöntő meccs vár hamarosan a mieinkre.

A díj, amit Messi megnyert, Ronaldo pedig sosem fog

Az idei jelöltek között van 120 milliós portugál sztár, Ronaldo csapattársa és egy Barca játékos is.

0

Bulvár

Ismert modell a Borkai-orgián: Iva Grguric jachtos fotói látványosak

Egy szerb bulvárlap szólaltatta meg a Borkai-szexbotrány egyik női résztvevőjét, így a modell neve nálunk is pillanatok alatt ismert lett. Nem csoda, elnézve a jachton készült képeit.

˝Tuti megszívatnak minket!˝ - Az asztalt csapkodta szakértőnk a stúdióban

Premier League-kérdésekkel teszteltük a Britannia arcait, nem vallottak szégyent.

Szörnyethalt egy 34 éves magyar sofőr Ausztriában

Halálos baleset történt az A4-es osztrák autópályán, a Budapest felé vezető irányban, amelyben egy 34 éves magyar állampolgár a helyszínen életét vesztette írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja, az orf.at  

Az alapműveltség része, sokan mégis rosszul tudják: 8 őszi dátum, amit pontosan kellene ismerni

A következő kérdésekre egyszerűen rá kell vágni a helyes választ. Te ismered az őszi jeles napokat?

Megvan a 23 millió! Nem kell többé egyetlen szobában, áram nélkül élnie Szilvia családjának

Hat napja adtunk hírt egy igazán erős asszonyról, Szilviáról, aki mindent megpróbált, hogy családjával, azaz négy kiskorú gyermekével együtt maradhasson.

Nekik kellett azonnal elhagyni a TV2-t

Emelt fővel távoztak.

Megszólalt egy nő Borkai Zsolt szexpartijáról: azt állítja, ő is a hajón volt

Egy szerb lapnak nyilatkozott. Többek között azt is mondta, hogy összesen hat nő volt a fedélzeten, köztük egy ismert horvát modell is.

Így gyújts tüzet baromi egyszerűen gyufa vagy öngyújtó nélkül

Grant Thompson, a random királya ezúttal egy régi, klasszikus trükköt mutat meg nekünk: méghozzá azt, hogy miképp gyújtsunk tüzet öngyújtó vagy gyufa nélkül baromi egyszerűen.

Tiniként szerepelt a Barátok köztben - Ma az egyik legismertebb műsorvezető

Emlékszel, kit játszott D. Tóth András 19 évesen a Barátok köztben?

Jennifer Lopez testét csak néhány cérnaszál takarja

Forró fotó landolt Jennifer Lopezről a neten!

5 étel, amit sose melegíts újra a mikróban - Mérgezővé is válhat

Azt már régóta tudjuk, hogy műanyagdobozt és az alumínium fóliát tilos a mikrohullámú sütőbe rakni, de azt tudtad, hogy akadnak olyan ételek, amiket ugyancsak nem jó ötlet a készülékben újramelegíteni? Van, ami ennek hatására ugyanis kimondottan veszélyessé, akár mérgezővé is válhat!

blogmorzsák

Zöld Ukrajna

A legtávolabbi ukránlakta vidék a Csendes-óceánnál terült el, és egy "szerencsés" pillanatban majdnem önállóvá vált.

Elképesztően szép telefon 4 kamerával alig több, mint 30 ezer forintért

Nem túlzás, az ősz legjobb vétele, négy kamera, nagy akkumulátor, csodás kijelző, mindez alig több, mint 30 ezer forintért.

A 20 éves Harcosok Klubja 5 legjobb szinkronos jelenete

Apu ökölbe szorult keze vagyok. Immáron 20 éve! Ennek apropóján összeszedtük a kultfilm legjobb szinkronos jeleneteit.

Az év gasztrosokkja

Nagyon ritka az, hogy egy étteremtől egyszerre elvegyék mindhárom Michelin-csillagát. Most megtörtént, sértődés nincs.

A klíma fűtés 2018-19 összegzése

Lehet-e klímával fűteni, ráadásul olcsón?

A legjobb cuccok, amiket a TV-ben is láthattál

Most érdemes lecsapni rájuk, holnap már késő lesz!

Képtelen túllépni a volt pasiján

Miért ragaszkodnak a fiatalabb nők egy idősebb pasihoz, aki dobta őket?

Tiszta lapra lesz szükség

A Fidesz mondhat bármit, kiteheti a Napra a senkit sem érdeklő megyei közgyűlések győzelmeit, de ez keveseket érdekel.

A választás legnagyobb vesztese: az MSZP

Hat megyében az 5 százalékot se bírták megugrani. Vajon a Momentum, vagy a DK lesz az ellenzék vezető ereje?

A Fidesz, a választás és a külföldiek

A Fidesz tényleg nem érti az EU-s szabad költözést vagy csak bűnbak kellett a választás után? Miért a külföldiek?

1 a 4-ből: A Vetélés és Halva­szülés Nemzetközi Napjára

Vetélés ,halvaszülés. Magányos gyász, különleges, leírhatatlan fájdalom, amit minden negyedik nő átél és egyedül cipel.

A dollár még mindig egyeduralkodó

Kína majd minden téren globális elsőségre törekvő játékossá vált, de a jüan és a dollár szerepe összehasonlíthatatlan.

0